Battle Beast: Bringer Of Pain (2017)

bringer_of_pain_cover.jpg

Kiadó:
Nuclear Blast

Honlap:
www.battlebeast.fi

Nem tudom, hogy ha egy metal csapat a pop világában is sikeres akar lenni – bár ez olyan ambovalencia, aminek feloldására legalább két brit tudóscsapat kellene –, akkor miért a disco műfaját veszik elő, csilingelő szintetizátorral, retrós, táncolható dallamokkal, egy számomra is letűntnek számító kor megidézésével? Vajon milyen célközönségre számítanak vele? Azokra a rockerekre, akik azzal az attitűddel rendelkeztek, mint a magyar punkok, akik hülyeségből csápolva őrjöngtek Uhrin Benedek, vagy Korda György Szigetes megmozdulásain? S ha ez így van, megéri hülyének lenni?

A Battle Beast pedig kereteket feszeget, a truc-tucos, metronóm-dobos sramli metál gyermekded határait, beemelve a disco-t a stílus amúgy sem éppen értékteremtő elemei közé. Mentségükre legyen, a retrós dallamokban példaképük minden pop műfajok királya, az Abba, így aztán hallhatjuk, hogyan is szólna az együttes fém-környezetben. De miket is beszélek, hiszen hallottuk már, egy egész tribute lemez erejéig, s az, hogy még most sem mentek ki a divatból, a legutóbbi Last Autumn’s Dream album a példa, melyen szintén szerepel egy főhajtásnyi idézet a klasszikusoktól. (Érdekes, hogy éppen egy, a popot zsigerből elutasító – bár elemeit csendes félresandítással felhasználó – zenei stílus ápolja legszorgalmasabban a svéd együttes örökségét, ami az én világomban lehet, hogy dicséretes, de nem vagyok benne biztos, hogy ez a metal fanok nagy részénél is így van.).

Többek között ezért sem tudok mit kezdeni a Battle Beast új albumával. Adva van egy tehetséges metal csapat, jó gitárossal, rekesztő hangú énekessel, – a dobos képességeiről nem tudok nyilatkozni, mert nem én cserélek elemet az egyen-ütemet szolgáltató robotba – , remek dalszerzői vénával, mégis úgy esik darabokra a produktum, ahogy az illúzióm, hogy a Batlle Beast visszatér Accept-es, Judas Priest-es gyökereihez. Mert ha a disco esetleg nem működne, még mindig marad a jó öreg metal – „Bringer Of Pain” – , vagy az olyan érdekes kikacsintás, mint a Rammstein hangulatot zakatoló, az Amorphis énekesével, Tomi Joutsen-nel előadott „Lost In Wars”. De ha a stílusok keveredése album szinten nem elég, meg tudják ezt cselekedni egyetlen számon belül is: a „Bastard Son Of Odin” popos kezdése úgy vált hirtelen jófajta fémbe, hogy az tanítani való, már ha lenne igény ilyen tananyagra.

Ilyesfajta arculatváltásra persze volt már példa – s nem csak a zenei, hanem a politikai életben is –, még szerencse, hogy előbbinél nincs  milliós nagyságrendű áldozat, így aztán teljesen világos, miért is került ki a csapatból a fémvonalat képviselő Anton Kabanen gitáros, aki azóta már a magyar Wisdom sorait erősíti. A Battle Beast pedig úgy látszik, pozícionálta magát a rock házibulik hajnali, részeges ökörködéssel teli, „együtt üvöltve énekelős” produkciói közé, már ha ezen az úton szert tesznek annyi ismertségre, hogy valakinek alkoholos fejjel eszébe jusson létezésük – jóllehet a finnek nemzeti sportjába, a reggelig tartó ivászatba remekül illeszkednek. Egyetlen mentségük, hogy önmagukat sem veszik komolyan, a bónuszok között szereplő „Rock Trash” olyan öndefiniálás, ami pontosan ülne, ha a rock szó jelentésébe beletartozna az, amit csinálnak. Még jó, hogy én speciel szeretem az Abbát – de úgy látszik, a Battle Beat, bocsánat, Beast szerencséjére a tökig fémbe öltözött Nuclear Blast illetékesei is.

Garael

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

11 kultikus koncerthelyszín a rockzene világából

0metallica2010_01.jpgMinden rocker szeret koncertekre járni, ebben talán nem igazán érdemes vitát nyitni. Viszont nem mindegy, hogy a Mucsaröcsöge-alsóra bevezető bekötőút melletti Marika-presszóba, vagy egy nevesebb helyszínre látogatunk el. Már kapásból, ha az elvárt színvonalról van szó, hiszen nyilván nem lesz Sepultura Bivalybasznádon, ahogy a Metallica sem rohan, hogy az iszapszentmotorosi kultúrházban veressék a Master Of Puppetset. Ahogy az sem mindegy, hogy egy klubban milyen zenekarok lépnek fel, mert ugye a kultikus státuszt ki is kell érdemelni valahogy. A lenti listában néhány valóban neves, kvázi rockzenei szentélyként tisztelendő koncerthelyszínt szedtünk nektek csokorba. Nyilván egyéni ízlés szerint szabadon bővíthető, sőt, javaslatokat szívesen látunk!

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Koncertbeszámoló

Kínos, rendkívül kínos – ilyen volt a Rapülők visszatérő koncertje

rapulokszinpadkep_kicsi.jpg

„Jajj de fog ez holnap fájni” – mondta egy kígyómozgásban ide-oda tekergő nő a rogyasztott lábbal rugózó párjának a Papp László Sport Aréna küzdőterének leghátsó sorában, péntek este fél tíz magasságában. Közben a pultnál otthonról kiszabadult családapák próbáltak udvarolni a büfés lányoknak olyan dumával, hogy „Lányok, ti tudjátok egyáltalán mi az a magnókazetta?!” – mégsem ezek voltak a legkínosabb momentumai a Rapülők-koncertnek, hanem a rendkívül kellemetlen Geszti Péter, akinek egy normális világban, a szexista beszólásai után tényleg örökre el kellene tűnnie a színről. (MTI Fotó: Marjai János)

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!