Interjúk

Plüssnapalm

Csajok a színpadon – érkezik a Plüssnapalm

A keményebb műfajokat képviselő együttesek közt üde színfoltként bukkant fel egy évvel ezelőtt a Plüssnapalm zenekar. Bár a csapat kizárólag női tagokkal büszkélkedhet, ugyanolyan lendülettel tolják a rock and rollt, mint a többségében férfiakból álló punk bandák. A formációt alkotó zenészekkel a Dürer Kertben beszélgettem, a március 24-ei koncertjük előtt. A Plüssnapalm zenekart öt lány alapította egy évvel ezelőtt. Tulajdonképpen az énekes, Topi volt a formáció életre hívója, akihez elsőként a basszusgitáros, Madre csatlakozott. Az ötlet, hogy csak női zenészek alkotják majd a punk rock csapatot, az alapkoncepció részeként szintén az énekestől indult. „Korábban volt már egy zenekarom” – magyarázza […]

A Csajok a színpadon – érkezik a Plüssnapalm bejegyzés először a On Stage jelent meg.

bodrogi_bozán_andrás

Benézni a függöny mögé – Beszélgetés Bodrogi Andrással az új BoZan-EP-ről

bozan_2017_press_photo.jpg

A nagysikerű Ki Mit Tube egyik megalkotója, a hazai zeneipar megkerülhetetlen személyisége, ugyanakkor tinikora óta zenész, énekes, szerző. A napokban jelent meg EP-trilógiájának második darabja. Bodrogi Bozán Andrással – aki az elmúlt években már a BoZaN alterego alatt készít lemezeket – nemcsak erről, de misztikáról, testen kívüli élményekről, egyensúlyról, régi haverokról és zenei együttműködésekről is beszélgettünk.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Balkan Shadows

“Szeged nagyon erős helyszín még ma is metál zenei téren, szerencsére sokan járnak koncertekre.” – Balkan Shadows interjú

Első, öt dalt tartalmazó kislemezén dolgozik a tavaly nyáron Szegeden alakult modern metal vonalas Balkan Shadows. Ennek előfutára a Fotóalbum című dal, melyhez klipet is készített a kvintett. A banda élő bemutatkozására sem kell már sokat várni, az első koncertjük hazai pályán, május 6-án lesz. A Magamra tűvel vésem című bemutatkozó kiadványuk szeptemberre várható, így […]

Fehér Nóri

“Világzenei Nőnap” – Fehér Nóri a Madrassban

„…életcélom a népzene megőrzése” – vallja Fehér Nóri. A Kormorán énekesnője (lovas színházi és győri teátrumi szerepei mellett) új tagként a közelmúltban csatlakozott a folkrock és világzene különleges kombinációját játszó Madrass együtteshez. A csatlakozásról, énekesi és színészi pályájáról, a vajdasági gyökereiről, a népzenei tradíciókról és rockzenei szenvedélyről kérdeztük. Nóri, hogyan kerültél kapcsolatba a Madrass együttessel? […]

C.A.F.B.

“Nem lehet csak úgy eldobni a saját gyerekem” – beszélgetés Szakácsi Greggel

Nagy meglepetést okozott Szakácsi Greg, mikor januárban bejelentette, hogy 13 év után új albumot ad ki az első zenekarával. Bár az utóbbi években két budapesti C.A.F.B. koncerten is fellépett, azt valószínűleg senki nem gondolta, hogy az immáron 18 éve Seattle-ben élő zenésszel tér majd vissza egyszer a kultikus punk banda. Pedig így történt: az együttes klasszikus felállásban, a januárban készített EP után hamarosan egy vadonatúj nagylemezzel rukkol elő. Szakácsi Greg a C.A.F.B. zenekar alapító-frontembereként vált ismertté hazánkban. Az 1990-ben indított punk banda a legendás Zanza album kiadása után lett igazán sikeres. Gábor 1999-ben hagyta el Magyarországot és Seattle-ben kezdett új […]

A “Nem lehet csak úgy eldobni a saját gyerekem” – beszélgetés Szakácsi Greggel bejegyzés először a On Stage jelent meg.

Zuhatag Interjú

Üdvözletem a csapatnak! Mindig öröm találkozni egy új reményteli csapattal, főleg idehaza. 2016-ban adtátok az első jelet, hogy létezik a Zuhatag. Milyen erők hozták össze és milyen cél vezérelt benneteket?

• Amikor elkezdtük, szinte idegenek voltunk egymás számára. Nem csak emberként, de zeneileg is. Mind a négyen igen eltérő zenei háttérrel rendelkezünk, meglehetősen különböző alkotói közegből érkeztünk. Szabolcsunk a gitár mellett fúvósokon is tanult, játszott nagyzenekarban is. Dávid, a basszusgitárosunk megfordult már punk és kalóz-metál együttesekben. Beni mióta az egyetemen megismerkedtünk, különböző stílusok dobtechnikáit fürkészi és tanulja autodidakta módon, ezzel a saját határait keresi és feszegeti. Magam (Gergely) számos európai népzenei stílust tanultam, és a komolyzenei érdeklődésen túl az elektronikai és akusztikai zenei improvizáció is közel áll hozzám.

Fotógalériák

“Nagyon szeretek itt játszani” – villáminterjú Téglás Zoltánnal

Budapestre érkezett a kaliforniai Ignite zenekar frontembere. Téglás Zoltánt a Barba Negra Music Club-ban csíptük el, ahol a Junkies együttes vendégfellépőjeként állt színpadra február 4-én.  A Barba Negra Music Clubban mutatta be új nagylemezét február 4-én a Junkies. A zenekar a koncert végére egy különleges produkcióval készült: ‘Nincs Pardon’ című dalukat a kaliforniai Ignite együttes magyar származású frontemberével közösen adták elő. Téglás Zoltánnal utoljára Los Angelesben beszélgettem – a Hvg.hu oldalán megjelent interjúban legújabb vállalkozásáról számolt be a zenész, melynek során drog – és alkoholrehabilitációs intézmények létrehozásában működik közre az Egyesült Államokban. Zoli már akkor említette, hogy a közeljövőben Magyarországon is […]

A “Nagyon szeretek itt játszani” – villáminterjú Téglás Zoltánnal bejegyzés először a On Stage jelent meg.

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!