Armstrongs

Megérkezett Billie Joe és Tim Armstrong új punk bandájának első dala

Megjelent Billie Joe és Tim Armstrong új szupercsapatának ‘If There Was Ever a Time’ című dala, amit a május végén bemutatott punk dokumentumfilm betétdalaként hallhatott először a közönség. Az Armstrongs névre keresztelt szupercsapatról a május 31-én San Franciscoban bemutatott Turn It Around: The Story Of East Bay Punk című dokumentumfilm kapcsán lehetett először hallani (itt írtunk róla). A 90-es évek punk ikonjai, a Green Day és a Rancid/Operation Ivy énekese, valamint Billie Joe fia, Joey és Tim unokaöccse, Rey által létrehozott punk banda ‘If There Was Ever a Time’ című szerzeményét a mozi betétdalaként ismerhette meg a közönség, ám teljes […]

A Megérkezett Billie Joe és Tim Armstrong új punk bandájának első dala bejegyzés először a On Stage jelent meg.

Green_Day

Armstrongs néven csinált zenekart a Green Day Billie Joe-ja és a Rancid Tim-je

armstrongs.jpg

Sőt, a zenekarban van még két Armstrong. Az egyik a Green Day-frontember fia, Joey, a másik pedig Rey Armstrong. Egy dalt már ki is adtak If There Was Ever A Time címmel, ami a Flexi-Disc sorozatban jelenik meg ezer példányban, a szám bevétele pedig a legendás kaliforniai punk helyszín, a 924 Gilman számára megy teljes egészében. A dal mellesleg szerepel a Turn It Around: The Story of East Bay Punk című dokumentumfilmben is, ami a Bay Area környéki punkszíntérről szól, és olyanok szerepelnek benne, mint a Green Day (ők a producerei is a filmenk), a Rancid, a Metallica, a Dead Kennedys vagy a Crimpshrine. A filmet Iggy Pop narrálta. Itt a dal, illetve a film trailere. (Billie Joe amúgy régen, még a Dookie előtt majdnem a Rancid tagja lett, de aztán inkább a Green Dayre koncentrált.)

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Ten: Gothica

Borí­tó: 

Megjelenés: 
2017

Kiadó: 
Frontiers Music

Weblap: 
www.tenofficial.com

Stí­lus: 
dallamos hard rock

Származás: 
Anglia

Zenészek: 

Gary Hughes – ének, gitár, billentyűs hangszerek
Dann Rosingana – gitár, vokál
Steve Grocott – gitár, vokál
John Halliwell – gitár
Darrel Treece-Birch – billentyűs hangszerek, vokál
Steve Mckenna – basszusgitár, vokál
Max Yates – dob

Közreműködik:

Karen Fell – vokál

Dalcí­mek: 

01. The Grail
02. Jekyll And Hyde
03. Travellers
04. Man For All Seasons
05. In My Dreams
06. The Wild King Of Winter
07. Paragon
08. Welcome To The Freak Show
09. La Luna Dra-cu-la
10. Into Darkness

Értékelés: 

Tizenhárom. Mindenkinek más-más jut eszébe erről a számról. Valaki retteg tőle, más úgy véli, szerencsét hoz neki. A Forma 1-ben nincs tizenhármas rajtszámú autó, az ókori rómában a halált szimbolizálta ez a szám. Jelen esetben azonban nem kell semmiféle rossz dologtól tartani, pusztán az történt, hogy a Gary Hughes által vezetett Ten elérkezett karrierje tizenharmadik lemezéhez. Huszonkét év alatt tizenhárom lemez nem lustálkodásra utal, szép és termékeny karrier a bandáé.

Ezt a karriert talán leginkább a ’The Name Of The Rose’, a ’The Robe’ és a „Spellbound” szentháromsággal lehetne fémjelezni. Mind a három lemez a műfaj klasszikusa, ha nem éppen az agyhalott állapotban lévő zeneipar korában születnek, ma a banda olümposzi magasságokban is lehetne. Az említett három mestermunka miatt is nevezik a csapatot az epikus hard rock királyainak. (Egyesek szerint a 2000-ben megjelent ’Babylon’ is tökéletes alkotás, akár ezt a lemezt is be lehetne sorolni a klasszikusok közé). Ezután jött a karrierben egy kis hullámvölgy, 2001 és 2006 között nem születtek olyan erős lemezek, bár 100%-os csalódásról azért nem lehet beszélni. Érezhette a banda főnöke is, hogy valami nem klappol, mert tartott egy laza ötéves szünetet, ami után a ’Stormwarning’ – ’Heresy and Creed’ párossal tért vissza a zenekar. Ezek már a jól sikerült albumok közé tartoznak, amik kvázi megágyaztak a 2014-es ’Albion’ című lemeznek, illetve az azt követő ’Isla De Muerta’ névre keresztelt alkotásnak. Ez a két album egyaránt elnyerte a kritikusok és a rajongók tetszését, és megerősítette a banda státuszát a színtéren.

