• VENOM INC. – Avé (2017)

    VENOM_INC

    20706368_1555292071157602_1164246304_o.jpg

    Tulajdonképen meg sem lepett, amikor 2015-ben a két oszlopos M-pire Of Evil tag, Mantas és Demolition Man (mindketten játszottak az ős-Venom felállásban) Abaddont összekaparva újra csatasorba állította az ó-Venom gépezetet, viszont ugye a Venom név használati joga továbbra is Cronosnál van, úgyhogy a triumvirátus kénytelen volt egy gyors csavarással nevet váltani. Azóta már túl vannak jó pár koncerten, köztük egy marha sikeres magyar bulin is, 2017-re meg eljött az ideje, hogy bemutassák első stúdió albumukat, hölgyek és urak, "Avé"!

    [...] Bővebben!

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  • WINTERSUN – The Forest Seasons (2017)

    Wintersun

    1000x1000_1.jpg

    Nem mondanám, hogy tűkön ülve vártam Jari-ék visszatérését, de egy egészséges kíváncsiság azért mindenképpen volt bennem. Bár a Wintersun soha nem tartozott a kedvenc bandáim közé, azért mégiscsak foglalkoztatja az egyszeri metalhead-et, hogy mégis mit kotlott az ex-Ensiferum főnök majd 5 évig az új anyag fölött. Igaz, időközben volt némi kickstarter akció is, 1-2 nagyobb volumenű koncert, Wacken, miegymás, szóval azt sem lehet mondani, hogy különösebben tököléssel ment volna el ez az idő. De végre itt van, befutott a harmadik sorlemez, a "The Forest Seasons", én meg két szék között vagyok a földön. 

    [...] Bővebben!

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  • ROCKMARATON FESZTIVÁL 2017 – Beszámoló (2. rész)

    Friss, Koncertbeszámoló, rockmaraton

    19800881_10156297700886521_6894612769700385917_o.jpg

    4. nap

    Számomra ez a nap ígérkezett a legizgalmasabbnak. A napot az Agregator bulijával kezdtem. Utoljára tavaly maratonon láttam őket, és akkor valamiért nem éreztem annyira erősnek a produkciót, mint bármikor előtte, idén viszont maximálisan teljesítettek. Miután ezt magam mögött tudtam, belelestem a Nevergreen bulijába, akik a legutóbbi "Monarchia" album köré építették a koncertet, viszont ez sajnos elég laposra sikerült.

    Némi folyadékbevitel után megcéloztam a nagyszínpadot, ahol az Apey And The Pea nyitotta az estét. Parádésan. Tavaly már egyszer láttam őket, és akkor fel is kaptam a fejem, ugyanis ilyen névvel azt hittem, hogy valami X-Faktor, vagy Csillag Születik szökevény bandáról van szó, viszont mikor meghallottam azt az eszméletlen súlyos, gonosz stoner-doom egyveleg zenét, akkor minden kétségem elszállt, úgyhogy idén már teljes egészében látnom kellett őket. Külön öröm volt, hogy a nemsokára érkező "Hex" albumról is játszottak, de ezenfelül is olyan teljesítményt nyújtottak a srácok, hogy az elképesztő. Apey produkálta magát, nem kicsit, vigyorgott, vicsorított, poénkodott, iszonyatosan megragadó személyiség. 

    Itt tartva egy kis szünetet, végre szemügyre vettem egy kicsit az emberfelhozatalt. Boldogan konstatáltam, hogy rengeteg ember szerzett vagy Katatonia vagy Moonspell pólót, előkerültek a klasszikus gothic öltözetek is, főleg a hölgyek terén. Gyerekek, én sok szépet láttam életemben, viszont itt volt egy-egy olyan hölgy, hogy én simán elküldeném modellnek, látszik, hogy sokan rengeteget adtak a külső esztétikára. 

