Cherokee

Kaposvár felkészül! – Érkezik a Mobilmánia, Vikidál Gyulával – Vendég: Cherokee

Közel egy hónapja tart már a Gamsz Árpád személyében új frontemberrel megerősödött Mobilmánia tavaszi turnéja. A zenekarba visszatért Donászy Tibor is, és Nusser Ernő is erősít gitárfronton. A csapatot, ahogy ez várható is volt, mindenhol nagy érdeklődés övezi, és a mániások tisztességesen megtöltik a színpadok előtti teret. A Mobilmánia tavaszi turnéja szinte az egész országot […]

ghost

Ghost – A bírósági per miatt kiderült kiket rejtettek az álarcok

Pár napja már attól visszhangzik a metal sajtó, hogy az éppen Európában turnézó, csuhák mögé bújtatott svéd okkult rocker Ghost vezetőjét, frontemberét, Papa Emeritus III-t bíróság elé akarja állítani a bandából tavaly kirúgott négy muzsikus. A zenészek szerint Tobias Forge, vagyis Papa Emeritus III minden, a csapathoz befutott pénzt a saját cégén keresztül kezelt, ám […]

RAMMSTEIN – Májusban megjelenik a Paris DVD, nézd meg a Mutter felvételét!

2017 májusától Európa-turnéra indul a Rammstein, a Paris című koncert DVD-jük pedig május 19-én jelenik meg. A koncertfilmről most már a Mutter felvételét is megnézheted.

A DVD anyagát 2012. március 6-án és 7-én rögzítették Párizsban, a Palais Omnisports-ban, a rendező pedig Jonas Åkerlund (Metallica, Satyricon, Prodigy stb.) volt. A csapatról azt is tudni lehet egy ideje, hogy már nekiláttak az új dalok megírásának, egy friss interjúban 35 “csaknem kész” friss nótáról számoltak be, azt azonban még nem tudni, hogy a stúdiózás mikor veszi kezdetét.
 

 

RAMMSTEIN – Mutter (a 2017-es Paris DVD-ről)

RAMMSTEIN – Beharangozó a 2017-es Paris DVD-hez

RAMMSTEIN – Wollt ihr das Bett in Flammen sehen? (a 2017-es Paris DVD-ről)

RAMMSTEIN – Beharangozó a 2017-es Paris DVD-hez #3

RAMMSTEIN – Beharangozó a 2017-es Paris DVD-hez #2

 

RAMMSTEIN – Paris
német zenei dokumentumfilm, 90 perc, 2016
Rendező: Jonas Åkerlund

“A kamera volt a hetedik bandatag.

Jonas Åkerlund koncertfilmje, a Rammstein: Paris a világhírű német rockbanda 2012 márciusában adott két párizsi koncertjén készült. A Bercy Arénában rendezett fellépésen harminc kamerával forgattak, s nemcsak az előadás alatt, de a főpróbán is dolgoztak, hogy minél tökéletesebb közeli felvételek készülhessenek.

A utómunkák sokáig, majdnem négy évig tartottak, de a végeredmény egy rendkívül igényes darab lett, amely radikálisan új módon közelít az érzelmek és az izgalmak képi megjelenítéséhez, és amely életszerűen adja vissza a különleges világú Rammstein koncert valódi élményét.

Az alkotást a 2016-os Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be először.

A film egy sötét és látványos tündérmese – írják az alkotók. A Rammstein új magasságokba emelte a rockzene színpadi megjelenését hangzásával és látványvilágával, amely minden érzékünkre hat. Előadásaikat bátran nevezhetjük technikai bűvészmutatványnak. Ugyanakkor a német banda tradicionális történelmi és kulturális elemeket is felhasznál produkcióiban.

Az izzadt, kormos, gót göncökben, Grand Guignol figuraként megjelenő Rammstein tagok bőséggel használtak pirotechnikai effekteket a párizsi koncerten is. Már a zene megszólalása előtt lüktető gőzfelhőbe borult a színpad, a Wollt ihr das Bett in Flammen Sehen című dal alatt tűzlabdák szökkentek az ég felé a gitárokból, miközben az énekes, Till Lindemann malomvitorla-szerűen forgó karjaiból is lángok csaptak ki, sőt szájából és orrából is füst szivárgott, ahogy énekelt. A Du Hast című dal közben pedig tűzbumerángokat lőtt a közönség fölé.

A minden érzékre ható koncertélményt filmen megragadni majdnem lehetetlen vállalkozás volt. Jonas Åkerlund azonban mondhatni, megvalósította ezt. Filmjét nézve olykor azt érezzük, a kamera hetedik bandatagként van jelen a színpadon.

A Rammstein: Paris valódi vizuális ínyencség, amely joggal versenyezhet minden idők legjobb koncertfilmjének címéért is. Jonas Åkerlund többszörös Grammy-díjas svéd rendező. Korábban dokumentumfilmet forgatott a Roxette-ről, Beyonce-ról, Paul McCartney-ról, Madonnáról és számos világsztárnak készített videoklipeket. A rendező egy ideig dobolt a korai Bathoryban is.
 

