Kreator: Gods Of Violence (2017)

kreator_gods_of_violence.jpg
Kiadó:

Nuclear Blast

Honlap:
www.kreator-terrorzone.de

Elérkezett az a “történelmi pillanat”, hogy thrash album kritikájának megírására adtam a fejem. Ennek azért voltak már előzményei, lásd az Anthrax legutóbbi albumának ügyeletes kedvenccé nemesedő klipjeit, de ez persze nem jelenti, hogy a stílus elkötelezett híve és szakértője lettem. Ennek ellenére volt merszem belevágni a Kreator megjelent lemezének ismertetésébe, hadd legyek én a szakértők céltáblája, ha esetleg hülyeséget írok.

Megvallom, a thrasht mindig is olyan power metal irányzatnak tartottam, amelyben a dallamot ritmuskovácsok kalapálják, és az énekesnek kötelező a hangszálait faágakra cserélni. Leegyszerűsítő véleményemet persze megtartottam magamnak, hiszen a stílus albumaira jutó remek gitárosok aránya messze túlmutat az átlagon, a klasszikus szólókból pedig aranykönyvet önthetnének az ötvösök.

A “Gods Of Violence”-ben mégsem a szokásos thrash erények – a brutális tempó és annak gyakran bravúros váltásai, valamint a főnököd ötleteiből származó harag levezetésére tökéletesen megfelelő zenei pumpa – tetszenek, hanem a dallamok finom bevezetése, melyek ugyan nem éppen a cizelláltság mintapéldái, ám remekül illeszkednek a horzsoló riffek agresszív hatásához. Ez a tulajdonság persze megvan a göteborgi death-ben is, amit Petrozzaék egyáltalán nem utasítanak el, így a végeredmény egy amolyan thrash-power-death elegy, amiben mégis a dallamok és a riffek egysége jelenti a fő alkotóelemet. Ez azonban nem meglepő, a bandára mindig is jellemző volt a kísérletező hajlam, emlékezz csak az “Outcast”-ra, vagy az “Endorama”-ra, amelyeket minden bizonnyal nem fognak a zenei laboratóriumokban spirituszba ágyazva thrash címkés üvegben tárolni.

Az új album azonban szerencsére nem ilyen, inkább nevezhetjük a “Phantom Antichrist” – szegény Tartuffe, most biztos fogja a fejét ilyen címek hallatán – folytatásának, már ami a dallamosabb megközelítést illeti. A három klip nem véletlenül az album talán legemészthetőbb darabjaiból készült: a “Totalitarian Terror” és a “Satan Is Real” kissé komótosabbá téve akár a Grave Digger régebbi, agresszívabb lemezein is szerepelhetnének, de a záró, hét perc fölé nyúló “Death Becomes My Light” galoppozó, Maidenes ritmusai sem fogják elrettenteni a lágyabb stílusok szerelmeseit.

A gitárszólóknak természetesen központi szerep jut, ebben pedig hibátlanul teljesít a csapat: van itt dallamokat “lehárfázó”, énekeltetős mozgalmi darab, technikás, gitársulis példaként szerepeltethető virtuozitás, vagy egyszerű, falba öklözésre buzdító ipari forgácsolás. Sami Yli Sirniö remek gitáros, ráadásul úgy érzi a hangsúlyok elhelyezését, mint Schwarzenegger a tárcsásokét – a briliáns technika és a metal egyik  lényegét jelentő agresszió szerves egységének mintapéldái.

A szövegekről is írhatnék, de minek? Feddje azokat jótékonyan a feledés fátyla, talán egy Uwe Boll horror lebutított forgatókönyvének alsó színvonalát elérhetnék, ha egy esztéta csapat kétheti munkát rááldozna. De nem is ezért ajánlom hallgatásra az albumot: remek bevezető lehet a stílus világába azoknak, akik eddig idegenkedtek a thrash dallamokat leegyszerűsítő, agresszív és gyors módszereitől, esetleg a sok édeskés refrén után vágynak valami keményebbre is. (Nem, ezt a mondatot nem egy pornófilm Kovis ajánlójából szedtem.)

Garael

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Fotógalériák

“Nagyon szeretek itt játszani” – villáminterjú Téglás Zoltánnal

Budapestre érkezett a kaliforniai Ignite zenekar frontembere. Téglás Zoltánt a Barba Negra Music Club-ban csíptük el, ahol a Junkies együttes vendégfellépőjeként állt színpadra február 4-én.  A Barba Negra Music Clubban mutatta be új nagylemezét február 4-én a Junkies. A zenekar a koncert végére egy különleges produkcióval készült: ‘Nincs Pardon’ című dalukat a kaliforniai Ignite együttes magyar származású frontemberével közösen adták elő. Téglás Zoltánnal utoljára Los Angelesben beszélgettem – a Hvg.hu oldalán megjelent interjúban legújabb vállalkozásáról számolt be a zenész, melynek során drog – és alkoholrehabilitációs intézmények létrehozásában működik közre az Egyesült Államokban. Zoli már akkor említette, hogy a közeljövőben Magyarországon is […]

A “Nagyon szeretek itt játszani” – villáminterjú Téglás Zoltánnal bejegyzés először a On Stage jelent meg.

andras

ørdøg – søtétanyag

Amikor elkezdtem hallgatni az Ørdøg zenekar második nagylemezét, igencsak meglepődtem. Bár a két belegyező szám okozott meglepetést, – az Államtitkárt kifejezetten nem értettem – azért még így is tágra nyílt pupillákkal füleltem, mi ez? Ebből a bevezető mondatszörnyetegből talán kiderül, hogy nem erre számítottam a Tíz fekete dal után.