    Visszakanyarodva a bulikhoz, szépen lassan színpadra állt a portugál Moonspell. Amikor bejelentették őket, akkor majdnem lezuhantam a lábamról. Sajnos a legutóbbi hazai bulijukról lemaradtam, viszont most egy különleges bulira számíthatott a nagyérdemű, ugyanis a koncertet az első két albumuk köré építették, mint amolyan jubileumi megünneplést. A koncertet az "Irreligious" album jó pár dalával nyitották - személyes kedvencem erről az anyagról, a Ruin And Misery, és amikor felcsendült, azt hittem lemegyek hídba -, majd az első lemezük, a "Wolfheart" dalaival zártak. Kicsit sajnáltam, hogy későbbi dalokra nem maradt idő, de talán majd legközelebb, én viszont köszönöm az élményt.

    A nap végére én magamnak a Katatonia buliját szántam. Már a tavalyi Shining bejelentésnél is felhúztam a szemöldököm, de itt aztán végképp. A Shining-ot el lehet adni black metalnak, viszont bárhogy nézem, a Katatonia "egyszerű" depresszív rock. Hogy fogja ezt befogadni a bulizó, jó kedvű, harsány fesztiválozó tömeg?! Nos, meglepően könnyen, sőt, közös éneklés, majdhogynem folk metal szintű mulatozás. Amint tehetem külön is megnézem őket, mert a fesztivál időleosztása kegyetlen és nem sokat enged. 

    5. nap

    A nap, amiért kicsit azért morcos voltam. Azzal semmi gond, hogy egyszerre telik a power és a black metal jegyében, viszont olyan átfedésekkel, hogy komoly gondban voltam. A napot a Christian Epidemic bulijával szerettem volna kezdeni, viszont addigra már színpadon volt a Tales Of Evening, úgyhogy kicsit vérző szívvel, de utóbbi mellett döntöttem, de ahogy halottam, az Epidemic most kifejezetten jó volt, ÉS MÉG A PRÓFÉTÁT IS JÁTSZOTTÁK! Ezt az átkot....

    Na de, Tales Of Evening. Tudni kell, hogy hatalmas rajongója vagyok ennek a csapatnak, először a Pecsás Sabaton bulin láttam őket, és teljesen levettek a lábamról. Azóta amelyik bulin ott tudok lenni, azon ott is vagyok. Az énekesnőnek, Dudás Ivett-nek olyan elképesztően gyönyörű hangja van, hogy én ilyet még itthon nem hallottam, de külföldön is csak elvétve. Egész nap el tudom hallgatni, egyszerűen sokkol. Egy elég megszokott szettet toltak, viszont volt új dal is, a Keresni Téged, ami hihetetlen nagyot szólt. 

    Átvezetésnek belelestem a Sear Bliss műsorába, bár legutóbb eléggé nem hozták a legjobb formájukat. Most valamivel jobb volt a helyzet, de sajnos nem tudtam végignézni, ugyanis színpadra állt a Xandria
    Tavaly az Epica kápráztatta el az embereket, úgyhogy idén is valami hasonló leigázásra számítottam. Nos, csalódtam, a koncert a feléig egész jó volt, sőt, nagyon jó, viszont a végére kedves Dianne van Giersbergen énekesnőnk - aki 2013 óta erősíti a csapat sorait - nagyon elfáradt, a legvégére meg szinte teljesen eltűnt a lendülete. 

    Ezen megrökönyödve az irányt újfent a sátor felé vettem, ahol már javában sátánt idézett a Taake. Kifejezetten szeretem a norvég csapat munkásságát, és eddig sajnos nem volt szerencsém látni őket. Bár az is igaz, hogy a banda velejét képező Hoest énekesként már a Gorgoroth koncerten is megcsillogtatta tudását. Itt sem okozott csalódást. Kimondottan szórakoztató volt figyelni, hogy mennyire szereti szadizni a mikrofonállványt. Ezen túlmutatóan is remek volt a koncert, bár én csak a második felében csatlakoztam, de amint tehetem, pótolom a lemaradást. 

