amerika

source – return to nothing

Hány, meg Hány amerikai zenekar hallatszik ÁT az öreg kontinensre, de Mégis fórumtémák Milyen Nehéz Maradandó alkotásokat felfedezni köztük? Hatványozottan Igaz EZ egy Frissen verbuválódott együttesek esetében. Most nem megyek bele abba, Hogy Régen Minden Jobb volt … Sot A fent említett anyagra Oravecz Zoltán írása hívta Fel a figyelmem. Főleg azzal a résszel keltett Komoly érdeklődést bennem, amikor egy eszköz párhuzamot emelte ki a Source kapcsán.

Megkerestem kalap lemezt, és belevetettem magam. Igazából pont AZT találtam, amire számítottam. Igazi, 2000 évekbeli Progresszív rockzenét, Meg Akkor is bátran állítom, ha ma Már Egy kicsivel érdekesebb, tördelt témázás UTÁN kiosztásra kerül EZ egy jelző. Itt Nem Errol van szó. Iszákos! Kifejezetten ötletes, roppant részletes dalok, végtelen hosszúságban. Élmény.

Ben Gleason, Dan Crisafulli, és Georges Octobous hármas Által jegyzett Forrás Return To Nincs használatát címre keresztelt Első lemeze jó. Nyilván türelmet igényel, TÖBB menta Hetven perc, Nyolc perc feletti dalok. Már ebből is rájöhettél, Hogy itt ellenszavazat amatőr garázspróbálkozásokról beszélünk, hanem jól; átgondolt koncepcióról.

Gleason énekes / gitáros biztosan Ismeri a Katatonia zenekart, könnyen megnevezhetőek egy srác kedvencei. Van itt MEG Opeth, de egy eszköz SZINTEN ordít. Nincs ezzel semmi baj, ha valamit jól; csinálsz, AZT Nyugodtan nyomasd. Tetszik Nagyon, Ahogy egy melankolikus, doomos gitártémák keverednek, kitörnek a Ködös hangulatból, megcsavarnak és repítenek a Belső világ felé, fantáziád bársonyán.

További érdekesség a basszus hangzás. Örülök, amikor Egy zenekar ennyire merészen kezeli rendelkezésre Álló hangszereit, eszközeit. Csodaszépen csattog a bőgő, máskor Pedig könnyedén simul a Ritmusok sorába. Jól felépített, végig Profin Szerkesztett, itt-Ott Már matekos muzsika. Nem AZ a könnyed vasárnapi Ebéd Melle tálalandó háttérmuzsika.

Annyi szent, Hogy Sok meló van ezen a lemezen, jól; hallani mit szerettek Volna elsőre megmutatni. Komolyan Vett zeneírás, kiforrott ötletek Egymás után, Minden Dalban. A Hossza lehetett Volna valamivel rövidebb, Neha Már unalomig hajszol a végtelen változatosság. Amit viszont mindenképpen ki Kell emelni, a Saját stílus kialakítása Még Nem valósult meg. A fent sorolt ​​bandák mindegyike jól; nyomon követhető az elefánt méretűre dagasztott dalokban. Bátran, jó irányba indultak AZ amerikaiak, csak Kell Még Valami, AMI átlöki Majd OKÉT a Saját határaikon.

Értékelés: 5/4

infók:

tracklist:
01. megbocsátás
02. Emlékek tegnap
03. Az Essence
04. Az Ige Source
05. Vissza a Semmi
06. előzékenység
07. Felhasznált
08. A kígyó
09. Quadrant

Műfaj: Progresszív rock-
Megjelenés: 2016. szeptember
Kiadó: Járda Zene

Burnclear: Lost For Life (2017)

cover_7.jpg

Honlap:
facebook.com/BurnclearOfficial

Nagyon kedvelem a finneket, pedig Túrisas kollégámmal ellentétben még nem sikerült eljutni hozzájuk; viszont itt, ahol most külhoni szolgálatomat teljesítem, minden koalíciós katonának ingyen rendelkezésre bocsátják a tábori szaunájukat. Igen, ezek a kedves fickók még a sivatagba sem utaznak szauna nélkül! De nem ezért szeretem őket igazán, hanem a ’90-es évek óta megvalósított elképesztően sikeres zenei forradalmuk miatt! Ez a kis 5 milliós nemzet számolatlanul adja a világnak a kiváló hangszereseket, énekeseket, és az Encyclopaedia Metallum kimutatása szerint Európában magasan itt a legnagyobb az egymillió lakosra jutó átlag metál zenekarok száma: 630!!!. (Csak összehasonlításképpen nálunk ez a szám 105; tessék csak a térképet alaposan átböngészni!)

