DECAPITATED – Emberrablás vádjával letartóztatták őket az USA-ban

Az USA-ban turnézó lengyel Decapitated mind a négy tagját letartóztatta az amerikai rendőrség, a vád: emberrablás. Mindez a Washington állambeli Spokane-ben történt, és a helyi rendőrség szóvivője szerint még szeptember 1-jén tett feljelentést a banda ellen egy nő, azt állítva, hogy a zenekar az augusztus 31-i koncertet követően elrabolta őt.

A csapat tagjait a kaliforniai Santa Anában szeptember 8-án adott koncertet követően tartóztatták le, így a turné további állomásain már nem játszanak. Jelenleg egy Los Angeles-i börtönben várnak a kiadatásukra.

 


A Decapitated tagjai persze ügyvédet fogadtak, amint értesültek a feljelentésről, és Steve Graham szerint a történetnek van egy másik oldala is. A védőügyvéd azt mondja, hogy vannak szemtanúk, akik látták, hogy a feljelentő a saját akaratából látogatta meg a csapatot, majd ugyanígy távozott.

A turné amúgy szeptember 14-ig tartott volna a Decapitated számára, a Thy Art Is Murder, a Fallujah és a Ghost Bath társaságában. A körút egyelőre a főbanda nélkül is folytatódik, de még várhatóak további fejlemények az ügyben.


A Decapitated a friss albumával, az Anticulttal turnézik jelenleg és a szeptemberi HammerWorldben egy alapos interjút is olvashatsz velük. 2018 januárjában pedig Budapesten lépnek majd fel a német thrash színtér vezető csapatával, a Kreatorrel. A Barba Negra klubban január 26-án megrendezésre kerülő bulin a francia Dagoba is játszik majd.

A koncert Facebook oldala

DECAPITATED – Earth Scar (a 2017-es Anticult albumhoz)


Az új Kreator stúdióalbum – a 2012-es Phantom Antichrist album folytatása – 2017 elején jelent meg Gods Of Violence címmel. A teuton thrasherek a sikeres első turné után másodjára is európai körútra indulnak az idei dalokkal és ezúttal lesz budapesti állomás is!

A Mille Petrozza vezette brigád 2018. január 26-án a Barba Negra Music Clubban a lengyel extrém metal gépezet Decapitated és a szintén súlyos metalban utazó, francia Dagoba társaságában örvendezteti meg a hazai közönséget.

A Hammer Concerts bemutatja:

GODS OF VIOLENCE TOUR
KREATOR
Decapitated, Dagoba

2018. január 26.
Budapest, Barba Negra Music Club

Jegyek: szeptember 4-től!
 

A szeptemberi HammerWorld magazinban Decapitated interjút is találsz

AEBSENCE – Dalpremier a harmadik albumról: Én kiáltottam

Én kiáltottam címmel már a második előzetes dal is meghallgatható a progresszív metalt magyar népzenei motívumokkal is kísérő gödöllői Aebsence ősszel megjelenő harmadik albumáról.

Az Aebsence legutolsó lemeze a 2012-es …Is Dead volt. Az új album lesz az első anyaguk a 2014 májusában elhunyt Polgár Balázs dobos utódjával, Karner Gáborral.
 

 

www.facebook.com/aebsence

 

AEBSENCE – Én kiáltottam (a 2017-es album előzeteseként)

AEBSENCE – Széles… (a 2017-es album előzeteseként)