    Nos, az előzetes tervek szerint most az következett volna, hogy meglesem a Batushka műsorát, és utána pont oda érek Hammerfallra. Az élet közbeszólt. A  lengyel szeánszosok csaknem 40 perc csúszással álltak színpadra, ekkor a közönség már olyan szinten elvesztette a türelmét, hogy többen a sörpult / nagyszínpad felé vették az irányt. Több "Megadeth replay" felkiáltást is kihallottam a tömegből. Ezek után egy jöhetett, a Batushkanak virítania kellett, de nagyon. És megcsinálták. Olyan atmoszférát teremtettek másodpercek alatt, hogy nekem legyökerezett a lábam. Már idén lett volna lehetőségem látni őket, viszont én akkor a másik teremben voltam Fleshgod Apocalypse-on. Nem mondom, hogy könnyek közt bántam meg, de ez valami tényleg hihetetlen élmény volt. Sajnos emiatt kimaradt a Hammerfall, viszont ahogy hallottam, ők is eszméletlen bulit nyomtak. 

    A napot a görög Rotting Chirst koncertjével zártam, erről csak néhány szó erejéig. Szinte hibátlan koncertet adtak, remek setlisttel, főleg az Apage Satana-nak örültem. És nem kis tömeg gyűlt rájuk össze, jó látni, hogy ennyi embert mozgat meg idehaza a black metal. 

    6. 6ap

    Hát eljött az utolsó nap is. Úgy határoztam, hogy az Omega Diatribe bulijával kezdem a levezetést. Idáig láttam őket párszor, de ennyire még soha nem voltak egyben, komolyan. Energikus volt, lekötött, egyszerűen jó volt jelen lenni. 
    Ezek után csak úgy poénból meglestem az Alcohol koncertjét, nos, ez még mindig nem az én zeném, egyszeri poénnak jó, de inkább meghagyom másnak az ilyen már-már perverz élvezetet. Annál is inkább, mert indult az Ektomorf
    Hasonlóan a Tales Of Eveninghez, náluk is minden bulin ott vagyok, amin csak ott tudok lenni, legutóbb az Ill Nino előtt láttam őket és hatalmasat zúztak akkor. Ez most sem történt másképp, egyszerűen parádés setlisttel készültek. Bár mára kicsit kiszámítható vált, hogy mit fognak játszani, de vannak olyan dalok, melyeket nem tudok megunni. Ilyen például a Cannibal Corpse énekessel készült Evil By Nature, egy CC bulira igazán beszervezhetnék Zotyáékat, meghallgatnám eredetiben. 

    Mivel a beszédes nevű Fostartályt nem mondanám általam kedvelt bandának, ezért némi szünetet tartva inkább kivártam az Obituary buliját. Sajnos a legutóbbi Düreres bulin nem tudtam ott lenni, úgyhogy nagyon vártam, hogy most mit alkotnak a srácok. A dalok zömét a legutóbbi, szimplán csak "Obituary" címre keresztelt albumról, illetve a legmeghatározóbb "Cause Of Death" albumról játszották. Egy bajom volt, hogy az előző "Inked In Blood" albumról csak a Visions In My Headet játszották, egy kicsit több dalra számítottam, de ne legyünk telhetetlenek. Amúgy a srácok kirobban formában voltak, és a közönség is nagyon lelkes volt, látszik, hogy komoly igény van idehaza a death metalra. 

    Aki most egy velős Gutalax beszámolóra számít, az csalódni fog, ugyanis nem néztem meg. Bocsánat, de ez a malacvisítós, gurgulázva morgós, wc-s sztoris vonal egyáltalán nem jön be, hosszú távon kifejezetten idegesít. Cserébe meglestem a Suicidal Angels buliját. Én is sajnáltam, hogy az Aborted lemondta a bulit, úgy látszik, nincs fesztivál lemondások nélkül, viszont most bepótolhattam az elmaradt Suicidal Angels koncertet, úgyis kezdtek thrash elvonási tüneteim lenni. Ugyan nem követem régóta a bandát, viszont amennyire képben voltam velük, az alapján ha nem is egy Anthrax szintű aprításra számítottam, de azért valami erősebb döngölésre igen. Nos, azt megkaptam, viszont valahogy rövidnek érzetem nagyon, mire belelendültem, addigra a banda már le is kullogott. Remélem hamar jönnek megint, mert ebből kell még. 

