Cradle Of Filth

Cradle Of Filth

Cradle of Filth Interjú

A Cradle of Filth manchesteri fellépése előtt a zenekar egyik gitárosát, Richard Shaw-t kérdezgettük.

Most éppen egy angliai és írországi turné közepén vagytok. Mennyire vagytok fáradtak?

Ezen a turnén szerencsére busszal utazunk és hotelekben tudunk megszállni. Úgy általában az angliai turnék nem túl fárasztóak, egy csomót tudunk pihenni. Tegnap például szabadnapunk is volt, úgyhogy én most meglehetősen ébernek és frissnek érzem magam. Még a turné közepénél tartunk, úgyhogy ez nagyon jó.

Cradle Of Filth

Cradle of Filth, Savage Messiah – Koncertbeszámoló

2017. november 2. @ Anglia – Manchester, Academy

Múlt héten Cradle of Filth-koncert volt Manchesterben. Izgatottan vártam ezt az eseményt, mert pár hónappal ezelőtt jelent meg a zenekar legutolsó albuma, ami minden várakozáson felül érdekesnek és izgalmasnak bizonyult, úgyhogy innentől adott volt a feladat. Manchester felé vettem az irányt hogy meghallgassam, mit is játszik nekünk aznap a Cradle of Filth.

Izgatottan vártam ezt a fellépést, hiszen a legutolsó album egészen kiugróan jól sikerült – gondoltam, hogy erről sokat fognak játszani a fiúk. Abban is bíztam, hogy a múltkori csorbát sikerül valahogy kiköszörülni,  amikor a hangzás valami egészen rettenetes volt. Az aznap esti feladatok között a koncert dokumentálása, természetesen fotózás, és egy interjú is szerepelt Richard Shaw-val. Az interjút 18:20-ra beszéltük le, így indokoltnak tűnt a délután négyes indulás, elvégre nyolcvan mérföldnyi – azaz százhúsz kilométernyi – távot kell brit autópályán megtenni. Elsőre azt hittem, hogy kicsit  túl becsültem az odaútra szánt időt, ám amikor Manchester külvárosában, a dugó kellős közepéről kellett a turnémenedzser feltelefonálnom, hogy ’barátom, sajnos késni fogok a megbeszélt interjúról’,  akkor azért elgondolkodtam azon, hogy százhúsz kilométer megtételére vajon mennyi időt is kellene szánni.

Cradle Of Filth

Moonspell – Klippremier – In Tremor Dei

1755 címmel november 3-án jelenik meg a több mint 20 éve működő portugál dark/gothic metalos Moonspell új nagylemeze, a 2015-ös Extinct album folytatása. Az 1755-ös lisszaboni földrengés áldozatainak emléket állító lemez dalszövegei többnyire a portugál főváros tragikus katasztrófáját övező pusztulás és újjászületés témáját boncolgatják, de megismerhetjük azt is, miképpen változtatta meg a természet az ország – és egész […]

Cradle Of Filth

Moonspell – Dalpremier spanyolul – Desastre

Cradle Of Filth – Dani Filth szerint sosem létezett black metal mozgalom

Cryptoriana – The Seductiveness Of Decay címmel szeptember 22-én jelent meg az új Cradle Of Filth album, a 2015-ös Hammer Of The Witches folytatása. A finn Metalliluola a napokban Dani Filth frontemberrel beszélgetett, a csevegés során pedig szóba került a black metal mozgalom is, mivel az ortodox black metalos körökben máig közutálatnak számít mind a […]

Cradle Of Filth

Moonspell – Dalpremier – Evento

1755 címmel november 3-án jelenik meg a több mint 20 éve működő portugál dark/gothic metalos Moonspell új nagylemeze, a 2015-ös Extinct album folytatása. Az 1755-ös lisszaboni földrengés áldozatainak emléket állító lemez dalszövegei többnyire a portugál főváros tragikus katasztrófáját övező pusztulás és újjászületés témáját boncolgatják, de megismerhetjük azt is, miképpen változtatta meg a természet az ország – és egész […]

Cradle Of Filth

Moonspell – Portugál nyelven íródott az 1755-ös nagy lisszaboni földrengésről szóló album

1755 címmel november 3-án jelenik meg a több mint 20 éve működő portugál dark/gothic metalos Moonspell új nagylemeze, a 2015-ös Extinct album folytatása. Az 1755-ös lisszaboni földrengés áldozatainak emléket állító lemez dalszövegei többnyire a portugál főváros tragikus katasztrófáját övező pusztulás és újjászületés témáját boncolgatják, de megismerhetjük azt is, miképpen változtatta meg a természet az ország […]

Cradle Of Filth

Cradle Of Filth – Szeptemberben új lemez, januárban pedig a Moonspell társaságában zúznak az A38 Hajón

Cryptoriana – The Seductiveness Of Decay címmel szeptember 22-én jelenik meg az új Cradle Of Filth album, a 2015-ös Hammer Of The Witches folytatása. A Scott Atkins producerrel készült lemezre a korábbi hírek szerint az Annihilator 1989-es Alison Helljének feldolgozása is felkerül majd. A lemez borítóját Arturs Berzins készítette, az első kislemezdalt pedig máris megismerheted, a Berzins-rendezte videoklippel […]

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!