grunge

Time Can’t Wait – Szeptember végén jön Matt Cameron első szólóalbuma, itt egy dal róla

matt-cameron.jpg

Matt Cameron a grunge talán legnagyobb csendes hőse, hiszen nem sokan mondhatják el magukról, illetve rajta kívül senki, hogy a stílus két alapzenekarában is játszottak. Cameronnak ez is megvolt, hiszen 1998 óta dobol a Pearl Jamben, és velük maradt a Soundgarden 2010-es újjáalakulása után is. Mindennek tetejébe szintén ő felelt a seattle-i körökben nem kevésbé legendás Temple of the Dog lemez dobtémáiért, olyan egyéb projektek, közreműködések mellett, mint a Ben Sheperd-féle Hater, a Wellwater Conspiracy, vagy épp a Rush-énekes Geddy Lee My Favourite Headache szólóalbuma. Cameron bő harmic évnyi zenei pályafutással a háta mögött idén szeptember 22-én jelenteti meg első szólóalbumát Cavedweller címmel, melyről az első dalt magatokévá is tehetitek a hajtás után. Kicsit grunge, kicsit pszichedelikus, de mindenképpen érdekes hallgatnivaló. 

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

BEAST IN BLACK – Az első dal és klip az ex-Battle Beast gitáros csapatától: Blind And Frozen

Arról már két éve írtunk, hogy a Battle Beastből bő két éve kitett Anton Kabanen gitárosnak van egy Beast In Black nevű csapata, amelyben a basszusgitáros Molnár Máté a Wisdomból, a másik gitáros a U.D.O. soraiból ismert finn bárdista, Kasperi Heikkinen, az énekes a power metalos görög Wardrum frontembere, Yannis Papadopoulos, a dobos pedig Sami Hänninen (ex-Brymir).  

A Beast In Black első nagylemeze november 3-án lát napvilágot Berserker címmel és máris megismerkedhetsz a klippel kísért első dalukkal, a Blind And Frozennel.

 

www.facebook.com/beastinblackofficial
 

BEAST IN BLACK – Blind And Frozen (a 2017-es Berserker albumhoz)

 

X: The Crimson Waves

Az egykori bonyhádi, instrumentális progresszív rockban utazó Station X zenekar gitárosának, nagyrabecsült kollégánknak, Cseke Ferinek még tavaly jelent meg X név alatt elkészült hatodik lemeze, amely a korábbi anyagokkal és nagy mennyiségű átdolgozásokkal egyetemben, az alábbi linkeken meghallgatható. A stílus változatlanul instrumentális prog rock, amibe ezúttal is nagyon sok minden belefért. További információk itt.

Bővebben…

black_metal

Holnap ismét Summer Dying Fest

gylliath.jpg

Szeptember 9-én, szombaton immár második alkalommal Summer Dying Fest a pécsi Tititában. A tavaly nagy sikert aratott extrém metal rendezvény idén is nívós felhozatallal várja a közönséget. A este folyamán az old school black metalt játszó házigazda Gylliath mellett a szintén helyi G.S.M., az egyéni post black és doom metal ötvözetet játszó budapesti Ygfan, valamint az épp új lemezen dolgozó Sear Bliss lép színpadra. További részletek a hajtás után! 

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

lángoló_premier

Fakadó gyűlölet – Zornheym-lemezpremier

13254655_1718884781733743_5660565884237212628_o.jpg

Tavaly mi mutattuk be a Silent God című számot a nagyon várt Where Hatred Dwells And Darkness Reigns albumról, ám sok-sok csúszás után végül idén szeptember 15-én jelenik meg csak a Zornheym első lemeze. Na de cseppet se búsuljunk, hisz most itt nálunk ezt a kilencszámos szimfonikus elemekkel bőven átszőtt, Dimmu Borgir/Dissection/King Diamond hatásokban bővelkedő blackmetal lemezt végig meg lehet hallgatni. Csodák nincsenek, újdonság varázsa nélküli, meglepetések nélküli korrekt fekete lemez született a svédek műhelyéből. Aki ezzel vitatkozik, cseréljen fület.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Marty Friedman : Wall Of Sound (2017)

martyfriedmanwallofsoundcd.jpg

A blogon már többen jelezték hozzászólásban, hogy az idei Friedman anyag beszaratós, mind dalok, mind produkciós (Jens Bogren keverte az anyagot, a hangmérnök pedig Paul Fig volt) szempontból, ami azt bizonyítja, hogy olvasóink bár kevesen vannak, de annál vájtabb füllel rendelkeznek. Merthogy ez így van. Az egyik legjobb Friedman lemez készült el, a legutóbbi, 2014-es Inferno el-elborult, klasszikus dalszerkezeteket felrúgó, összességében meglehetősen agyament (de ettől függetlenül is zseni) zenei kalandja után most sokkal inkább dalokban és melódiákban gondolkodott, ami befogadhatóbbá és ennek köszönhetően kétség kívül szerethetőbbé is tette a végeredményt, még azzal együtt is, hogy művészi szabadságát érezhetően most sem korlátozták stílusbeli megkötések, bármiféle elvi szabályok. Az egyetlen énekes daltól eltekintve végig instrumentális anyagon az elképesztően változatos riffelés és szólóorgia mellett szaxofon, hegedű, cselló, zongora, bárhol, bármikor felbukkanhat és a metal elviekben szigorú kánonja sem zárja ki nála, hogy akár egy kis ad-hoc zongorás latinnal rukkoljon elő, ha a kompozíció szerinte megkívánja.

Nekem fura, de a zenei ízlésben hozzám meglehetősen közel álló Tartuffe noha elismeri , de nem igazán rajongója a mentalitásában mára csaknem teljesen japánná lett gitárosnak, noha ugyanakkor képes leborulni egy minden (játéktechnikai) szempontból tökéletesen játszó, de egyetlen hangból azért nem feltétlen felismerhető progger gityós előtt. (pl. Marcel Coenen). Ez azért jutott eszembe, mert a lemezt hallgatva számtalanszor éreztem, hogy mekkora ajándék, ha valaki ennyire saját útját járja, ennyire senki máshoz nem hasonló módon szólaltatja meg a hangszerét. Ha pedig az egyéniség és egyedi hangszerkezelés ilyen csodálatos, sőt tényleg szívbemarkoló dallamokon, kompozíciókon keresztül tör utat, annál számomra a zeneművészetben nem történhet jobb és több.

A kiválóan teljesítő ismertebb (pl Bisonette) és kevésbé ismert (japán) zenésztársak mellett vendégek most is vannak, de nem miattuk lett a végeredmény ennyire pazar, bár azt kár lenne elhallgatni, hogy a futtatott tinicsapatnak kikiáltott Black Veil Brides gitárosának (Jinxx) hegedűjátéka nem arról árulkodik, hogy nem a zenei tudással alapozta meg a csapat a sikerét.

Alaphelyzetben nem ijedek meg attól, ha zenéről kell írnom, bár a számonkénti szemezgetést mindig is utáltam, az eddigieken túl most nem sokat tudok elmondani, csak annyit, hogy aki alapvetően szereti a gitáros zenei világát, bátran vegye meg a CD-t (én már megtettem, naná!), mert ez a muzsika kortalan, az örökkévalóságnak szól, hosszú évek múlva is elő lehet kapni és újra és újra rácsodálkozni. Nehezen tudom elképzelni ,sőt egyenesen ki is zárom annak lehetőségét, hogy az év végi listámon ne dobogós helyen végezzen az Adagio-val együtt.

 

 Turisas

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!