    Fesztiválzárónak természetesen a Sepultura volt a legtökéletesebb. Sajnos innen viszont nem távoztam maradéktalanul elégedetten. Valahogy mintha a banda sem lett volna 100%-on, és a hangosítással is voltak gondok. Sajnáltam, mert a legutóbbi "Machine Messiah" album köré épült a koncert, és jó lett volna megtapasztalni azt az eszméletlen energiát, amit az album is mutatott, de ez most sajnos elég harmatosra sikeredett, na mindegy, talán majd legközelebb. 

    Részemről köszönöm az élményt, és remélem, hogy a jövő évi is legalább ennyire színvonalas lesz. A jegyértékesítés már el is kezdődött!

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  • DECAPITATED – Anticult (2017)

    Egyéb

    decapitated_anticult_cd.jpg

    Elég göröngyös utat járt be a lengyel Decapitated. A 96' óta üzemelő death metal gépezet élet útja egyrészt egész termékeny, másrészt elég tragikus. 2006-ig meglehetősen aktív volt a banda, viszont sajnálatos módon 2007-ben a gitáros Vogg öccse, a banda dobosa Vitek elhunyt. Ezek után Krimh ült a dobok mögé két évvel később ( előtte a Behemoth-ban is játszott, mint Inferno helyettese, most a Septicflesh-ben püföl ), és a banda visszatérő 2011-es albuma a"Carnival Is Forever" már vele készült. Idén a csapat visszatért, lássuk, hogy sikerült az "Anticult"

    Számomra az előző, 2014-es "Blood Mantra" album egy kicsit unalmasra sikerült és bár kedveltem nem mondanám, hogy rongyosra hallgattam. Elsőre egy kicsit tartottam tőle, hogy az új anyag is valami hasonlót fog kiváltani belőlem, de már az első hangjegyeknél kiderült, hogy erről szó sincs. Már a nyitó, 6 perc hosszú Impulse is olyan elementális erővel támad, hogy az elképesztő. Az ezt követő dalok nagy hányadáról ez ugyan így elmondható. Külön kiemelném, az elsőként bemutatott Never-t, ami szerintem az album legjobb dala. Amúgy érdekes megfigyelni, hogy az évek alatt, még az időnkénti kísérletezés ellenére is, gyökeresen soha nem változott maga a zene. Általában az ilyen megragadást nem szoktam kedvelni, viszont itt valamiért még előnynek is tartom. Tény, mostanra eléggé groove-osra lett véve a figura, de ez még valamilyen szinten érthető is. 

    Ami kicsit megdöbbentő volt számomra, az az énekes Rafał Piotrowski enyhén deathcore-osra vett acsarkodás, valahogy az előző albumon nem volt ennyire feltűnő, nem azt mondom, hogy rossz, csak engem némi csodálkozással töltött el. Ez főleg az akár címadónak is felfogható Kill The Cult tételben a leginkább feltűnő. Az albumot záró Amen a maga kicsit több mint 2 percével nekem viszont valamelyest kakukk tojás. Teljesen jól passzol a többi dal közé, viszont mintha ezt inkább az előző albumra szánták volna eredetileg, csak valamiért nem került rá. 

    Ami a zenész részleget illeti, boldogan konstatáltam, hogy nem rutinból nyomják amit nyomnak. Hallani, hogy nagyon komoly tervezői munka áll a háttérben. Ennek a legékesebb bizonyítéka az album közepén elhelyezkedő Anger Line, aminek alap riffje szerintem az album legjobbja, de ugyan ebben a cipőben jár az ezt követő Earth Scar is. Vogg gitárjai hibátlanul szólnak, utoljára a Carnival albumon szerettem ennyire. Olyan tömény, vastag a sound ami egy megfelelő hangrendszerrel mindent ledönt maga körül. Ehhez társul Hubert Więcek eszméletlen fogós basszus játéka, nagyon ott van a szeren a srác, főleg az album elején lévő Deathvalutation dalban. A dobok mögött most Młody ül, aki eszméletlen magabiztossággal üt olyan témákat, amik instant headbangelésre bírják a gyanútlan hallgatót. 