Nyilván ezek után már meg sem lepődöm, ha egy nevesincs fiatal finn zenekar váratlanul lecsap rám mint fuldokló a mentőövre. Ezek ott teremnek, vannak, alkotnak végtelen alázattal és rendíthetetlen küldetéstudattal… Ezt már megszoktam, csak az irigység keserű ízét nem a számban. Szóval a Burnclear is arrafelé szökött szárba, és 2013-ban jelentkeztek is egy négyszámos EP-vel (Eventide), amire még egy olyan sasszemű kukabányász sem figyelt föl, mint jómagam. Viszont a hiperérzékeny detektoromon most fönnakadt az első teljes stúdiólemez, amiben nem is csalódtam: hamisítatlan skandináv power metal cucc progresszív fölhangokkal.

Föltörekvő, fiatal formációról van szó, akik zeneileg még nem teljesen kiforrottak, és kiadói támogatás nélkül dolgoznak (ha van még olyan egyáltalán). Az albumot saját költségen rögzítették a Guru Recording Studiosban, egy bizonyos Rauno Paananennel a keverőpult mögött, a kiadás és terjesztés is “független”, azaz: önfinanszírozott. Ez sajnos hallatszik is az anyagon, nekem különösen a dobhangzás (lábdob) tűnik javíthatónak, de a gitárhangzással sem vagyok maradéktalanul elégedett, bár hozzáteszem: nálunk csúcselőadók szólnak így lemezen.

Tony Turunen énekes nem a Russell Allen Ligában játszik ugyan, de legalább nem tucat-hang, a gitárosok: Karri Shemeikka és Tomi Virtanen viszont világszínvonalat képviselnek. Az együttes dallamérzéke figyelemreméltó, bár ebből a szempontból az anyag egy kicsit egyenetlen; látszik, hogy egy hosszabb időszak, kb. négy év termése lett ide besűrítve. Én nagyon szurkolok nekik, mert az a bizonyos x-faktor kétségkívül bennük van. Érdemes lesz rájuk odafigyelni a jövőben…

Tartuffe

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Beszámolók

Krzysztof kapta az aláírt gitárt – őrületes koncertet adott a Green Day Krakkóban – fotók, videó

Csaknem két és félórás show-val állt színpadra január 21-én Krakkóban a Green Day. A kaliforniai punk rock banda európai turnéjának nyolcadik állomásán nemcsak a zenekar, hanem a rajongók is kitettek magukért: rögtön a második dalnál egy flashmobbal lepték meg a hosszú szünet után visszatérő világsztárokat. A fanok közül hárman a színpadra is felmehettek, közülük egy pedig olyan ajándékkal tért haza, amelyről korábban valószínűleg álmodni sem mert. Négy év hallgatás után, október 7-én jelent meg a Green Day Revolution Radio albuma, melynek apropóján azonnal koncertezni kezdett a zenekar. Az Oakland-i banda azóta jó néhány klubban fellépett az Egyesült Államok területén, január elején […]

A Krzysztof kapta az aláírt gitárt – őrületes koncertet adott a Green Day Krakkóban – fotók, videó bejegyzés először a On Stage jelent meg.

Grave Digger: Healed By Metal (2017)

gravediggerhealedbymetalcd.jpg

Kiadó:
Napalm Records

Honlap:
www.grave-digger-clan.com

A Grave Digger az amúgy is “kockásnak” tartott német heavy metalon belül sem a kifinomultság csúcsa, sőt, lehet, közepe sem, ráadásul úgy vonzzák a stílus sokak számára nevetséges és primitív külső és zenei paneljeit, ahogy kétnapos zebrahulla – lehet, hogy már félórás is – az éhenkórász keselyűket. Jómagam talán ezért is nem voltam soha a csapat lelkes híve – no nem a külsőségek, meg az egyéb vizuális hülyeségek miatt, mert azokra nagy ívben pottyantok: a kő egyszerűre vett dallamok és ritmusok annyira lecsupaszítva tálalják a heavy metalt, hogy már én szégyenlem magam, pedig egy nudistatelep kolóniája választott díszelnökéül. Egy azonban vitathatatlan, a Boldenthal vezette csapat mindig hű maradt szeretett stílusához, ráadásul mindezt olyan hitelességgel prezentálva, ami önkéntelenül is rokonszenvet ébreszt az emberben.

