Kísérletező elmozdulás – Az új AXIS dal már itt feszül

21742839_1655086261188390_3874810976898877828_n.jpgMég nincs egy éve, hogy a kísérletező hangvételű New Jersey csapat, vagyis az AXIS a Dürerben járt. Mint ahogy azután sem telt el még egy kerek esztendő, hogy megjelentették a Seraph The Light nevű zenekarral azt a négyszámos kollaborációs anyagot, amit csak azért nem tudunk valamely műfaj legjobbjának titulálni, mert az semmilyen stíluskorlátot nem vesz figyelembe. A zenekar azonban úgy tűnik mindezek után a második lemezénél is tartotta a fókuszt, ami már úgy fog kijönni, hogy az eredeti énekes helyén Dylan Downey gitáros áll majd. A Shift című album előzetese azonban így sem ígér keveset. Az alap hardcore képletet úgy tűnik, ismét minden irányba elmozdítja majd a zenekar. A november 10 – én megjelenő anyag első szerzeménye pedig már hallgatható a Goodfight Music kiadó videócsatornáján. Lejjebb.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Kee Of Hearts: Kee Of Hearts (2017)

y_116.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlap:
facebook.com/KeeOfHearts

A Frontiers kiadó áldásos/megosztó tevékenységéről már számtalanszor értekeztünk ezen az oldalon, de azt nem lehet tagadni, hogy Kee Marcello és Tommy Heart párosítása (rossz az, aki rosszra gondol!) jó csillagzat alatt született, kegyelemcsókolta ötlet volt. Rögvest el is mondom, miért: Marcello és Heart a szakma két olyan alulértékelt zsenije, akiket a világ legigazságtalanabb dolga lenne megfosztani a lehetőségtől, hogy tehetségükhöz méltó magasságban és fénnyel ragyogjanak.

Valamiért sokkal többen zengik szegény Steve Lee dicséretét, pedig Tommy Heart legalább akkora torok – a Gotthard is sokkal jobban járt volna, ha Lee halála után vele és nem Nic Maederrel folytatja. Marcello nevét is leggyakrabban a Europe “kommersz”, zenei értelemben egyesek szerint leszálló ágával azonosítják, pedig káprázatos technikával és utánozhatatlan dallamérzékkel megáldott gitáros, aki a Frontiers jóvoltából nemrégen kiadott szólólemezével (Scaling Up) bebizonyította, a Europe-ot nem ő nyírta ki, hanem a profitorientált, mindenbe belepofázó zeneipar és az akkoriban mindent elborító trutyi (grunge).

Nem tudom, hogy ebbe a lemezbe mennyire nyúlt bele a Frontiers házi zeneszerzője, Alessandro Del Vecchio. Világos, hogy az album fölvételeit ő irányította és a keverésért is ő felelős, de tartok tőle, hogy producerként a zeneszerzésre is erősen rányomta bélyegét. De mindegy is, mert letagadhatatlan, del vecchiosan szirupos slágeressége ellenére ez az album baromi jól sikerült. Én egy kicsit kevésbé AOR-os, dögösebb hard rock anyagnak jobban örültem volna, mondjuk valami olyasminek, mint Marcello “Scaling Up”-ja, csak éppen Heart bivaly, metsző orgánumával.

Remélem, hogy ez a projekt megér még egy “kört”, és akkor majd kevésbé könyököl rá a Frontiers, hagyva, hogy Marcello és Heart géniusza zavartalanul kibontakozhasson, kicsit több kosszal és tágabb muzikalitással.