    Igazából nagyon sok rosszat nem tudok mondani az "Anticult"-ról. Nagyon erős dalok sorakoznak, nagyon változatosak. Talán annyi zavaró, hogy az egész nincs 40 perc, de aki képbe van a banda életművével, az szerintem már megse lepődik ezen. Remélem minél hamarabb nálunk is bemutatják az új dalokat, mert most per pillanat mindegy vágyam egy Decapitated buli. 

    9/10

    decapitated-band.jpg

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  • ROCKMARATON FESZTIVÁL 2017 – Beszámoló (1. Rész)

    AGNOSTIC_FRONT, amorphis, ARCH_ENEMY, JINJER, Koncertbeszámoló, rockmaraton, Samas

    19800881_10156297700886521_6894612769700385917_o.jpg

    0. Nap 

    Véleményem szerint vonattal utazni 2017-ben idehaza nem a legkomfortosabb dolog. A probléma már a jegyvásárlásnál elkezdődik. Potom 35 perc sorban állás a Déli Pályaudvar pénztáránál kb. 40 °C-ban nem egy életre szóló pozitív élmény, főleg a fülledt időjárás miatt előző éjjel masszív 3 órát aludt egyénnek. Sebaj, jegy megszerezve, irány a vonat. A 8-as vágányra írták ki, de ott kapásból 2 is áll, 5 perc tanakodás után a kijelzőn megjelent a megváltással felérő információ: a 8:55-ös járat a vágány elejéből indul. Kényelembe helyezkedik, néhány percen belül már néhány szintén a fesztiválra tartó metalhead társaságában. Olyan másfél órányi utazás után sikeres landolás, majd jön a sokk: a taxik száma az orosz hadsereg egy emberre jutó burgonya mennyiségével vetekszik, viszont egy sem elérhető. Gyors telefonálás egy személyre szóló fuvarért, ami közel 25 perc várakozás után meg is érkezik. Kis kocsikázás, bájcsevej a sofőrrel, majd következő sokk: a beengedést a szervezők kicsit kevesebb mint 90 perc alatt le is bonyolították, ami már csak azért is brutális, mert előző este már kikerültek képek egy nagyobb (gigászi) csoportosulásról, akik nem kis banzájt csaptak -1. nap fedőnéven.

    Megfontolt, ámde nem elkapkodott sátorállítás után még jó pár órám maradt az első bulikig. Körbenézve a szigetet konstatálnom kellett, hogy itt semmi sem változott. Kajáldák ahol eddig, színpadok ahol eddig, merch ahol eddig. Némi élelmiszer bevitel után kezdődhetett a buli, ami számomra a Misfit River nevű csapattal indult. Leginkább metalcore-ra hajazó zenéjük kellemes nyitánynak bizonyult, bár azt nem mondanám, hogy 6 láb mély nyomot hagytak volna bennem. Az ezt követő Slower már egy érdekesebb bandának bizonyult. A dunaújvárosi trió leginkább doomos, erősen Black Sabbath-os zenéje egész megfogó volt számomra, főleg, hogy az egész instrumentálisan ment.

    Némi szusszanás után színpadra állt a Lycanthropia. Számomra ez volt a nap fénypontja. Brutális death metaljuk levett a lábamról, ami egy eszméletlen headbangelésben csúcsosodott ki. Folytatásnak a kifejezetten megfogó névvel rendelkező Band In The Pit-et választottam, és ezzel meg is lett a "2017-es Rockmaraton Fesztivál Legbizarrabb Zenekara" díj boldog tulajdonosa. Ez a trió olyan szintre viszi a fura fogalmát, hogy ezer bölcsész kevés lenne a megmagyarázásához. A zene instrumentális, egyszerre doomos, stoneres, experimentális, ambientes. A dalok hosszúsága a 10 perctől 30 percig terjedhet, ezzel nem kis nyomás alá helyezve a hallgatót. Ha maradokm lehet, hogy elunom magam, ha lépekm lehet, hogy lemaradok valamiről. Én a maradás mellett döntöttem, de mái nem tudnám meg mondani, hogy mi szögezett oda a színpad elé. 