A csapatnak így megvan a markáns és hű  rajongótábora, ezért nincsenek rászorulva különböző stílusbeli kilengésekre, bár úgy érzem, Boltendahlt a rajongók hirtelen megcsappanása sem zavarná, annyira süt belőle az általa játszott zene lélekből jövő szeretete.

A fiúk tehát rendíthetetlenek, amit jelen album is bizonyít, és jóllehet kevesebb már a csikóévek speedes rohangálása, a megbízható, erőt sugárzó középtempóban így is született pár, az egész diszkográfiát tekintve is ütős himnusz. Ezt persze a csapat mércéjével kell érteni, mert a limitált énekhang, és az amúgy is szögletes zenei világ nem igazán kínál teret a rétegzett megoldásoknak, talán a gitáros, Axel “Ironfinger” Ritt – milyen jó, hogy vasujjú, és nem fakezű – szólói férnének el valami cizelláltabb stílust követő csapat zenei világában.

A sírásók a Saxonhoz hasonlóan tehát kiváló formában vannak, a hasonlóságra még a Biffék legutóbbi albumának igencsak pőrére vett koncepciója is ráerősít. Ez persze az én részemről nem igazán dicséretnek szánt megállapítás, de míg Saxonéknál hiányoltam a dallamokat, addig Boltendháléknál teljesnek érzem a teremtett zenei világot, kántálós, sulykolós énekhang ide, kétszavas, kiabálós refrének oda. A csapat munkásságában talán éppen ez a legcsodálatosabb: ennyi eszközzel is képesek a rajongóknál felszabadítani valami olyat, ami hosszú éveken keresztül fenntartja az érdeklődést – persze ez a harcos, közösségformálásra épített hatásmechanizmus más együtteseknél is működik, ám a Grave Diggernél mégis maradt valami egyedi aspektus, amit saját maguknak tudhatnak.

A fáradtság legapróbb jele nélküli, erőtől duzzadó albumot ástak elő fiúk a rutinos klánvezér vezetésével, aminek megvan a maga egyedi bája, talán az a rajongói hozzáállás, amit a felnőttek oly hamar képesek elfelejteni.  Ez pedig zenei világon átnyúlva is mindenképpen dicséretes.

Garael

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

PHOENIX RT – Szépség vs. Szörny Tour 2017

phoenix_rt_2016_zenekar_700.jpgA január 7-i Rockstar Meetingen indult, és a január 22-i Lemmy Emlékesten folytatódik a felvidéki Phoenix RT 2017-es turnéja. Ezután a két speciális rendezvény után természetesen jönnek majd a teljes estés Phoenix RT bulik, határainkon innen és túl is. A csapat önálló koncertet ad majd Budapesten, Dunaszerdahelyen, Veszprémben, Kecskeméten, Székesfehérváron és Szombathelyen. Debrecenben a Hooligans vendégeként lépnek majd színpadra, és elkísérik a Tankcsapdát Grazba, Pozsonyba és Salzburgba.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

ügyeletes_kedvenc

Ügyeletes kedvenc 50. – Soulspell Metal Opera: We Got The Right (Helloween tribute)

A Soulspellről oldalunk hasábjain is több szó esett már, a Heleno Vale dobos által levezényelt három operából kettő csuklóból veri – van ilyen, nézz meg egy kínai kung-fu filmet – az Avantasia legutóbbi albumait. Most azonban tényleg nagy fába vágták a fejszéjüket, mert a “We Got The Right” a Helloween örökség és Kiske énekesi teljesítményének egyik csúcsalkotása, és már előre dörzsöltem a kezem Blaze Bayley kezdését látva, hogyan fog egy teljes brazil válogatott elbukni ismételten a németekkel szemben.

Aztán megszólalnak a többiek, én pedig csak ülök és bámulok, különösen a Daisa Munhoz nevű szőke hölgy teljesítményét hallván, aki ugyanúgy képes hangjával megborzongatni, mint az eredeti dalban Kiske. Azt egyébként nem értem, mit keres énekesként Lucassen a csapatban, de ezt borítsa a baráti összefonódások színes fátyla, a lényeg pedig az eredmény, ami önmagáért beszél, illetve énekel. Nem véletlenül hangoztatom, hogy a brazil színtér van olyan erős ebben a műfajban, mint a teljes európai. A kétkedőknek  itt a bizonyíték teljes “operai” formájában. (Aki többet is szeretne ebből a csodából, az meghallgathatja a Titanic c. film slágerének valós, izé Vale-es feldogozását is.)

Garael

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!