AVATARIUM – Előzetes a májusi Hurricanes And Halos albumhoz

Hurricanes And Halos címmel május 26-én jelenik meg a Jennie-Ann Smith személyében egy varázsos hangú énekesnővel dolgozó svéd doomster Avatarium harmadik albuma, a 2015-ös The Girl With The Raven Mask lemez folytatása.

Az első előzetes dal után most megérkezett a lemez háttérmunkáit bemutató videósorozat első darabja.

 

www.facebook.com/avatariumofficial

Az Avatariumot a Candlemass-főnök Leif Edling alapította még 2013-ban, a friss album nyolc dalából hatot ő írt, de a nótaírásból ezúttal Marcus Jidell gitáros (The Doomsday Kingdom, ex-Evergrey) és Jennie-Ann Smith énekesnő is kivette a részét. Edling helyén Mats Rydström basszusozik a koncerteken, az új promófotón is ő látható a bal szélen.

 

AVATARIUM – Előzetes a 2017-es albumhoz #1

 

AVATARIUM – Into The Fire / Into The Storm (szöveges videó a 2017-es albumhoz)

 

 

Friss

SZÖRNYETEG – Kijött az intenzív punk metal brigád első EP-je

szornyeteg.jpg

A saját besorolása szerint intenzív punk metalt játszó háromtagú kvartett, a Szörnyeteg megjelentette második debütanyagát “Vadállat” címmel. A zenekar mélyen társadalomkritikus dalszövegei olyan releváns témákkal foglalkoznak, mint  a görénytenyésztés, a nyugdíjak inflációkövető indexálása és a rockszakmában fellépő tipikus helyesírási hibák. 

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

FIREWIND – Klippremier Gus G. csapatától: Lady Of 1000 Sorrows

Immortals címmel még januárban jelent meg az Ozzy gitáros Gus G. vezette power metalos Firewind új albuma, amit aztán be is mutattak nekünk az A38 Hajón.

A 2017-es Firewind lemez Lady Of 1000 Sorrows dalához most egy koncertes klip készült, amit máris megnézhetsz. Mivel az A38 Hajós buliról is vannak benne részek, talán magadat is megtalálod a videóban!

 

 

www.facebook.com/firewindofficial

A Firewind legutóbbi lemeze a 2012-es Few Against Many volt, az énekes Apollo Papathanasio azonban 2013 óta már nem tagja a csapatnak, a helyét tavaly vette át Henning Basse (Mayan, ex-Brainstorm, ex-Metalium stb.) A legutóbbi Firewind lemez óta Gus G. két szólólemezt is kiadott (I Am The Fire 2014, Brand New Revolution 2015).

A nyolcadik Firewind album producere Dennis Ward (Unisonic, Pink Cream 69, Krokus stb.) volt, aki a dalszerzés terén is segített Gusnak. Az Immortals a csapat első konceptalbuma, a dalok témája az ókori görög történelem egyik izgalmas fejezete, a második perzsa háború.

“Mivel görögök vagyunk, úgy gondoltuk, hogy jó ötlet lenne egy a görög történelemre, az örökségünkre koncentrálni. Ezen a lemezen így a thermopülai és szalamiszi legendás csatákról esik szó, az i.e. 480-ban indított második perzsa invázióról.”

FIREWIND – Lady Of 1000 Sorrows (a 2017-es Immortals albumhoz)

FIREWIND – Back On The Throne (szöveges videó a 2017-es Immortals albumhoz)

FIREWIND – Ode To Leonidas (a 2017-es Immortals albumhoz)

FIREWIND – Hands Of Time (a 2017-es Immortals albumról)

 

Így játszik Elvist Matt Heafy

0trivium2016_34.jpgMatt Heafy időnként szereti elő-előkapni az akusztikus gitárját, amikor épp nem a tavaly nyáron nálunk is megfordult Triviummal utazza be keresztül-kasul a nagyvilágot. A dobosokat elég nagy iramban cserélő, nagylemezzel legutóbb 2015-ben jelentkező floridaiak frontembere ezúttal Elvis Presley egyik klasszikusát, a Can’t Help Falling In Loveját kapta elő és vette fel az örökkévalóságnak (egy hihetetlenül a dalhoz illő, Deathes felsőben). Tessék csak meghallgatni!

