Red Rockets – Az utolsó percben – Friss klip

Elkészült a Red Rockets legújabb klipje, amit Az utolsó percben” című dalukhoz forgattak, és a januárban megjelent Hajt a vér című kislemezen található. A dal egy mély tartalmú líraibb nóta, a klip történetéhez pedig egy igazán hozzáillő karaktert sikerült találni főszereplőnek. A zenekar és a cselekmény nem találkozik, hisz amíg a zenekar egy lekaszált réten, a szalmabálákon zenél, addig a történet egy “szélfarmon” játszódik.

A zenekart legközelebb augusztus 24-én, a Zorall Sörolimpián, és augusztus 26-án, a Sitkei Rockfesztiválon láthatjátok., Szeptembertől országos turnéra indulnak a Kalapács zenekarral, ami egészen 2018 tavaszáig tart majd. November 17-én pedig megünneplik a zenekar 5 éves szülinapját, a szombathelyi Végállomásban.

Mániákusok fröcskölnek megint – Az új Exhumed első vérig

256d3c4087651590946dcc98d662c5a4--napalm-death-thrash-metal.jpgBelezünk, belezgetünk? Tehetnénk fel jogosan a kérdést az első hírek hallatán egy új Exhumed lemezzel kapcsolatban. A válasz pedig nyilván egy hosszan elnyújtott kényes igen. A gore metál mániákus követői ugyanis rágják magukat tovább a fröcsögő zsigerektől nevezetes úton. Méghozzá egy hatodik lemezzel, melynek címe Death Revenge lesz és egy tizenkilencedik századi skót gyilkosságsorozatot jár körül. Könnyű death / grind analízisben. Jarrett Pritchard (Goatwhore, Grusome) producerrel, összesen tizennégy szerzeményben. Melyek a Relapse Rords gondozásában kezdenek terjedni október 13 – án. Az első nyilvánosságot kapott tétel viszont már itt szűköl és kaszabol a hajtás után…

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Owls Are Watching – Hallgasd meg a frissen megjelent ’4 Szellem’ című középlemezt!

Az Owls Are Watching budapesti alternatív rock/punk zenekar 2012-ben alakult, akkor műszaki egyetemista barátokból. Az első demójukat 2014-ben adták ki, a második albumukat, a ’New World Order’-t pedig 2015 november 19-én mutatták be egy lemezbemutató koncert keretében a Dürer kisteremében. Az album az első demóról ismert dalokat részben újrakeverve tartalmazza, négy új dallal bővítve. A régi és az új dalokat már a Zsiráf Szand stúdióban Bodnár Péter „Bogyó”-val vették fel és keverték meg. A ’New Word Order’ albumhoz a borítót Kokai Barnabás készítette. A zenekar két videoklipet készített eddig az évek alatt, és több budapesti és vidéki klubban is fellépett már.

tovább

Ilyen az élet Russkaja-módra

russkaja.jpgRemélhetőleg többen is ismeritek, vagy legalább a Fezenen megismertétek az osztrák Russkaját, akik miközben a polkát, a skat, meg a népzenei elemeket vegyítik a zenéjükbe, sokszor nem felejtik el a torzított gitárokat sem (most a lenti dalokban egyszer sem lesz, de a hangulat kárpótol). Na, a legújabb nagylemezük, a Kosmopoliturbo már meg is jelent, melyről az Alive című tételt és a többi előzetesben kiadott dalt már meg is hallgathatjátok. Legalább egy kis öröm legyen a hétfőben!

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!