gyöngyös

Ajánlók

Dorothy

Hazai vizekre evezünk, a Dorothy neve már nem ismeretlen a dallamos punk-rock szerelmeseinek. Ideje, hogy nálunk is helyet kapjanak! A Dorothy 2011-ben alakult meg Gyöngyösön. A három lány, Dodo, Brigi és Klo ugyanabba a hangszerboltba jártak, így ismerkedtek meg egymással. Miután megalapították közös zenekarukat, hamar koncertezni kezdtek különféle klubokban, fesztiválon. 2012 nyarán aztán stúdióba vonultak, és felvettek négy dalt. Leforgatták első videoklipjüket a Fejjel lefelé című számukhoz, később pedig ezt követte a Szívparancsolat videója. Első turnéjuk a Road társaságában történt meg 2013-ban, ugyanebben az évben a Tankcsapda előzenekaraként is több helyre eljutottak. 2013 októberében a Hangszerarzenál meghívására a zenekar bemutatkozhatott a budapesti Hangfoglaláson is, a Syma Csarnokban rendezett fény- és hangtechnikai kiállításon. 2013 végén ismét stúdióba vonultak, a korábban felvett négy dal mellé még hatot rögzítettek, ennek eredményeként megjelent 2014-ben debütáló albumuk Fejjel lefelé címmel. Ezen a lemezen egy duettet is hallhatunk a Road frontemberével, illetve feldolgozták az Ezt egy életen át kell játszani című dalt is. Az album a megjelenés hetében a MAHASZ lista harmadik helyén nyitott. 2014 tavaszsa és nyara lemezbemutató koncertekkel telt országszerte, 2015 március végén  pedig közös turnéra indulnak a Phoenix Rt-vel. 2015-ben kiadták második albumukat Jobb, ha hozzászoksz! címmel, 2016-ban pedig egy 555 című kiadványt […]

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!