The Embodied – Csajénekessel megy tovább a svéd banda

Bár a hazánkban már többször megfordult svéd The Embodied énekese, Marcus Thorell január elsején jelentette be, hogy 14 év után kiszáll a bandából, a zenekar nyugalomra intette a híveket, hogy rövid időn belül lesz új énekes,így az Alpárfesztes bulit sem mondják le. Ígéretüket be is tartották, Tiszaalpáron június 29. – július 1. között már egy […]

Búcsú egy apától, testvértől, baráttól és zenésztől – Gazdag Viktor emlékkoncert

Még tavaly vettünk kényszerű búcsút a Capriccio és az új-Mini formáció nagyszerű rock-blues gitárosától, aki korai halálával két kiskorú gyermeket, valamint igen nehéz anyagi körülményeket hagyott hátra. Gazdag Viktor családjának megsegítésére összefogott a rock társadalom: barátai és egykori zenésztársai február 25-én nagyszabású koncerttel emlékeznek rá a Gödör klubban.

Viszonylag későn, tizenkilenc évesen kezdett gitározni, tehetségét a 2000 óta működő, előbb Bőrgyári Capriccio, majd a jogutód Capriccio zenekarban kamatoztatta. Egy Török Ádámmal lezajlott közös turné után 2014-ben a Mini zenekarvezető-alapító meghívta ujjá alakuló csapatába, amelynek egészen a haláláig tagja maradt. Viktort muzsikus tehetsége, hangszeres tudása, de pozitív emberi tulajdonságai is, egy csapásra közkedveltté tették úgy a zenészek, mint a közönség körében.

2017. február 25-én, szombaton 20 órától a Gödör klubban (Bp.1061 Király u. 8-10. – Passage Center) nagyszabású koncerttel emlékeznek a fiatalon és tragikus körülmények között elhunyt gitárosra. Színpadra lép a Tátrai Tiborral kiegészült Új-Mini együttes (Török Ádám, Németh Károly, Zsoldos Tamás, Tóth Dénes, vendég: Fehér Ádi 11 éves bluesgitáros), továbbá a Capriccio zenekar (Radovics „Kyru” László, Zsoldos Tamás, Kecskés András, Tóth Dénes, valamint vendég: Váry László). Mindemellett a Bőrgyári Capriccio ősalakulata, valamint Muffin együttes (Szabó Leslie közreműködésével) is sok jó zenével kíván végső búcsút venni barátjától. A belépőjegyekből származó bevételt a szervezők és a közreműködő zenészek Gazdag Viktor családjának, elsősorban két kiskorú gyermekének ajánlják fel.

Jótékonykodjunk tehát, és búcsúzzunk együtt a családapától, a jó baráttól és a kiváló muzsikus-gitárostól!

Palmetta klippremier – Édesanyám, a kendőm…

A Palmetta zenekar 2016. november 18-án a megszokottól eltérően egy akusztikus gyermeklemezzel rukkolt elő, mely az Esztendőre vagy kettőre… címet kapta és hatalmas sikert aratva már a megjelenés hetében a MAHASZ Top 40 lista 7. helyén nyitott. Ezzel egy időben bekerült Magyarország és határainkon túli magyar óvodák hálózatába is, kikövezve így az aranylemez felé vezető utat.

Kima Norbert, zenekarvezető: “Zenekarunk régi vágya volt, hogy a 2013-ban megjelent Örökség címet viselő, nagysikerű akusztikus hangszerelésű lemezhez egy megfilmesített dal is napvilágot lásson. Az album egy klasszikusára, Édesanyám, a kendőm… című dalra esett a választás.”

A lemez minden digitális platformon elérhető:

► Spotify:
open.spotify.com/album/5WeCpkZ8Bux1hTOS8E3Ww0

► Deezer:
www.deezer.com/album/14600070

► iTunes:
itunes.apple.com/hu/album/esztend%C5%91re-vagy-kett%C5%91re/id1178050578?l=hu

►GooglePlay: play.google.com/store/music/album/Palmetta_Esztend%C5%91re_vagy_kett%C5%91re?id=Bg2gasawx3ju5o7r7qemxqu3rly

A csapat soron következő, 6. lemeze ismét egy rock album lesz, ami a magyar népi kultúra pikánsabb szegletéből mutat majd be népdalokat Palmetta felfogásban. A rajongók idén is sok helyen találkozhatnak a zenekarral, ez év folyamán már egy németországi turnéval is bővül a koncertsorozat, de a környező országok közül jó néhányban is megfordulnak majd.

