Ilyen az, amikor magyar lányok amerikai glam rockot játszanak – Sniffyction-premier

sniffyction.jpg

A Siffyction egy budapesti lányokból álló rock’n’roll zenekar. Zenéjüket talán punkos glam rockként lehetne a legjobban jellemezni olyan hatásokkal, mint Joan Jett, a Mötley Crüe, a Motörhead vagy a Ramones. A koncertjeiken feldolgozások és saját számok is hallhatók, a végső céljuk viszont a klasszikus 70-es, 80-as évek megidézése, egyéni és kissé modernebb hangzású saját szerzeményekkel. 2015-ben felvették első saját számukat és egyik dalukhoz elkészült az első videoklip is. Alább viszont már a második videójuk látható, márciusban pedig a Gustave Tigerrel indulnak kelet-európai/balkán körútra, aminek a vége március 25-én lesz a GMK-ban, de az már a Gustave Tiger nélkül.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

ajánló

A hármas szám bűvöletében: remek chill és jazz keveredik a Cymbal Rush zenéjében

Új, friss, alakuló, nagyon finom dolog. A három fiatalból álló Cymbal Rush zenekar az első lépcsőfokokon tart még, de érezhető a potenciál bennük. Valami szokatlanra törekednek, egy olyan ízre, ami igenis több figyelmet érdemel mind a hallgatók, mind más alkotók részéről. A zenekar három tagból áll: az énekes és billentyűs Kész Petra, a billentyűs Vikukel […]

A négy legfontosabb dolog az idei Grammyről

metalliga.jpg

Hogy mi történt a Grammyn?

Amúgy itt a lista, ahol mind a 84 díjazottra fény derül, köztük David Bowie posztumusz díjesőjére is.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Kreator: Gods Of Violence (2017)

kreator_gods_of_violence.jpg
Kiadó:

Nuclear Blast

Honlap:
www.kreator-terrorzone.de

Elérkezett az a “történelmi pillanat”, hogy thrash album kritikájának megírására adtam a fejem. Ennek azért voltak már előzményei, lásd az Anthrax legutóbbi albumának ügyeletes kedvenccé nemesedő klipjeit, de ez persze nem jelenti, hogy a stílus elkötelezett híve és szakértője lettem. Ennek ellenére volt merszem belevágni a Kreator megjelent lemezének ismertetésébe, hadd legyek én a szakértők céltáblája, ha esetleg hülyeséget írok.

Megvallom, a thrasht mindig is olyan power metal irányzatnak tartottam, amelyben a dallamot ritmuskovácsok kalapálják, és az énekesnek kötelező a hangszálait faágakra cserélni. Leegyszerűsítő véleményemet persze megtartottam magamnak, hiszen a stílus albumaira jutó remek gitárosok aránya messze túlmutat az átlagon, a klasszikus szólókból pedig aranykönyvet önthetnének az ötvösök.

A “Gods Of Violence”-ben mégsem a szokásos thrash erények – a brutális tempó és annak gyakran bravúros váltásai, valamint a főnököd ötleteiből származó harag levezetésére tökéletesen megfelelő zenei pumpa – tetszenek, hanem a dallamok finom bevezetése, melyek ugyan nem éppen a cizelláltság mintapéldái, ám remekül illeszkednek a horzsoló riffek agresszív hatásához. Ez a tulajdonság persze megvan a göteborgi death-ben is, amit Petrozzaék egyáltalán nem utasítanak el, így a végeredmény egy amolyan thrash-power-death elegy, amiben mégis a dallamok és a riffek egysége jelenti a fő alkotóelemet. Ez azonban nem meglepő, a bandára mindig is jellemző volt a kísérletező hajlam, emlékezz csak az “Outcast”-ra, vagy az “Endorama”-ra, amelyeket minden bizonnyal nem fognak a zenei laboratóriumokban spirituszba ágyazva thrash címkés üvegben tárolni.

Az új album azonban szerencsére nem ilyen, inkább nevezhetjük a “Phantom Antichrist” – szegény Tartuffe, most biztos fogja a fejét ilyen címek hallatán – folytatásának, már ami a dallamosabb megközelítést illeti. A három klip nem véletlenül az album talán legemészthetőbb darabjaiból készült: a “Totalitarian Terror” és a “Satan Is Real” kissé komótosabbá téve akár a Grave Digger régebbi, agresszívabb lemezein is szerepelhetnének, de a záró, hét perc fölé nyúló “Death Becomes My Light” galoppozó, Maidenes ritmusai sem fogják elrettenteni a lágyabb stílusok szerelmeseit.

A gitárszólóknak természetesen központi szerep jut, ebben pedig hibátlanul teljesít a csapat: van itt dallamokat “lehárfázó”, énekeltetős mozgalmi darab, technikás, gitársulis példaként szerepeltethető virtuozitás, vagy egyszerű, falba öklözésre buzdító ipari forgácsolás. Sami Yli Sirniö remek gitáros, ráadásul úgy érzi a hangsúlyok elhelyezését, mint Schwarzenegger a tárcsásokét – a briliáns technika és a metal egyik  lényegét jelentő agresszió szerves egységének mintapéldái.

A szövegekről is írhatnék, de minek? Feddje azokat jótékonyan a feledés fátyla, talán egy Uwe Boll horror lebutított forgatókönyvének alsó színvonalát elérhetnék, ha egy esztéta csapat kétheti munkát rááldozna. De nem is ezért ajánlom hallgatásra az albumot: remek bevezető lehet a stílus világába azoknak, akik eddig idegenkedtek a thrash dallamokat leegyszerűsítő, agresszív és gyors módszereitől, esetleg a sok édeskés refrén után vágynak valami keményebbre is. (Nem, ezt a mondatot nem egy pornófilm Kovis ajánlójából szedtem.)

Garael

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Fotógalériák

“Nagyon szeretek itt játszani” – villáminterjú Téglás Zoltánnal

Budapestre érkezett a kaliforniai Ignite zenekar frontembere. Téglás Zoltánt a Barba Negra Music Club-ban csíptük el, ahol a Junkies együttes vendégfellépőjeként állt színpadra február 4-én.  A Barba Negra Music Clubban mutatta be új nagylemezét február 4-én a Junkies. A zenekar a koncert végére egy különleges produkcióval készült: ‘Nincs Pardon’ című dalukat a kaliforniai Ignite együttes magyar származású frontemberével közösen adták elő. Téglás Zoltánnal utoljára Los Angelesben beszélgettem – a Hvg.hu oldalán megjelent interjúban legújabb vállalkozásáról számolt be a zenész, melynek során drog – és alkoholrehabilitációs intézmények létrehozásában működik közre az Egyesült Államokban. Zoli már akkor említette, hogy a közeljövőben Magyarországon is […]

A “Nagyon szeretek itt játszani” – villáminterjú Téglás Zoltánnal bejegyzés először a On Stage jelent meg.