instrumental

debrecen

Ghost Toast

Idei évünket kezdjük egy igazi csemegével, ahol tényleg csak a zenéjé a főszerep. Progresszív riffözön, érdekesebbnél érdekesebb megoldások és egy igazán jól sikerült tavalyi nagylemez, ez a debreceni négyes a Ghost Toast. Az ilyen zenekarok az ékes példái annak, hogy milyen tartalékai vannak még a hazai színtérnek, amelyekről sokszor nem is hallunk. Out of This World című nagylemezük még 2017-ben jelent meg az Inverse Recordsnál, akik több hazai bandával is foglalkoznak.

france

king weed – smoking land

King Weed névre keresztelt, francia csapat lemeze parkol már hetek óta az asztalomon. Hat nótát tartalmazó lemezük címe Smoking Land. Ettől egyértelműben elég nehéz lenne utalni a fogyasztási szokásaikra, így nagy kíváncsisággal vetettem bele magam, az instrumentális stoner cuccukba.

Magam sem tudom mit vártam pontosan. Talán valamivel pörgős anyagra számítottam, de csalódnom kellett. Olyan nyugalom, lassú harmónia áramlik végig a lemezen, ami azért meglepett. Ettől persze rengeteg hiányossága van a felvételnek szerintem, viszont egyértelműen eredeti.

Érdeles vállalkozás, kár lenne tagadni. Sőt bizonyos részeknél kifejezetten változatos és mókás az egész, de valahogy kevés. A legfontosabb hiányzó egy énekes, kár lenne tagadni. Ez az egész dolog sokkal jobban ütne, ha morogna valaki némi kábult dumát. Mert, hogy a srácok komoly mámorban utaznak, az vitán felüli.

Személyes kedvencem a Van Gogh’s Ear című dal, jó sok Sabbath és ki tudja még mi nem tűnik fel a gitártémákban, persze egyszerűbb kivitelben. Lehetne miért szeretni, de a hat dal is mérhetetlenül unalmas, és üres énektémák nélkül. Nem tudom megítélni, hogy tudatosan íródtak így a dalok, vagy menet közben menekült el a dalos pacsirta. Mivel bemutatkozó anyagról van szó, nem hiszem, hogy a második variáció lenne a helyes. Ezt így képzelték a srácok.

Mindegy is, ez a lemez már így került a boltok polcaira, és küldi ránk franciás nyugalmát. Valahogy, egy kis költségvetésű, lassú folyású western filmzenéje lehetne ez az egész… hátha készül hozzá majd egy kópia is.

Bemutatkozó albumnak közepes, koncepciónak halvány négyes. Nagy érdeklődéssel figyelem majd merre mozdul a csapat. Ajánlani annak tudom, aki szereti a nyugodalmasabb hangvételt, és a hűvös szobában kapcsolódna ki a nyári forróság viszontagságai után.

Értékelés: 5/3

infók:

tracklist:
01. Dark Passenger
02. Old Man’s Dream
03. Van Gogh’s Ear
04. Smoking Land
05. Spirit
06. Dizzy

Műfaj: instrumental stoner rock
Megjelenés: 2017. május
Kiadó: szerzői kiadás
ausztralia

plini – handmade cities

Pang a lemezpiac. Vagy egyáltalán nem jelennek meg érdekességek, vagy olyan silány a minőség, hogy szóra sem érdemes. Vegetál a zenebarát, és régi kedvenceit járatja a lejátszójában. Aztán egy álmos, fagyos munkanap jön egy kolléga, aki egyébiránt beteges zenefüggő, és mutat valami, ami fellövi újra a napot az égre. Plini.

Egy meglehetősen fiatal ausztrál banda bemutatólemezét elképzelhetjük sokféleképpen, de ebben az esetben érdemes meghallgatni, mind a hét számot, valamivel több mint fél órában. Sok apró megjelenés, pár EP után a debütáló lemez igen kerekre sikeredett. Na de mi is ez? Instrumentális blues, rock, megnyomva pár effekttel, szájgitárral, csordavokállal, de ami a lényeg, a hihetetlen ízléses szólóorgiák.

Egy Mike Oldfield – Steve Vai páros bújhatott ebbe a Plini gyerekbe, ha majd meghallgatod a szólógitárt, rájössz miért mondom. Gyönyörűen felépített, egymásba fűzött dallamcsokrok, agyasabbnál-agyasabb megoldások sora követi egymást. Mindezt úgy megszólaltatva, hogy kedves a fülnek, semmi önmajmolás, túljátszás.

Troy Wright dobos és Simon Grove bőgős mellett, minden mást Plini csinál. Már-már egyszemélyes produkció, ami még tovább növeli az előadás fényét. Az hogy élőben, hogy működnek az már egy másik bejegyzést igényel, de mindenképpen nézzétek meg ezt, vagy ezt! Beszarás.

Visszatérve a bemutatkozó nagylemezhez, aminek címe a Handmade Cities lett. Olyas valamit ébreszt fel bennem, amit nagyon régen, valamikor apám Mike Oldfield lemezeit hallgatva éreztem. Bár ott több szerep jut az énekes részeknek, viszont a hangzás olyan, mint egy modern változata az Islands-nak. Nosztalgikus a hangulata az egésznek, ez talán a legjobb megfogalmazás.

A dalok precízen kitalált, nagyon korrekt módon komponált szerzemények, dalszerzés csillagos ötös. A hangszerelés már inkább csak négyötöd, ha ezen az elszúrt hasonlaton maradunk. Mégpedig azért, mert valamivel több teret kellett volna hagyni a basszusgitárnak, és talán a dob is lehetne valamivel vastagabb. Persze egy ilyen egyéni muzsikusnál, nehéz az ilyesmivel vitatkozni. Ez csak a saját meglátásom.

Aztán fel kell írni még valamit. A teliben „énekmentes” lemezek gyorsan unalmassá tudnak válni számomra. Ez történt az ausztrál géniusz esetében is. Óriási gitárost ismertem meg a személyében, de a lemez hallgatása után egyedül a vokállal operáló Every Piece Matters maradt meg a fülemben. Ez megint lehet az én gyengeségem, de valamivel több énekes, vagy dalolósabb részt el tudtam volna képzelni a felvételen. Pont.

Március 27.-én a hajón játszik az ötödik földrész új reménysége, talán érdemes lenne beiktatni, hiszen élőben igen hatásos lehet ez az egész cucc. Meglátjuk!

Értékelés: 5/4

Infók:

Tracklist:
01. Electric Sunrise
02. Handmade Cities
03. Inhale
04. Every Piece Matters
05. Pastures
06. Here We Are, Again
07. Cascade

Műfaj: instrumentális blues
Megjelenés: 2016. augusztus
Kiadó: 
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!