    Némi pihenés után új erővel vetettem bele magam a The Morning Star programjába. A csapatot már a tavalyi Rock On! feszten sikerült megnéznem és akkor teljesen lenyűgöztek, jelentem, ez idén sem történt másképp. Feszes progresszív death metaljuk a komplett fesztivál egyik legjobb 45 percét kölcsönözte számomra. A nap zárásának a Warchief zenekart szántam, akik ugyan jók voltak, viszont semmi nagyon kiemelkedő, levezetésnek éppen megfeleltek: fura egyvelegű metal/hc/punk zenéjük kb. 20 percig volt tényleg izgalmas. 

     1. Nap

    Túlélve az előző esti vihart, kíváncsian vettettem bele magam az első nap izgalmaiba. A kötelező kávé, reggeli, mosakodás kombó után némi strand, elvegyülés a tömegben és gőzerővel várakozás a délutáni metal dömpingre. A 4-kor elstartoló buliáradat a Samas-szal kezdődött számomra. Ez már a sokadik koncertjük, amin jelen lehettem, és azt kell mondanom, hogy ez volt a legjobb is egyben. Olyan brutális zúzdát zavartak le kicsit kevesebb mint 45 percben, hogy a hajam nem maradt a helyén. Annyira egyben volt az egész mint egy óramű, még sok ilyet. Tovább haladva úgy döntöttem, hogy belelesek a Kylfingar műsorába. Na, most nekem itt figyel a polcomon a "Halhatatlanok" album, viszont ha jól emlékszem, összesen kétszer hallgattam végig, és abból az utolsó alkalommal kettő részletben. Valamiért a kicsit Ensiferumra hajazó zenéjük soha nem tudott igazán megfogni, és ezen sajnos ez a koncert sem változtatott: nem rosszak, egyszerűen csak annyi jobb van a műfajban, hogy sajnos elsikkad az ő zenéjük.

    Egye fene alapon belelestem a Niburta koncertjébe is, ami viszont meglepően bejött, bár ekkor engem már javában az este 7-kor kezdődő Dalriada buli izgatott. Három éve nem tudom elérni ezt a csapatot, mindig valami közbeszólt, de idén végre láthattam őket és elégedetten távoztam. Kifejezetten tetszetős setlistet állítottak össze, középpontba helyezve a legutóbbi "Áldás" albumot, bár az "Ígéret" korongról is elhangzott nem egy dal, a záró Hajdútánc ugyan kiszámítható volt, de én mégis örömmel fogadtam, ahogy az "Arany Album"-os Walesi Bárdokat is.

    Hagyva magamnak némi pihenést, 9 körül kullogtam vissza a színpad elé, hogy megnézzem az első külföldi bandát, a TYR-t. Már volt szerencsém hozzájuk korábban, és emlékeimben egy kifejezetten jó folkos, progresszív metal banda szerepelt. Az már egy plusz volt számomra, hogy a dobok mögött a Dalriada dobos Tadeusz ült. Valahogy az az érzésem volt végig, mint a decemberi Headbanger's Ball buli az Iced Earth-nél. Amit hallok, az nagyon jó, hibátlan, csak nem köt le. Kb. 30 perc után valahogy kifogyott számomra a kraft. Sajnálom, pedig nagyon jól indult a buli.

    Az este zárását nekem az Amorphis jelentette. Elég régóta követem a finn csapat munkásságát, konkrétan a 2007-es "Silent Waters" album óta: hogyha kéne csinálnom egy all time top 10-et, akkor az tuti rajta lenne. A buli nagyobbik részét a legutóbbi "Under The Red Cloud" album tette ki, viszont nagyon figyeltek rá, hogy azért a lehető legtöbb albumról játszanak legalább egy dalt. Mondjuk így is maradtak ki komplett albumok, számomra a legfájóbb, hogy a "Silent Waters"-ről semmi nem volt. Ettől függetlenül viszont majdnem tökéletes bulit adtak, csak sajnos a rájátszás elmaradt az egyre jobban felerősödő szél és a vihar veszélye miatt.