Most pedig alig két évvel elődje után megérkezett a friss anyag, ami a ’Gothica’ címet kapta. Az előző két lemez felállása megmaradt, ami jót jelent, hiszen korábban elég komoly vándorlás volt a zenészek között. Tehát megmaradt a három szólógitáros felállás, aminek a lemezeken sok létjogosultságát nem látom, viszont élőben jól szólhat a banda. Már ha éppen koncerteznek… (Rosszmájú hozzászólók néha megjegyzik, hogy a három gitáros azért van, hogy mennyiségben pótolják a kiváló Vinny Burnst, ha már minőségre nem sikerül. Azért van benne valami). Ami viszont változott az előző évekhez képest, hogy a banda visszatért a Frontiers égisze alá, és így már az ő gondozásukban látott napvilágot a vadonatúj korong.

A kiadó változáson kívül a főnök ígért egy kis hangulatváltozást is. Nevezetesen egy sötétebb, borongósabb albumot helyezett kilátásba. Ez rögtön tetten is érhető a borítón, ami a megszokott minőséget hozza. Az új lemez szokás szerint egy monumentális alkotással indul. Anno a ’Name Of The Rose’, a ’The Robe’ vagy a ’Babylon’ is egy hosszú eposszal kezdődött, és ebbe a sorba a The Grail is beleillik. Hughes mester nagy rajongója a mitológiának és a történelemnek, így nem meglepő a témaválasztás. A nóta hossza ellenére nem vontatott, szépen fel van építve, igaz, a nagy ívű kórusok és a kolosszális refrén hiányzik. A refrén inkább egy érdekes gregorian beütést kapott, ami kellemes meglepetés, illetve a bravúros gitárszólók is megérdemlik a kalapemelést.

Másodjára kapunk egy erős középtempós dalt, amit egy borzongatós hangjáték vezet fel. Jekyll And Hyde témáját sokan feldolgozták már, ebbe a sorba beállt a banda is. Nem mondanám, hogy egyből rájöttem volna arra, hogy a Tent hallom, igaz, ez csak a refrénig tartott. Gitárközpontú nóta, ami jó pont, és a történetből adódó kettősséget is megpróbálták kifejezni. A zenekar egyik védjegyének a balladák, az érzelmes nóták számítanak. Nagymester ebben Gary apánk, hangja fantasztikusan passzol az ilyen jellegű dalokhoz. A Travellers egy szokásos megoldás, billentyűkkel megtámogatva, amik szépen dolgoznak a főhős alá. Nem mondom, írtak ennél jobbat, írtak ötletesebbet is. Végül is egyszer-kétszer elmegy. A dalhoz készült klipet viszont jobb lenne elfelejteni.

A lemez másik hosszabb műve a Man For All Seasons. Rövidke időutazással indul a dal, ami visszavisz minket a lovagkorba. Ez a kis múltidézés másfél percig tart, majd lecsap ránk egy hamisíthatatlan Ten nóta. Végre itt a kolosszális refrén, mesteri énekdallamok, nem túl komplex, de ötletes riff, kellemes billentyű szőnyegek. Klasszikus, régi időket felidéző dal, simán elfért volna akár a ’Spellbound’ lemezen is. Örömmel konstatáltam, hogy a kezdő négy dal maximálisan változatos, szó sincs egy kaptafára készült szerzeményekről.

Szintén a szokásos módon készült el az In My Dreams. Semmi köze a Dokken remekművéhez, ez csak egy érzelmes, romantikus, jól megszokott recepten alapuló nóta. Az az érzésem, hogy ilyeneket Hughes kb. óránként tud írni. Erre mondják, hogy rutinmunka.

A korábban beharangozott sötétség és borongósság leginkább kedvenc dalomban, a The Wild King Of Winterben érhető tetten. Dübörgő ritmus, csűrdöngölésre ingerlő riffek csapnak le ránk a sötét tónusú bevezető után. Koncertekre kiváló a dal, elejétől a végéig fülbemászó dallamokkal, már a verzéket is azonnal elkezdheti dúdolni az ember.

Jutott még ballada a lemezre, a meseszép Paragon. A sokszor elsütött zongora-ének párossal indul a nóta, amibe később kísérőként bekapcsolódnak a többiek is. Mint mondtam, ezekben (is) nagymester Gary Hughes, a lemez másik lassú nótájánál fényévekkel jobb. Újra kiemelném a szólókat, rengeteg jó és ötletes szólót hoztak össze a gitárosok, már-már feledtetik legendás elődjüket.