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

blackmetal?

A mindent elpusztító sötétség – Nightbringer-lemezpremier

dsc_0295_edit_2.jpg

Holnap jelenik meg a coloradói Nightbringer blackmetal zenekar sorban ötödik, Terra Damnata című nagylemeze.  A három évvel ezelőtti albumuk még erősen merített a Dimmu Borgir, Emperor, Dark Funeral szellemiségéből, ám szándékuk szerint ezen az új anyagon ez már kevéssé érezhető. Megpróbálták a lehetetlent és egy nagyon szúrós, tüskés, ám többszörösen rétegzett zenét alkottak meg az amerikaiak. Sodró lendület, sötét hangulat és brutalitás a hatodik hatványon. Íme a teljes lemez:

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

SZÖRNYETEG – Hisztérikus himnuszt írtak a Hammerhez: Metal Hammer Milícia

A Szörnyeteg zenekar/projekt az új kedvencünk, igazán megérdemelnek egy kis támogatást, mert eddig csak valami béna punkbanda írt dalt a magazinunkról, de ez egy jóféle speed téma, hisztigombóc énekkel. Köszi Szörnyeteg!

SZÖRNYETEG – Metal Hammer Milícia
Szörnyeteg (EP) by Szörnyeteg

Írt a béna bandádról
a Leghangosabb Magazin.
Kiposztoltad a fényképet?
Nagy bajban vagy, kisbarátom!

L.L. ügynök munkához lát,
felgöngyölít, kinyomoz.
Olvasd el az impresszumot!
Nem olvastad el?!

Metal Hammer milícia,
Metal Hammer milícia,
Metal Hammer milícia,
hopp!

Metal Hammer milícia,
Metal Hammer milícia,
Metal Hammer milícia
járőröz a szemétdombon.

Három pont az Ossianra?
Csúnyát mondtál a metalra?
Á-val írod azt, hogy metál?
Nem lennék a helyedben!

A megtorló válaszcsapás
kíméletlen jobbos,
Facebook-poszt vagy Havi metal,
megtalálnak, véged van!

Metal Hammer milícia,
Metal Hammer milícia,
Metal Hammer milícia,
hopp, hopp, hopp, hopp!

Metal Hammer milícia,
Metal Hammer milícia,
Metal Hammer milícia
járőröz a szemétdombon.

Kukurikú, kiskakas!

Elkönyvel majd doktor Hartmann Yeti.
Beáraz majd doktor Hartmann Yeti.
Mellékletként végzed, vagy még úgy se,
vagy inkább még úgy se, leginkább még úgy se.

Metal Hammer milícia,
Metal Hammer milícia,
Metal Hammer milícia,
hopp!

Metal Hammer milícia,
Metal Hammer milícia,
Metal Hammer milícia,
hívjátok fel Endrét!


SZÖRNYETEG – Szörnyeteg EP (2017)

Szörnyeteg (EP) by Szörnyeteg
 

 

 

B.A.P – Hivatalos Merchandise

Hivatalos B.A.P WORLD TOUR 2017 Merchandise Online árusítás 2017. április 14, 12:00 órától 2017.04.21. 12:00 óráig   Helló BABYz,   Megérkezett a hivatalos B.A.P WORLD TOUR Merchandise egyenesen Koreából!   Így vásárolhatsz: (1) Látogassátok meg a  https://www.nine-lives-entertainment.com/paylogic-ticket-shop/en. (2) Keressétek ki a kedvenc Merchandise árutokat. (3) Fizessetek az általatok kiválasztott módon. (4) Egy PDF Voucher-t kaptok […]

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!