Tartuffe

Mentés

Mentés

Mentés

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Threshold: Legends Of The Shires (2017)

y_115.jpg

Kiadó:
Nuclear Blast

Honlapok:
www.thresh.net
facebook.com/threshold

Halovány lövésem sincs, hogy mi történt a Threshold háza táján. Valamiért kitették az Andy McDermott halála után igazolt (és egyébként kiválóan teljesítő) régi-új énekesüket, Damian Wilsont, de nagyjából ezzel egy időben a másodgitáros Pete Morten is búcsút intett nekik. Az egész azért furcsa, mert idén tavaszra már biztosan javarészt készen állt a dupla CDs új nagylemez anyaga, ők mégis úgy döntöttek, hogy az éneksávokat egy másik régi-új énekessel, Glynn Morgannel rögzítik, aki annak idején, 1994-ben, a “Psychedelicatessen” albumon kapott epizódszerepet a Groom-West szerzőpárostól.

Aki az új frontembertől és a szokatlan, közel másfél órás játékhossztól alapvető változásokat várt, vajmi keveset tud a csapatról, hiszen nekik már az első lemezeken is kiforrott stílusuk és hangzásuk volt, amitől soha, semmilyen körülmények hatására sem tántorodtak el – kivívva ezzel az értő, valóban szakmai fülek elismerését és az újrahasznosított műanyag bizniszben utazó zeneipar totál közönyét. Szerintem McDermott halála miatt kicsit megbicsaklott a zenekar lendülete (ma is azt gondolom, hogy a vele készült ucsó anyag, a “Dead Reckoning” volt pályafutásuk csúcspontja), de a később Wilsonnal készített két album (March Of Progress, For The Journey) sem volt színvonaltalan – a kicsit direktebb, populárisabb hangvétel ellenére sem.

Glynn Morgan csatlakozásával mégis egy új fejezet kezdődött a Threshold életében, mert hangjával, stílusával az együttes dalai most egy új tónust kaptak (amit néhány rajongónak még azért szokni kell). Nekem úgy tűnik, hogy a csapat – a saját eszközkészlet szigorú megtartása mellett – készakarva törekedett egyfajta megújulásra, méghozzá a progresszió szellemében. A dalok most sokkal hosszabbak, összetettebbek, “rakoncátlanabbak” lettek; mintha tudatosan elutasítottak volna mindenféle produceri kontrollt, stúdióguru által javasolt tömörséget.

A nóták jobbára bő lére vannak eresztve, ami miatt sokszor az a hallgató érzése, hogy az anyag csapongó, illetve túl terjengős, de valamiért mégis működik a dolog: egyszerűen csak másként kell hozzáállni, mint közvetlen elődeihez. Nem kizárt, hogy egy szűkebb mederbe terelt változat, egy lényegretörőbb, nagyjából 60 perces kivonat hatásosabb lett volna (kb. olyan tételekkel, mint a klipes “Small Dark Lines”), de ez a lemez nem a villámháború szellemében fogant, hanem a késleltető, kiváró harcászat taktikáját követi. Kell hozzá némi türelem, megértés, kitartás, de végül minden ellenállás értelmetlen.

Ebben a pillanatban még nem tudom megmondani, hogy a “Legends Of The Shires” hol fog végezni az év végi összesítésben. Gyanítom, hogy előkelő helyet harcol majd ki magának a toplistán, de addig még sok-sok órát (egy-egy alkalommal kb. másfelet) kell kettesben töltenünk.

Tartuffe

Mentés

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Jónás Tamás: The Four Seasons, Pt. 1: Spring / Pt. 2: Summer

jonastamas1_cAz öt évvel ezelőtti, kiválóan sikerült Timeless Hour bemutatkozás után most négyrészes EP-sorozatba vágta a fejszéjét Jónás Tamás, és mint már a címekből is kitalálható, ez itt most egy évszakok mentén tematizált minialbum-sorozat. Nyilván ebből egyből mindenki Vivaldira asszociál, de természetesen nem a Négy évszak valamiféle szólógitárra hangszerelt átiratáról van szó, noha Tamás persze nem hagyta ki a ziccert, és azért csempészett a zenébe konkrét kikacsintást is az egykori mester irányába. Viszont ennyiben ki is merül a párhuzam, önálló kompozíciókról van szó.

Bővebben…

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!