lemezgyűjtők

Bemutatjuk a 132 éves máltai D’Amato Recordsot, a világ legrégebbi lemezboltját

damato.jpg

Rendhagyó adással jelentkezik Kovács Tamás lemezfüggőkről szóló sorozata, ugyanis találtak egy nagyon jó témát, ami tökéletesen illik a mai napra. De ezt már ő mondja el:

A lemezgyűjtők/lemezfüggők szerkesztősége még tavaly télen kitalálta, hogy a Record Store Dayre csináljunk valami exkluzív tartalmat. Arra gondoltunk elmegyünk a Spillers Records-ba a világ legöregebb lemezboltjába amit 1894-ben Henry Spiller alapított. Már nézegettük az angliai repülőjegyeket, amikor Edit a Budapest Vinyl egyik alapítója megtalálta a világ legöregebb lemezboltjától is öregebb lemezboltot Máltán. Így utaztunk a csodás Máltára, ahol a D’Amato Records-ba látogattunk, amit 1885-ben alapított a névadó, és már az ötödik generáció viszi a dinasztia boltját. Az üzlet ugyanott van folyamatosan nyitva 132 éve. Ezzel az interjúval kívánunk nagyon boldog Records Store Dayt minden kedves lemezgyűjtőnek/lemezfüggőnek! Köszönet a segítségért Rosta Péternek és Tomasevics Zorkának.

És akkor az a bizonyos nagyon öreg lemezbolt:

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Labÿrinth: Architecture Of A God (2017)

labyrinth_architecture_of_a_god.jpg

Kiadó:
Frontiers Records

Honlap:
www.labyrinthband.it

Az Olaf Thörsen művésznevet felvett Carlo Andrea Magnani gitáros igazán szereti azt, amit csinál, mert két együttesben – Labyrinth, és a project Vision Divine – is játssza azt a tulajdonképpen ugyanabból a stílusból és dallamvilágból táplálkozó melodikus, progresszív elemekkel dúsított, jellegzetes hangulatot árasztó metalt, amit ezúttal az anyacsapat új albumán hallunk tőle.

Thörsen tehetséges gitáros, ami nem is elsősorban technikai felkészültségéből – illetve abből is – , hanem játékának azoonal felismerhető stílusából, és az abból varázsolt tényleg egyéni hangulati világból fakad: egyetlen Labyrinth, vagy Vision Divine szerzeményből rá lehet jönni, hogy itt bizony a mester penget – igaz, ehhez a bilentyűsök szintén meghatározó munkája is hozzájárul.

Bár talán kissé elentmond annak, amit eddig leírtam – hiszen ezek alapján mindegy, hogy melyik együttes zenéjével ismerkedik meg az ember -, de én az énekesek miatt mindig is inkább Vision Divine párti voltam, főleg annak Michelle Luppi fémjelezte korszakában: nem véletlen, hogya talán az egész Thörsen életművet tekintve is leginkább ismert album ebből az érából származik. A „Stream of Consciousness” sikerét nem is tudta sem a Labyrinth, sem a Visdion Divine túlszárnyalni, jóllehet a „The Perfect Machine” és a „The 25th Hour” szintén igen kedveltek és nagyra értékeltek a rajongók körében.

De térjünk vissza a Labyrinth-hoz ( bár az y-ra tett két betű miatt nem vagyok biztos a csapat nevének mostani kiejtésében, ismervén az olasz akcentust ). Milyen is lett az új album? Hát meglepetést nem okoztak, ami egyszerre jó és rossz is. A jó, hogy a megszokott színvonalat, amiből általában Thörsen nem enged, most is hozni tudták, de igazán új elemmel nem is gazdagodott a már jól ismert világ, és a dalok karaktere sem különbözik annyira egymástól, hogy egy idő után ne vágyjunk egy kissé másra. Hogy ez aztán tényleg pozitív, vagy negatív, azt döntse el a hallgató saját maga, én igazából a „Random Logic” tényleg hangulatos szűk két percére kaptam fel a fejem, és a lemez címadójára, ahol a Thörsenizmus úgy koncentrálódik egyetlen szerzeménybe, hogy annak minden pozitív aspektusa felerősödve legyen képes  beledöngölni az ember fejébe, miért is érdemes meghallgatni a diszkográfia összes albumát.  Emellett azonban azt is kiemeli, milyen jók a fiúk akkor is, ha kilépnek az átlagos középtempó komfortzónájából, és kissé „ütősebbre véve” a figurát, megbontják a lemez homogén hangulatát.

Azt persze nem hiszem, hogy Robert Miles “Children”-jének feldolgozása sokat fog forogni az olasz rockrádiókban, bár maga az átértelmezés szó lényege az együttes tehetsége révén tényleg megérthető – sajnos magát az eredeti számot sosem szerettem, s hogy így most tetszik, sajnálom csak igazán, hogy éppen erre a slágerre esett a választásuk, mert mi lett volna, ha egyik kedvenc pop-dalom kerül terítékre?

A Labyrinth tehát hat év után is ott tart, ahol abbahagyta, számomra szerethető, ám különösebb izgalmakat nem hozó albummal tért vissza, amiben a szemlélődősebb, merengősebbre vett részek ezúttal véleményem szerint kissé túlprezentáltak. Aki azonban a csapat ezen oldalának a híve, az minden bizonnyal elégedetten hallgathatja Thörsen újabb, megszokott hangulatú dalcsokrát, amiben rengeteg apró, izgalmas csemege vár az „olasz konyha” kedvelőire.

Garael

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!