Hobo – ének
Gál István – dob, ütőhangszerek
Igali Csanád – zongora, orgona
Kiss Zoltán – gitárok, ukulele
Pengő Csaba – nagybőgő, basszus
Besenyei Csaba – szájharmonika
Igali Kálmán – vokál

CD1:

01. A család
02. Bankár fiának lenni
03. Hazafelé az iskolából
04. Találkozás a zenével
05. Első szerelem
06. Második szerelem
07. Húsz négyzetméter boldogság
08. A gyilkosság
09. Joe a tükörbe néz
10. Feladja magát
11. Út a tárgyalásig
12. A védő, az ügyész és az ítélet

CD2:

01. Szürkület
02. Emlékezés naponta
03. Az életfogytosok bibliája
04. A pórul járt kasszafúró története
05. A smasszerek tízparancsolata
06. Isten keresése
07. Az az átkozott vasárnap
08. A megbánás
09. Nem bírom tovább
10. Új Magyarország
11. Vakember blues
12. Utcazene
13. A részegesek testvérisége
14. Az angyalok is itt járnak közöttünk
15. A temetőben

Magyar Joe bárki lehet. Te is, én is, akárki, aki itt él ebben az országban. Lehet, hogy jó helyre születtél, lehet, hogy téged is tol a jól menő fater, biztos, hogy te is többre vágysz. Aztán berúgja ajtód a nagybetűs élet. Álmodhatsz nagyokat, ott lehetsz a legnagyobb, ám az ébredés kiábrándító. A nő nem álmaid asszonya, a melód szar, a focikarrier nem jön össze, az egyetlen szórakozásod az agymosó TV. Rossz házasság, idegőrlő meló, magánéleti csatározások, és a végén ott a tragédia, ítélet, hosszú börtön, útkeresés, szabadulás a mai Magyarország idején. Magyar József neve nemcsak egy családnév, egy nemzetet hívnak így, egy balsorsú népet. És a mi Joe-nk is az, mert szemben amerikai sorstársával, őt elkapják.

Az ország… harminc éve állítólag új a világ, de éppúgy magasról szarik rád, mint az előző. Kiábrándultság, embertelenség, bár relatíve szabad vagy, ám minek? Nem ugyanaz a Magyarország, egy másik Magyarország. Jobb, rosszabb… ki tudja…

Mintha Kex-szel kezdené az egészet: A család… Aztán az út egészen más.

Mindazonáltal ez a lemez nem csak a máról szól. A már említett személyes emlékeken túl előjönnek az ország korábbi pillanatfelvételei is, akár negyven évre visszamenőleg (a történet is akkor kezdődik), nem biztos, hogy dicső figurák vagy tévéműsorok elevenednek fel a szövegekben. Aztán felvillan a jelen, ideológiák, vallások csapnak össze, Hobo mindenről leszedi a keresztvizet, ha kell, vitriolba mártja tollát. Az ország a szabadból, vagy a rács mögül – na, melyik a jobb?

Ismét tökéletes képet festett a jelenlegi Magyarországról, beleszőve nem egy önéletrajzi elemet: jó példa erre az apa, aki verte a gyermekét, az apa, aki nagyhatalmú volt és akár egy jó hátszél is lehetett volna, ám nem így történt. Igaz, ez a Magyar Joe a hetvenes évek végén született, akkor, amikor megalakult a Hobo Blues Band, vezetőjük pedig országosan híres (hírhedt) figura lett.

Az eredmény nem egy tündérmese, ráismerünk a jelenlegi Magyarországra. Érzésem szerint a ’Vadászat’, a ’Tábortűz mellett’ és a ’Circus Hungaricus’ után ez a negyedik olyan album, mely aktuális képet fest Magyarországról. Ha egymás mellé tesszük e négy alkotást, valamiféle hobói történelemoktatásban lesz részünk. Ezen nincs mit meglepődni, hiszen Hobo végzettségére nézve történelem-népművelésszakos tanár.

Mindig is lemezekben, nem dalokban gondolkodott, albumait koncepciózusan építette fel. Sokat közülük színházi körítéssel tálalt, és ma már nem elégszik meg a rockkoncertek lehetőségével. Jelen esetben is színészi játékkal, díszletekkel meséli el Magyar Joe történetét. Ha belegondolunk, pályája kezdetén a Jimi Hendrix által világhírűvé tette dalt is úgy ültette át ékes anyanyelvünkre, hogy az eredetileg is kétszemélyes szöveget dramatizálva, Billel közösen énekelték a koncerteken, és így került fel a legelső Hobo Blues Band albumra is. 

Kevésbé ismert, de bevált (velük készítette idei másik albumát, a ‘Lassú vonat’-ot is) zenészekkel oldotta meg a zenei kíséretet, melyben keveredik a blues – akár akusztikusan is –, a Rolling Stones-i lüktető rockzene, sokszor jazz üti fel a fejét. Ezek a zenészek kiváló munkát végeztek. Hobo inkább kántál, mint énekel, az ő történetmesélése áll a fókuszpontban, pedig maga a zene is figyelemre méltó. A Hobo Blues Band-féle régi Hey Joe sokszor felsejlik – itt-ott szövegrészletek hangzanak el, aztán egy akusztikus verzióban felhangzik maga a dal is, igaz, szövegileg jócskán kibővítve –, talán egy kicsit személyesebbre véve az egész történetet.

Hobo negyvenéves pályája folyamatos harccal telt el: a zavarosban, a mocsokban mániákusan keresi az igazát, az értéket, a szép magyar nyelvet – ez utóbbi az egyik legfontosabb számára. Azon nagyon kevés magyar rockzenészhez tartozik, aki 1990 után is megőrizte saját hangját, tartását, üzenete most is ugyanolyan irányú, érvényű. Tizenöt éve így énekelt: „Túl ennyi mindenen, most már látom, ez az én hazám, de nem az én országom.” Ezek a sorok ma is születhettek volna. Valaki azt mondta róla, az egyik legigazabb magyar. Egyetértek.