Deep Purple: InFinite
Lehetséges, hogy nem én vagyok a legmegfelelőbb ember arra, hogy megemlékezzek az új Deep Purple-lemezről, ugyanis az ősfelállás(ok) – tehát az MK II és III – által lerakott zenei alapanyag enyhén szólva is őrületes hatással volt rám annak idején, ami egyébként elmondható az immár huszonegy éve a csapatban pengető Steve Morse-ról is. Azonban ha valakire rá lehet aggatni a „minden újdonságra nyitott”, valamint a „nosztalgiát szigorúan csak módjával adagoló” jelzőt, az minden bizonnyal én vagyok, és többnyire ennek a mentalitásnak köszönhetően tudtam megbarátkozni a legutóbbi felállás munkáival is. Éppen ezért gondolom úgy, hogy ezt az új lemezt is egyszerűen tilos a rommá koptatott „régen minden jobb volt” klisével megkörnyékezni, hiszen vannak események, amelyek megváltoztathatatlanok (Jon Lord elvesztése), illetve olyanok is, amelyek még a halálnál is biztosabbak (Ritchie Blackmore soha vissza nem térése a Deep Purple-be).
Johanne Astris Poulsen, egy tízéves fiatal dobos nyerte meg a Denmark’s Got Talent tehetségkutatót, melynek elődöntőiben a Rage Against The Machine Killing In The Name Ofját és a Led Zeppelin Whole Lotta Loveját prezentálta a stúdióban és TV-k előtt ülő nagyközönségnek, majd a döntőben a dán D-A-D Bad Crazinesse következett.
