A szerkesztőség kedvencei – 2016

Kedves olvasók! Kicsit megkésve, de nyilvánosság elé tárjuk a szerkesztőség kedvenceit!

Ismét rengeteg hangzóanyag jelent meg, ezért senkinek nem is lenne könnyű minden jelentősebb anyagot végighallgatni többször. Mindenesetre nagyon örülök, hogy minden évben nagyon sok jó lemez jelenik meg és örömet okoz a zeneszeretőknek. Metal legyen veletek mindörökké!

Ilyen az, amikor magyar lányok amerikai glam rockot játszanak – Sniffyction-premier

sniffyction.jpg

A Siffyction egy budapesti lányokból álló rock’n’roll zenekar. Zenéjüket talán punkos glam rockként lehetne a legjobban jellemezni olyan hatásokkal, mint Joan Jett, a Mötley Crüe, a Motörhead vagy a Ramones. A koncertjeiken feldolgozások és saját számok is hallhatók, a végső céljuk viszont a klasszikus 70-es, 80-as évek megidézése, egyéni és kissé modernebb hangzású saját szerzeményekkel. 2015-ben felvették első saját számukat és egyik dalukhoz elkészült az első videoklip is. Alább viszont már a második videójuk látható, márciusban pedig a Gustave Tigerrel indulnak kelet-európai/balkán körútra, aminek a vége március 25-én lesz a GMK-ban, de az már a Gustave Tiger nélkül.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

ajánló

A hármas szám bűvöletében: remek chill és jazz keveredik a Cymbal Rush zenéjében

Új, friss, alakuló, nagyon finom dolog. A három fiatalból álló Cymbal Rush zenekar az első lépcsőfokokon tart még, de érezhető a potenciál bennük. Valami szokatlanra törekednek, egy olyan ízre, ami igenis több figyelmet érdemel mind a hallgatók, mind más alkotók részéről. A zenekar három tagból áll: az énekes és billentyűs Kész Petra, a billentyűs Vikukel […]

A négy legfontosabb dolog az idei Grammyről

metalliga.jpg

Hogy mi történt a Grammyn?

Amúgy itt a lista, ahol mind a 84 díjazottra fény derül, köztük David Bowie posztumusz díjesőjére is.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Kreator: Gods Of Violence (2017)

kreator_gods_of_violence.jpg
Kiadó:

Nuclear Blast

Honlap:
www.kreator-terrorzone.de

Elérkezett az a “történelmi pillanat”, hogy thrash album kritikájának megírására adtam a fejem. Ennek azért voltak már előzményei, lásd az Anthrax legutóbbi albumának ügyeletes kedvenccé nemesedő klipjeit, de ez persze nem jelenti, hogy a stílus elkötelezett híve és szakértője lettem. Ennek ellenére volt merszem belevágni a Kreator megjelent lemezének ismertetésébe, hadd legyek én a szakértők céltáblája, ha esetleg hülyeséget írok.

Megvallom, a thrasht mindig is olyan power metal irányzatnak tartottam, amelyben a dallamot ritmuskovácsok kalapálják, és az énekesnek kötelező a hangszálait faágakra cserélni. Leegyszerűsítő véleményemet persze megtartottam magamnak, hiszen a stílus albumaira jutó remek gitárosok aránya messze túlmutat az átlagon, a klasszikus szólókból pedig aranykönyvet önthetnének az ötvösök.

A “Gods Of Violence”-ben mégsem a szokásos thrash erények – a brutális tempó és annak gyakran bravúros váltásai, valamint a főnököd ötleteiből származó harag levezetésére tökéletesen megfelelő zenei pumpa – tetszenek, hanem a dallamok finom bevezetése, melyek ugyan nem éppen a cizelláltság mintapéldái, ám remekül illeszkednek a horzsoló riffek agresszív hatásához. Ez a tulajdonság persze megvan a göteborgi death-ben is, amit Petrozzaék egyáltalán nem utasítanak el, így a végeredmény egy amolyan thrash-power-death elegy, amiben mégis a dallamok és a riffek egysége jelenti a fő alkotóelemet. Ez azonban nem meglepő, a bandára mindig is jellemző volt a kísérletező hajlam, emlékezz csak az “Outcast”-ra, vagy az “Endorama”-ra, amelyeket minden bizonnyal nem fognak a zenei laboratóriumokban spirituszba ágyazva thrash címkés üvegben tárolni.

Az új album azonban szerencsére nem ilyen, inkább nevezhetjük a “Phantom Antichrist” – szegény Tartuffe, most biztos fogja a fejét ilyen címek hallatán – folytatásának, már ami a dallamosabb megközelítést illeti. A három klip nem véletlenül az album talán legemészthetőbb darabjaiból készült: a “Totalitarian Terror” és a “Satan Is Real” kissé komótosabbá téve akár a Grave Digger régebbi, agresszívabb lemezein is szerepelhetnének, de a záró, hét perc fölé nyúló “Death Becomes My Light” galoppozó, Maidenes ritmusai sem fogják elrettenteni a lágyabb stílusok szerelmeseit.

A gitárszólóknak természetesen központi szerep jut, ebben pedig hibátlanul teljesít a csapat: van itt dallamokat “lehárfázó”, énekeltetős mozgalmi darab, technikás, gitársulis példaként szerepeltethető virtuozitás, vagy egyszerű, falba öklözésre buzdító ipari forgácsolás. Sami Yli Sirniö remek gitáros, ráadásul úgy érzi a hangsúlyok elhelyezését, mint Schwarzenegger a tárcsásokét – a briliáns technika és a metal egyik  lényegét jelentő agresszió szerves egységének mintapéldái.

A szövegekről is írhatnék, de minek? Feddje azokat jótékonyan a feledés fátyla, talán egy Uwe Boll horror lebutított forgatókönyvének alsó színvonalát elérhetnék, ha egy esztéta csapat kétheti munkát rááldozna. De nem is ezért ajánlom hallgatásra az albumot: remek bevezető lehet a stílus világába azoknak, akik eddig idegenkedtek a thrash dallamokat leegyszerűsítő, agresszív és gyors módszereitől, esetleg a sok édeskés refrén után vágynak valami keményebbre is. (Nem, ezt a mondatot nem egy pornófilm Kovis ajánlójából szedtem.)

Garael

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!