Bővebb információ
Zenekari weboldal:
www.palmettazenekar.hu, www.palmettaegyesulet.hu

Zenekari Facebook oldal:
www.facebook.com/palmettazenekar

Február 26-án Firewind és Brainstorm koncert az A38 Hajón

Két kiváló power metal turné keresztezi egymás útját február 26-án Budapesten: a görög Firewind és a német Brainstorm is ekkor érkezik a fővárosba. A véletlen egybeesésből a műfaj rajongói profitálnak, hiszen a csapatok közös koncerten lépnek fel az A38 Hajón, a svéd Manimal és a görög Scar Of The Sun felvezetése után. Nyolcadik stúdióalbumával jelentkezik […]

Hazudni fehér szemekkel – nyolc hazai újdonság

Olimpia, nolimpia, népszavazás, visszavonás, nemzeti ügy, Budapest dolga – egyre kevesebb biztos pont van az életben, de szerencsére a dalmegosztásra lehet számítani, mert az mindig jön, és hozza magával az elmúlt pár hét hazai újdonságait. Ezúttal például olyan zenekaroktól, mint a Szabó Benedek és a Galaxisok, a Santa Diver vagy a Stukker, na meg öt további előadótól, akikre egészen biztosan lehet szavazni a poszt végén.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Pulzus 2017 – Zorall Sörolimpiás és Barba Negrás fellépés vár a győztesre

A Pulzus tehetségkutató rövidke története során számos tehetséges zenekart sikerült a nagyközönségnek bemutatni. Sokaknak közülük ez a megmérettetés „indította be a szekeret” és váltak ismertté a szűkebb régiójukon kívül is. Ezért is fontos számunkra, hogy évről-évre a Zorall Sörolimpia keretein belül lehetőséget adjunk minden feltörekvő zenekarnak a bemutatkozásra.

2017. augusztus 23-27. között ismét megrendezésre kerül a tehetségkutató, és ismét várjuk a felfedezésre váró tehetséges zenekarokat. A részletek: A jelentkezéseket emailben várjuk ( pulzus2012@gmail.com ), és az előzetes válogatás után 20 zenekar kap lehetőséget a bemutatkozásra. Jelentkezni február 28-ig lehet.
A jelentkezéshez kérnénk csatolni egy zenét mp3-ban, vagy egy Youtube linket, egy fotót és egy rövid biográfiát a zenekarról. Kizárólag saját zenét játszó zenekarok jelentkezését várjuk, így sajnos tribute és feldolgozást játszó csapatok nem vehetnek részt a tehetségkutatón. A nevezési díj 10 000 forint, amit csak a bejutott zenekaroknak kell kifizetni. Eredményhirdetés 2017. márciusában.

A zsűri:
Weisz László (Zorall, Kalapács)
Barbaró Attila (Zorall, Junkies)
Boltsek Andrea (Accord Management, Metalkilincs)

A díjak:
1.díj:
Fellépési lehetőség a Zorall zenekar előtt a Barba Negrában
Fellépési lehetőség a 2018-es Zorall Sörolimpián
Interjú a Kontakt Rádió Bakelit Art&Roll című műsorában
Interjú a gyöngyösi Maxi Rádió Rockfactor című műsorában
Interjú a Metalkilincs hasábjain
3 hónap ingyenes próbatermi lehetőség a Csepel Zeneművek próbatermeiben

2. díj:
3 számos demo felvétele az Újpest Próbaterem jóvoltából
Interjú a Metalkilincs hasábjain
2 hónap ingyenes próbatermi lehetőség a Csepel Zeneművek próbatermeiben

3. díj:
1 hónap ingyenes próbatermi lehetőség a Csepel Zeneművek próbatermeiben
Interjú a Metalkilincs hasábjain

További meglepetés különdíjak várhatók
Várjuk a jelentkezéseket, találkozzunk a Zorall Sörolimpián!
https://www.facebook.com/Pulzus
https://www.facebook.com/ZorallSorolimpia

A horvát She Loves Pablo nyitja az Apey & the Pea következő budapesti buliját

Ha valaki rendszeresen figyeli az Apey & the Pea-s srácok Facebook-posztjait, az valószínűleg találkozott már horvát cimboráik, a She Loves Pablo nevével és zenéjével. Egy kitűnő groove-os sztóner kvartettről van szó, akik odahaza hasonló népszerűségnek örvendenek, mint itthon Apey-ék, és az elmúlt években olyan nevekkel játszottak már együtt, mint a Clutch, a Karma to Burn vagy a […]

ék – Márciusban új kislemezzel jelentkeznek

Új klippel jelentkezett a Lee Olivér vezette ék zenekar. A Lee Olivér (gitár, ének), Balasi Ádám (dob), Kecskeméti Csaba (basszusgitár) és Oláh Bence (billentyűk), felállású banda 2014-ben alakult, s azóta is koptatják együtt a színpadok deszkáit. Tavaly egy Quimby által kiírt klippályázaton az ő feldolgozásukhoz készült rajongói videó volt az egyik legjobb (ráadásul hivatalos klipet […]

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!