Újabb hangjáték, újabb meglepetés. Könnyedebb hangvételű, modernebb megoldásokkal és hangulatokkal átszőtt dal a Welcome To The Freak Show. Nem az a dal, amire egyből rávágnám, hogy ez Ten, de ha egy banda a saját műfajának határait feszegeti, az nem probléma. Amíg át nem esik a ló túloldalára. Ha van, amiért egy bocsánatkérést elfogadnék, a La Luna Dra-cu-la. Ennek a rém hülye címéért kellene elnézést kérni. Úgy látszik, a vámpír mánia, ami mostanában zajlik, elkapta az agytrösztöt is. Szerencsére maga a dal jó és nem olyan „zs kategóriás” szemét, mint amiket Hollywood présel ki magából vámpíros filmek címszó alatt. A riff erősen emlékeztet a brit szigetek népzenei motívumaira, a tempó jól elkapott, a dallamok jók. De az a drakulázás rém ciki.

Zárásként mi más is jöhetne, mint egy újabb balladisztikus, érzelmes nóta, az Into The Darkness. Újra komoly szerep jut a zongorának, viszont nem csak lágy és andalító megoldásokkal van tele a nóta, akad benne jó szóló és egy erősebb váltás is. Ez is jól sikerült. Ahogy az egész lemez is.

Összegzés: 

A tizenhármas szám most nem okozott balszerencsét, nem történt semmi tragédia az új albummal kapcsolatban. A fent említett szentháromság klasszikus státuszát ugyan nem fenyegeti a ‘Gothica’, de ez reálisan nézve nem is lehetne a feladata. Komoly, már-már emberfeletti bravúr lenne még egy olyan lemezt írni, ami beférne a klasszikusok közé. Viszont minden más elvárásnak tökéletesen megfelel. Ízig-vérig Ten lemez, az összes kötelező elem megvan benne, ami miatt a bandát szeretni lehet. Plusz néhány váratlan és meglepő húzás is felfért a korongra. Kiégésnek, fáradtságnak nyoma sincs, a banda továbbra is ott van a stílus legnagyobbjai között.

Dátum: 
2017. július 9

Pontszám: 
8

Szerző: 
JLT

ALICE COOPER – A július végén érkező új lemez címadó dala: Paranormal

Alice Cooper augusztus 3-án lép fel a FeZen fesztiválon, pár nappal korábban, július 28-án pedig egy új albummal jelentkezik, amelyről már a címadó dallal, a szöveges videóval kísért Paranormallal is lehet ismerkedni.

A legendás sokk-rocker 27. stúdiólemeze, a 2011-es Welcome 2 My Nightmare folytatása, Paranormal címmel jön majd ki, és az eredeti Alice Cooper zenekar három tagja (Nel Smith dobos, Michael Bruce gitáros és Dennis Dunaway basszer) mellett vendégként szerepel majd az új dalokban Billy Gibbons a ZZ Topból és Larry Mullen Jr. dobos a U2-ból. A lemez producere ezúttal is Bob Ezrin volt. 

 

“Szeretem a Paranormal címet, de ez igazából nem egy félelmetes anyag. Van pár ilyen nóta is rajta, de a paranormális kifejezés itt azt jelenti, hogy eltér a normálistól. Ez nem ez egy normális, szokásos Alice album. Bobbal úgy döntöttünk, hogy most nem lesz központi téma. Olyan dolgok vannak rajta, amelyek nekünk tetszenek, ilyan dalok, amiket bírunk.

A lemezkiadás aranykorának már vége. Van egy világnyi rajongóm, szerte a világban, és 45 évbe telt, mire ez kiépült. Szóval, amikor elkészítek egy új lemezt, az nekik készül. Nem igyekszem új közönséget toborozni. A már adott közönségnek játszom, és úgy gondolom, hogy az Aerosmith is ezt teszi, ahogy minden rendesen megalapozott banda a rajongótáborának zenél, nekik készíti a lemezeit.”

ALICE COOPER – Paranormal (szöveges videó a 2017-es Paranormal albumhoz)

ALICE COOPER – Paranoic Personality (a 2017-es Paranormal albumról)

 

 
 

www.facebook.com/FEZENFesztival

A 2017-es FeZen Facebook oldala

www.fezen.hu

 

 

 

 

Az Arch Enemy szerint miénk a világ – Itt az új lemez első dala!

ae2017.jpgSzeptember 8-án kerül a boltokba az Arch Enemy legfrissebb lemeze, a Will To Power, melynek első dala, a The World Is Yours már meg is jelent, méghozzá egy klip kíséretében. Az már biztos, hogy a napokban megjelentetett The Leader (Of The Fuckin’ Assholes) című The Shitlickers az album limitált kiadásán lesz rajta, méghozzá további hat átértelmezéssel egyetemben.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!