Autopilot

Három zenekar, három különböző zenei élmény – Autopilot ★ Harap ★ Wolf of Mind a Dürer Kertben

Három, műfajában igen változatos zenekart hozunk el nektek, Szeptember utolsó napján a Dürer Kert kistermébe, csak azért, hogy egy hamisíthatatlan fülledt klubkoncert keretén belül együtt ünnepelhessünk. Van ugyanis miért… Wolf Of Mind Egy kis Jimi Hendrix, egy csipetnyi Pearl Jam, és egy adag Alice In Chains, melyekkel leggyorsabban körülhatárolhatjuk a riff-centrikus rock zenében utazó ‘post-grunge’ […]

ORDEN OGAN – Vámpír a Szellemvárosban

A power metalos német Orden Ogan hatodik albuma Gunmen címmel jött ki a nyár folyamán, és a 2015-ös Ravenhead lemez folytatásának Vampire In Ghost Town dalához most egy szöveges videó érkezett. A hamarosan megjelenő szeptemberi HammerWorld magazinban egy interjőt is találsz az Orden Ogan frontemberével, Seebbel.

A német színtér egyik legdinamikusabban fejlődő power metal csapatának számít az Orden Ogan, 2010-ben a Tiamat, 2012-ben a Rhapsody előtt láthattuk őket Budapesten, a Ravenhead albummal pedig kétszer is játszottak nálunk, előbb a Powerwolf társaságában, tavaly márciusban pedig önálló koncertet adtak a Club 202-ben.

 

www.facebook.com/ORDENOGAN

Az Orden Ogan epikus, kórusgazdag zenéjében egyaránt ott van a Blind Guardian vagy a Running Wild hatása, akárcsak a karcosabb Iced Earth vonalé, de a riffjeik között egészen modern témákat is hallhatsz.


ORDEN OGAN – Vampire In Ghost Town (szöveges videó a 2017-es Gunman albumhoz)

ORDEN OGAN feat. LIV KRISTINE – Come With Me To The Other Side
(szöveges videó a 2017-es Gunman albumhoz)


A szeptemberi Hammerben Orden Ogan interjút is találsz majd

ORDEN OGAN – Fields Of Sorrow (szöveges videó a 2017-es Gunman albumhoz)

ORDEN OGAN – Gunman (a 2017-es Gunman albumhoz)

 
 

Korpiklaani

Korpiklaani – Újabb dal a koncert-DVD-ről – Lempo

Live At Masters Of Rock címmel augusztus 25-én jelent meg a folk metalos finn Korpiklaani első koncert DVD-je. A cím alapján nem nehéz kitalálni, hogy a banda Csehország leghíresebb fesztiválján, a Vizovice-beli Master Of Rock-on rögzítette első koncertlemezét. A kiadványon azonban nem csak a szóban forgó tavalyi buli teljes felvétele szerepel; bónuszként helyet kapott rajta ugyanis egy másik, […]

CRIPPER – Dal- és klippremier a frontcsajos death/thrash csapattól: Into The Fire

Follow Me: Kill! címmel szeptember 15-én jelenik meg a frontcsajos hannoveri death/thrasher Cripper ötödik albuma, és a 2015-ös Hyëna lemez folytatásáról most már a második előzetes dallal, a klipes Into The Fire-rel is lehet ismerkedni.

“Ez már a nyolcadik klipünk, és hogy ne untassuk magunkat, most aztán igazán kitettünk maguinkért! Ez a szám a Follow Me: Kill! lemezcímet is inspirálta, az egyik központi nóta az új albumon. A zene, a szöveg, a sztori és előadásmód tekintetében is egy új mérföldkőnek érezzük. Köszönet mindenkinek, aki segített abban, hogy elkészíthessük ezt a saját gyártású klipet!”

 

www.facebook.com/Cripper.Official

 

CRIPPER – Into The Fire (a 2017-es Follow Me: Kill! albumhoz)

CRIPPER – Pressure (a 2017-es Follow Me: Kill! albumról)

CRIPPER – A Dime For The Establishment (a 2014-es Hyëna albumhoz)

 
 

KORPIKLAANI – Friss videó az első koncert DVD-jükről: Lempo

Live At Masters Of Rock címmel pár napja jött ki a folk metalos finn Korpiklaani első koncert DVD-je, amelynek anyagát a cseh Masters Of Rock fesztiválon rögzítették, 2016-ban és 2014-ben.

A Blu-ray formátumban is megjelenő anyagról most a Lempo dal felvételét nézheted meg.


www.facebook.com/korpiklaani

Jonne Järvelä:

“Ez a legelső DVD kiadványunk és kimondottan büszkék vagyunk rá. Nincsenek előre felvett sávok, sem kórusok, samplerek, minden hiba hallható rajta. Ilyenek vagyunk, ilyen a Korpiklaani – színtiszta élő rock’n’roll.

