Pair O’ Dice – Az idei első klip

A 2013-ban alakult Pair O’ Dice 2015 év végén készítette el első, ötszámos EP-jét a soproni MD stúdióban Schmiedl Tamás segítségével. 2016-ban csupán egyetlen nótával és klippel rukkoltak elő, de most a törökbálinti SuperSize stúdióban Brucker Bence hangmérnök irányításával három új dalt rögzítettek, melyek közül az elsőhöz már el is készült a képi anyag.

tovább

The Trousers – Négyállomásos közép-európai turnén a budapesti kvartett (x)

Pozsony, Budapest, Nürnberg, Berlin városait érinti a „Central European Tour 2017”, melyhez 8 zenekar, köztük 3 magyar csapat csatlakozott. A „Rock ’N’ Roll Train” egyik állomása a budapesti Backstage Pub lesz április 29-én este, ahol a The Royal Freakout, a The Trousers, a Continoom, a Wasabi Circus, a MyArms és a Basin City Orchestra hatos lép színpadra.

tovább

SEETHER – Új előzetes dal a májusi lemezről: Nothing Left

Május 12-én jelenik meg a modern rock, post-grunge vonalas Seether hetedik albuma, a Poison The Parish, amit a frontember Shaun Morgan az eddigi legsúlyosabb, legkeményebb anyaguknak tart. Az új lemezt Budapesten is bemutatják majd, a koncert október elsején lesz a Dürer Kertben.

A 2014-es Isolate And Medicate lemez folytatásáról már bemutattuk a klippel is kísért Let You Down nótát, aztán a Stoke The Fire dalt, most pedig itt a harmadik friss tétek, a Nothing Left.


www.facebook.com/seether

Az októberi koncert Facebook oldala

SEETHER – Nothing Left (a 2017-es Poison The Parish albumról)

SEETHER – Stoke The Fire (a 2017-es Poison The Parish albumról)

SEETHER – Let You Down (a 2017-es Poison The Parish albumhoz)

 

ALL THAT REMAINS – Dalpremier az április végi Madness albumról: Louder

Áprilisban 28-án Madness címmel jelenik meg a Phil Labonte énekes vezette All That Remains nyolcadik albuma, a 2015-ös The Order Of Things folytatása. Most már a negyedik előzetes dal is megérkezett a lemezről, ennek Louder a címe.

Phil Labonte azt mondja, hogy a lemez címadó dala az olyan emberekről szól, akik az önsorsrontás csapdájába estek, egy ördögi körben ragadtak, a Safe House-t a Dexter tévésorozat inspirálta, amelynek főszereplője egy sorozatgyilkos, aki törvényszéki szakértőként dolgozik a Miami rendőrségnél, a Halo pedig egy üzenet arról, hogy éld az életedet úgy, ahogy te szeretnéd, nem mástól kell elismerést, elfogadást várni.

 

www.facebook.com/allthatremains

 

ALL THAT REMAINS – Louder (szöveges videó a 2017-es Madness albumhoz)

ALL THAT REMAINS – Halo (szöveges videó a 2017-es Madness albumhoz)

ALL THAT REMAINS – Madness (szöveges videó a 2017-es Madness albumhoz)

ALL THAT REMAINS – Safe House (szöveges videó a 2017-es Madness albumhoz)

 
 

LINKIN PARK – A harmadik új dal: Good Goodbye

A 2017-es Volt fesztiválon lesz a Linkin Park első magyarországi koncertje, most pedig meghallgathatod a hetedik album harmadik előzetes dalát, amelyben két rapper is vendég: Pusha T és Stormzy. Íme a Good Goodbye.

Az új LP nagylemez amúgy május 19-én jelenik meg One More Light címmel.

 

 

LINKIN PARK feat. Pusha T and Stormzy – Good Goodbye (a 2017-es One More Light albumról)


LINKIN PARK – Battle Symphony (szöveges videó a 2017-es One More Light albumhoz)

 


2017-ben a Volt fesztivál június 27 és július 1. között kerül megrendezésre Sopronban, a Linkin Park június 27-én, a nyitónapon (nulladik nap) játszik majd.

A Heavy című, elsőként bemutatott tételben a zenekar vendége, Kiara Saulters énekesnő, azaz Kiiara. Ezt a nótát egy popvonalas slágerszerzővel írta a csapat, Emily Wrighttal, aki többek között Miley Cyrus Party In The U.S.A., Katy Perry California Gurls és Flo Rida Good Feeling dalainál is segédkezett.


LINKIN PARK feat. Kiiara – Heavy (a 2017-es One More Light albumhoz)

 
 

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!