Közel tíz nap hallgatás után már jóval közelebb érzem magam a dalokhoz, mint amikor először meghallottam őket. Fokozatosan léptem be a Sötétanyag kapuján. Ide merem írni, hogy a magyar metal szintér egyik legüdébb színfoltja lett az Ørdøg, és egyben a legbátrabb is, mivel bevállalta ezt a kísérletezgető hangvételt.

Mire gondolok pontosan? A gyerekkórusra, a zongorára, a több szereplős vokálra, a puhább dallamokra, még több prózai betétre, és Vörös András végtelenségig profi szövegeire. Itt álljunk is meg egy szóra: ahogy ez a „faszi” faragja a rímeket, ahogy a szavakkal bánik, alkot szóképeket, az példa nélküli. Igazából én eddig a lemezig csak sejtettem, hogy ez így van, de ami a Sötétanyag kilenc dalába bele van sűrítve szövegileg, az végleg eldöntötte a kérdést.

Lovagolhatnék még a szövegeken négy bekezdésen keresztül, de azt gondolom, ha fogékony vagy az ilyen dolgokra megérted egyből miről beszélek. Ha mindegy mit duruzsol az énekes, akkor sem fogsz nagyot csalódni, de jobb úgy, ha kialakítod a saját elképzelésed a mondanivalójáról. Egyébként az erős, bitangerős szövegek már a Tíz fekete dalon is megjelentek.

Zeneileg nekem a Black Out ugrott be elsőre, több helyen érzek áthallásokat. Amiből egyenesen következik, hogy a debütáló lemez hangszerelését szintén felturbózták. Legalábbis fordítottak az irányon valamelyest. Nem az a letisztult, már-már nyers hangzás jelenik meg, inkább egy kalandozóbb, többrétegű muzsika bújik elő a lemezről.

Tetszik, ahogy a bőgő viszi előre a dalokat, mellette a két gitár közös teherviselésben osztozik az egységes hangulat megteremtésében. Plusz kapcsolódik az egészhez egy vidrából dob, ami elsőre megint csak meglepő volt, de mostanra megtaláltam a helyét. Ennek a lemeznek van egy összecsengő atmoszférája, amelyről a zenei hatások mellett a keserédes szövegek legalább annyira tehetnek.

Jól illeszkedik a gyerekkórus a Keringőbe, vicces az Államtitkár oktatókönyvből nyert első versszaka és a hozzá fűzött folytatás, vagy a Fényhozó (senki) által megjelenített, színházias jelenet szintén nagy találat. A 100X100000 című alkotás pedig minimum az évtized legerősebb magyar dala!

Azt hiszem, mindenki érzi, tetszik nagyon a lemez. Pedig a kezdteti megdöbbenésem nem erre engedett következtetni. Szépen lassan, a szövegértés és az egész mondanivaló befogadásával jutottam el ide. Nagy hála és köszönet ezért a felszabadult, trendeket nélkülöző, mondanivaló töltött felvételért. Lemezbemutató március 3-án, a Dürerben. Tessék menni! (az elmaradt szarvasi koncert még nincs megbocsájtva; hátha lesz egy pótlás, így az új lemez hírverése során)

Értékelés: 5/5

infók:

tracklist:
01. Mintha
02. Fényhozó (senki)
03. Keringő
04. Államtitkár
05. A fele tréfa
06. 100X100000
07. Lángolj
08. Óriás leszel
09. Sátántangó

Műfaj: metal
Megjelenés: 2017. február
Kiadó: Edge Records
ajánló

★ PREMIER!! ★ ARONS Land Cargo Co.

Tavaly december végén jelent meg az ARONS Land Cargo Co., azaz Hajba Áron szólólemeze, az Always Closer Never There. A lemez Fly című dalához szövegvideó is készült, ez pedig itt és most, a NOWmagazin hasábjain debütál! Az Always Closer Never There nagyon erős lemez lett (itt írtunk róla bővebben), jól hangszerelt zenével, erős képekkel és hangulatokkal. Az egykori Jazzékiel-gitáros Hajba […]

indie

Erős kezdéssel startolt a The Bluebay Foxes – interjú

Könnyed gitárpop, beates ízvilágú indie és laza hangulatok elevenednek meg a The Bluebay Foxes zenéjében. 2015-ben a zene hozta össze Juhász Bálintot (ének, gitár), Vagyok Zsombort (gitár), Lőrincz Balázst (basszus) és Katona Andrást, és még csak alig másfél éve próbálnak együtt, viszont már hallgatható néhány szerzeményük. A zenekar tagjaival a csütörtöki fellépésük előtt beszélgettünk egy kicsit. Szinte most […]

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!