Nagyon sokat dolgoztam a maszterelésén Svante Forsbäckkel, aki nemrég a Rammstein maszterelését végezte. Keményen gürcöltünk a megfelelő hangzáson, az arányokon. Ha rendesen feltekered majd a hangerőt, úgy fogod érezni, hogy te is ott vagy a tömeg közepén!”

Sami Perttula, akinek az ikertestvére vendégként szintén harmonikázott a MOR fesztiválon:

“Számunkra az ilyen nagyobb bulik még több folkzenészt jelentenek, és ez jóval olcsóbb is, mint a piró. A tesóm például csak pár sört kért cserébe, hogy fellépjen velünk és ő még csak nem is iszik sokat…”

KORPIKLAANI – Lempo (a 2017-es Live At Masters Of Rock DVD-ről)

KORPIKLAANI – Kultanainen (a 2017-es Live At Masters Of Rock DVD-ről)

KORPIKLAANI – Erämaan Ärjyt (a 2017-es Live At Masters Of Rock DVD-ről)

KORPIKLAANI – Pilli on pajusta tehty (a 2017-es Live At Masters Of Rock DVD-ről)

KORPIKLAANI – Előzetes a 2017-es Live At Masters Of Rock DVD-hez #2

KORPIKLAANI – Előzetes a 2017-es Live At Masters Of Rock DVD-hez #1

 

SONS OF APOLLO – Videós előzetesek Mike Portnoy és Jeff Scott Soto új csapatától

Psychotic Symphony címmel október 20-án jelenik meg a bemutatkozó albuma annak az új prog metal csapatnak, a Sons Of Apollo-nak, amit az ex-Dream Theater dobos Mike Portnoy hozott össze Billy Sheehan basszusgitárossal (Mr. Big, The Winery Dogs), Ron “Bumblefoot” Thal gitárossal (ex-Guns N’ Roses), Derek Sherinian billentyűssel (ex-Dream Theater) és Jeff Scott Soto énekessel.

A bandáról bővebben is olvashatsz majd a hamarosan megjelenő szeptemberi HammerWorld magazin alapos Mike Portnoy interjújában. Az első előzetes dalukat már korábban bemutattunk, most pedig két előzetes videót nézhetsz meg.


www.facebook.com/SonsOfApollo1

 

SONS OF APOLLO – Előzetes a 2017-es Psychotic Symphony albumhoz #1

SONS OF APOLLO – Előzetes a 2017-es Psychotic Symphony albumhoz #2

SONS OF APOLLO – Signs Of The Time (a 2017-es Psychotic Symphony albumhoz)

SONS OF APOLLO – Beharangozó a 2017-es Psychotic Symphony albumhoz

SONS OF APOLLO – Az első fellépés

A szeptemberi HammerWorldben alapos Mike Portnoy interjút is találsz majd.

 

 

Devils_Emissary

Minden és semmi – Devil’s Emissary-dalpremier

de2.jpg

A Devil’s Emissary tipikusan azon lengyel black/death csapatok egyike, amiket szinte egyáltalán nem ismerünk idehaza, pedig érdemes lenne esetükben is az ötfős rajongó tábort minimum megduplázni. A két nagylemezes zenekar szeptember 9-én egy új EP-vel jelentkezik; a Demiurge Asceticism 20 perces játékideje három számos hozsanna a sötét erőkhöz vagy ahogy a zenekar fogalmaz:

ez a három tétel az ég erőszakos halálának manifesztuma

Bátran kattintson aki a kegyetlen, mély, intenzív és sötét blackes death metal feltétlen híve:

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Screamo alapok és litván elemek – Majority Rule és Au-Dessus a Robotban

audessus-band.jpgAki mozog egy ideje a poszt-hardcore és screamo műfajok mezsgyéjén, abba kizárt hogy valamikor az elmúlt két évtized alatt ne kapaszkodott volna bele a Majority Rule neve. Washington D.C. neves underground triója ugyanis bőven alapvetés, ami a fent említett zenei kasztokat illeti. Kísérletező jellegű zenéjük lelkülete nagyjából Joy Division. Bár muzsikájuk sokkal küzdelmesebb. Felsorakoztatva és keverve jó néhány markáns vonal hatásait. Ahol az instrumentális részek és a súlyok is komoly szerephez jutnak. Összesen három klasszikus nagylemezen. Melyek elkészítése után 2004 körül feloszlott a zenekar, de most ismét együtt zenélnek és egy új turnén Budapestre is ellátogatnak. Negyedszer.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!