SONNE
WOLLT IHR DAS BETT IN FLAMMEN SEHEN?
KEINE LUST
ASCHE ZU ASCHE
FEUER FREI!
MUTTER
MEIN TEIL
DU RIECHST SO GUT
DU HAST
BÜCK DICH
MANN GEGEN MANN
OHNE DICH
MEIN HERZ BRENNT
ENGEL
PUSSY
FRÜHLING IN PARIS

RAMMSTEIN – Beharangozó a 2017-es Paris DVD-hez #1

 

A 2016-os koncerteken egy új dalt – Ramm 4 – mindenesetre már játszott a Rammstein, hogy megmutassák, valóban készülnek az új témáik. Nemcsak a Rammstein-tequila


A 2017-re bejelentett európai Rammstein koncertek:

05/20 – Kopavavogur Korinn, Iceland
05/25 – Horsens State Prison, Denmark
05/28 – Prague Eden Arena, Czech Republic
05/29 – Prague Eden Arena, Czech Republic
06/02-06/04 – Rock am Ring, Germany
06/02- 06/04 – Rock im Park, Germany
06/09 – Rockfest/Vehkala Park, Vantaa, Finland
06/11 – Tallinn Rockfest, Estonia
06/16 – Graspop Metal Meeting, Belgium
07/05-07/08 – Resurrection Fest, Viveiro, Spain
07/11 – Festival de Nimes, France

 

RAMMSTEIN – Ramm 4 (Pinkpop 2016)

 

 

mini

Régi-új felállásban, újra a legendás helyszínen a Mini

Új összeállításban lép közönség elé a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja. A Török Ádám vezette, és hamarosan az ötvenedik jubileumát ünneplő Mini együttes most egykori zajos sikereinek helyszínén, a Bemrockparton idézi fel első nagylemezének anyagát, valamint a zenekar emblematikus sikerdalait. Sztárvendégük a tizenegy éves tehetséges gitáros, Fehér Ádám lesz. Török Ádám énekes-fuvolista, eMeRTon- és Blues-Életmű-Díjas […]

THE OBSESSED – Új klip a Wino-vezette doom legendától: Sacred

Sacred címmel a mai napon jelent meg a Scott “Wino” Weinrich (Saint Vitus, Spirit Caravan, Shrinebuilder stb.) vezette marylandi doom legenda The Obsessed új albuma, amelynek címadó dalához most megérkezett egy friss klip. Nemrég az is kiderült, hogy Sara Seraphim gitáros már nem tagja a csapatnak, a The Obsessed trióban zenél a továbbiakban. A 2012-ben újraindított csapat legutóbbi albuma az 1994-ben kiadott The Church Within volt.

Az 1976-ban Warhorse-ként elindult és 1980 óta a The Obsessed nevet viselő banda az amerikai doom színtér egyik úttörőjének számít, Wino mellett azonban tavaly óta teljesen friss a felállás: Bruce Falkinburg a basszer, Brian Constantino a dobos, a másik gitáros pedig mostanáig Sara “Seraphim” Claudius (ex-Armageddon) volt.
 

www.facebook.com/TheObsessedOfficial

 

THE OBSESSED – Sacred (a 2017-es Sacred albumhoz)

THE OBSESSED – Punk Crusher (a 2017-es Sacred albumról)


Wino az új albumról és a Razor Wire dalról:

“Őszintén mondhatom, szerintem ez a pályafutásom legjobban megszólaló felvétele, és izgatott vagyok, hogy a Relapse-nél jelenik meg. Ami a Razor Wire dalt illeti, ezt a címet, a hozzá kötődő koncepciót és a fő riffet már néhány éve őrizgettem magamban. A teljes dal átélt élményekhez kapcsolódva született meg végül, némi vágyvezérelt gondolkodással. Fuck control!”

THE OBSESSED – Razor Wire (a 2017-es Sacred albumról)


THE OBSESSED – Be The Night (demó, a 2016-os kislemezről)

Black Star Riders

Black Star Riders – Hamarosan bejelentik Jimmy DeGrasso dobos utódját

Heavy Fire címmel 2017. február 3-án jelent meg a Thin Lizzy utódcsapatnak tekinthető Black Star Riders harmadik albuma, a 2015-ös The Killer Instinct lemez folytatása. Bár ez a Thin Lizzy utód-dolog mostanra már kicsit sántít, ugyanis a zenekar tagságában ma már csak Scott Gorham gitáros képviseli a régi Thin Lizzyt, további társai pedig Ricky Warwick énekes/gitáros (The Almighty […]

AMBERJACK

Amberjack – 1 hónap múlva jön a STORM!

Május 2-án, a GrundRecords gondozásában jelenik meg a budapesti Amberjack első lemeze, a STORM. A lemezre kilenc szenvedélyes, sodró lendületű dal kerül majd, néhol különleges hangzással és sok-sok gitárszólóval. A vintage blues-rockban utazó zenekar május 5-én, a Gozsdu Manó Klubban mutatja majd be az új lemezt élőben, és a fizikai példányok is ott lesznek először […]

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!