The Dead Daisies

Koncertek

Nincsenek szavak: The Dead Daisies, Spike – Barba Negra, 2023. 12. 03.

Nincsenek szavak arra, hogy a Dead Daisies önálló koncertjére milyen sokat kellett várni, 2020 óta évről évre halogatták, míg végre teljesen más – de annál jobb – felállásban felléphettek nálunk. Előttük viszont az ex-Quireboys-frontember, Spike próbálta egy szál akusztikus gitárral feleleveníteni bandája klasszikus slágereit, ahogy Chris Bay tette pár éve a Freedom Call-nótákkal. A koncertről Török Hajni készített képes beszámolót.

Livesounds

Dead Daisies: koncert, best of lemez és mobiljáték a 10 éves zenekartól

Több mint 10 éve élteti a nagybetűs Rockzenét a The Dead Daisies! A zenekar idén kiadott válogatáslemezét mutatja be december 3-án a Barba Negrában, méghozzá ismét John Corabival a mikrofon mögött. 2013-as első lemezével a Dead Daisies valósággal berobbant a rockzenei színtér közepébe. Az volt az elképzelésük, hogy igazi, régivágású rockzenét játszanak, megidézve a ’70-es […]

Glenn Hughes

Újra John Corabi énekel a The Dead Daisies-ben.

Tegnap egy sokat sejtető videót tett közzé Facebook oldalán a The Dead Daisies, melyben az látható, hogy a zenekar tagjai megérkeznek próbatermükbe. Ugyan az énekest megpróbálták kitakarni, elhomályosítani, de a rajongók nagyon hamar rájöttek, hogy a 2015 és 19 között ott éneklő Corabiról van szó, amit ezután a zenekar is elismert. John Corabi 2019-es távozása […]