    2. Nap 

    Következő nap egy kicsit hosszabb elnyúlást engedélyeztem magamnak: egyrészt az előző este kipihenése apropóján, másrészt, mert az első bandák, akik kimondottan érdekeltek, csak délután 6-kor kezdtek. A Hatvan City H.C.-ról van szó, már a nevük hallatán felkaptam a fejem. Nevükből is adódóan a srácok hardcore-t játszanak, de azt olyan szerethető energiával, amit én a Madball óta nem tapasztaltam. Kifejezetten szórakoztató műsort nyomtak ebben a szűk 50 percben, amint tehetem újra megnézem őket.

    Néhány perccel később színpadra állt az ukrán Jinjer. Elég termékeny hazai pályafutásnak örvendhet a csapat, egy nagyon sikeres Dürer Kertes koncert és vendégszereplés a Trivium előtt, ahol szintén nem kevesen néztük őket. Eszméletlen bulit nyomtak idén is, ez tagadhatatlan. Középpontban a legutóbbi " King Of Everything" album állt, ami ugyan nem darált apróra anno, de így is kíváncsi voltam, és örömmel jelenthetem, az új dalok gyilkos jól szólnak élőben. És ami külön öröm volt számomra, volt Captain Clock is! 

    Az Agnostic Front és a Thell Barrio buliját megosztva néztem meg, de nagyon egyik sem döngölt földbe, a mexikóiak bulija a sátorban hangulatos volt, viszont nem különösebben izgalmas, a New York-i banda bulija meg számomra a leglaposabb, legsemmilyenebb koncertje volt az egész fesztiválnak. Bár azt elismerem, hogy a végén a Ramones Blitzkrieg Bop újragondolásuk szórakoztató volt. 

    Az Arch Enemy bulija előtt még gondoltam, belenézek a szintén New York-i H2O bulijába. A srácok egészen lazára, már-már gizdázósra vett hardcore-ja kezdetben eléggé elidegenített magától, viszont a kezdeti óckodás után végül egy egészen kellemes, táncolós, ökölrázós buli kerekedett ki. 

    Tűkön ülve vártam az Arch Enemy buliját. Tudom, minden évben legalább egyszer meglehet őket találni itthon - kíváncsi vagyok mikor lépnek fel a Stefánia Vendéglőben.... -, lassan jöhetnek packban a Sabatonnal, viszont én még Alissával nem láttam őket, és egyszerűen végre át akartam esni a tűzkeresztségen. Maga a koncert hihetetlen élmény volt, egyrészt a Sabaton buli óta először most láttam pirotechnikát hazai koncerten, ami nagyon passzolt is, másrészt olyan bombaformában volt az egész csapat, mintha egész életükben erre a kicsit több mint 1 órára gyúrtak volna. A dalok nagyon rendben voltak, külön örömet okozott a "Doomsday Machine" albumról elnyomott My Apocalypse. Jöjjenek minél hamarabb újra, én már biztosan az első sorban fogok tombolni!

    A beszámoló hamarosan folytatódik a következő 3 nappal!

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  • ADRENALINE MOB – We The People (2017)

    ADRENALINE_MOB

    adre323.jpg

    Érdekes egy zenekar az amerikai Adrenaline Mob. Egy szupergroup-ról van szó, melyet a Symphony X énekese, Russell Allen alapított 2011-ben. Ilyen rövid idő alatt már egy rakás tagot felzabáltak, számomra a legfájóbb a Disturbed basszeros, John Moyer hiánya. Legutóbbi lemezük, a 2014-es "Men Of Honor" nem volt ugyan rossz, de viszonylagos monotonitása és gyakori önismétlése számomra elég nagy csalódássá tette, pedig az előzményét, az "Omertá"-t nagyon kedveltem. Június 2-án viszont megérkezett a harmadik albumuk a Century Media Records gondozásában, nézzük milyen lett. 

