Kontra: “Öcsém, február harmadik hete van, ez már teljesen égő. Hagyd a fenébe!” Pro: “Tele van az életed egyrészes sorozatokkal, most már fejezd be becsületből is!” Na jó, akkor az utóbbit választom, mert még mindig van pár lemez, amiről fontos lett…
A Fu Manchu megboldogult, ezeken az oldalakon is gyakran felidézett tinédzserkorom egyik kedvenc zenekara volt. The Action is Go című lemezüket különösen gyakran hallgattuk szinte bármilyen alkalomból, lehetett az próval egybekötött lerészegedés a pi…
Bevezetésként terveztem egy borzasztó mitológiagyártást arról, hogy a mai gyorsfogyasztásra berendezkedett világban mennyire nem adunk időt a lemezeknek, nem ássuk bele magunkat a zenébe, a mondanivalóba, ezzel rengeteg potenciális klasszikustól megf…
Kifejezetten érdekes megfigyelni, ahogy a Morbid Angel a death metal atyaúristeneiből egy kifejezetten megosztó zenekar pozíciójába manőverezte magát összesen két lemezzel. A csapat táborának konzervatívabb fele egy emberként hányt be a hat évvel eze…
Legutóbbi merítésünkkor fontos világzenei lemezek kapcsán jártunk be szédítő magasságokat és mámorító mélységeket, most sem lesz ez másképp, legfeljebb jobban elmerészkedünk autentikus folk, sőt popzenei irányokba is, de ebből az utazásból természete…
Az alábbi zenéket persze jobb híján világzeneként tárgyaljuk és érzékeljük, esetleg új-folkként becézzük, és a becézés minimum kijár, mert olyan ízes és színes a merítés, hogy az a nevezetes fal adja a másikat. Ám ha fáj is, az nemigen testileg, hisz…
A Trivium új lemezéről nem csak azért írtunk, mert tetszik, hanem mert március 29-én fellépnek a Dürer Kertben. A Son Of Apollo lemezét azért ajánljuk, mert sokkal jobb, mint a Dream Theater. A Sorcerert meg azért, mert elég jó kis doom. Ki is fejtjü…
Két olyan zenekarról lesz szó, akik a rétegzene rétegműfajában zenélnek, ráadásul Magyarországon, ahol ez még alsóbb szinteket jelent, mármint népszerűségben, nem minőségben. Az Aebsence kettejük közül a kevésbé aktív, sőt, kimondhatjuk, hogy koncert…