    [...] Bővebben!

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  • VALLENFYRE – Fear Those Who Fear Him (2017)

    Vallenfyre

    vf.jpg

    Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak kétségeim az új Vallenfyre kapcsán. Már a 2014-es "Splinters" album is hagyott némi kívánnivalót maga után, főleg annak fényében, hogy egy jó darabig pedzegették, hogy ez csak egy egy albumos projekt lesz nagy valószínűséggel azért, hogy a Paradise Lost gitárosa, Gregor Mackintosh méltóképpen megemlékezzen rákban elhunyt apjáról. Ez volt a 2011-es "A Fragline King", mely egy nagyon jó kis old-school death metal anyag volt, és ami külön meglepett, hogy egy minimális Paradise Lost áthallás sem volt benne. Az ezt követő album viszont már nem nyűgözött le ennyire. Nem azt mondom, hogy rossz volt, inkább nagyon az első "nagyobb, hosszabb, vágatlanabb" jellegű megismétlésének tűnt. És most megérkezett az új "Fear Those Who Fear Him", én pedig hatalmas gondban vagyok.

    [...] Bővebben!

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  • WEDNESDAY 13 – Condolences (2017)

    WEDNESDAY_13

    w.jpg

    Nem kis várakozás előzte meg részemről az új Wednesday 13 albumot, főleg a "most még érettebb, még metalosabb" jellegű nyilatkozatok után. Nem fogok belőle titkot csinálni, kifejezetten nagy rajongója vagyok Wednesday munkásságának, legyen szó akár az eredeti bandájáról, a Frankensteinról (ne akarjátok, hogy leírjam a banda egész nevét), vagy a mára sajnos inaktív Murderdollsról, a saját bandáját meg egyenesen istenítem egy-egy albumukért, főleg a 2008-as "Skeletons" korong miatt. Sajnos a minőségromlás őt is elkezdte üldözni, s míg ez a "Calling All Corpses" / "The Dixie Dead" párosnál annyira még nem is feltűnő, addig a 2015-ös "Monsters Of The Universe" albumnál már sajnos igen: ez főleg annak köszönhető, hogy nem nagyon tartalmazott a lemeze igazán emlékezetes pillanatokat, nem volt egy rossz album, viszont többet vártam tőle, ahogy jelen cikkem alanyától is. Hölgyeim és uraim, "Condolences".

    [...] Bővebben!

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  • I AM MORBID – Koncertbeszámoló

    DÜRER_KERT, I_AM_MORBID, Koncertbeszámoló

    17883645_1086445158126606_1687558315667530320_n.jpg

    Tetszik vagy sem, a tribute- és haknibandák korát éljük. Tudom, durva túlzás az eredeti Morbid Angel tagok nevével fémjelzett I Am Morbidot ennyire lebutítani, de nekem már a Cavalera tesók Bloody Roots haknisorozata sem nyerte el a tökéletes szimpátiámat. Ez esetben mondjuk sokban áramvonalasította a hozzáállásomat a turné másik két résztvevője. Előszedve minden optimista nézetemet, bizalommal telve léptem be a Dürer Kertbe. Sajnos nem volt hibátlan a végkicsengés.  

    [...] Bővebben!

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  • I Am Morbid – Holnap a Dürer Kertben !

    Egyéb

    17883645_1086445158126606_1687558315667530320_n.jpg

    Holnap nagyszabású death metal buli kerül megrendezésre a Dürer Kert-ben ! Ezen az estén David Vincent és Tim Yeung hozzák el a Morbid Angel legjelentősebb albumait ( ' Altars Of Madness' , 'Blessed Are The Sick' , 'Covenant' , 'Domination' ) olyan slágerekkel mint a Rapture, I Am Morbid, vagy a God Of Emptiness

    [...] Bővebben!

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Keresés

Back to Top

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!