Nightwish – Marko Hietala kilép a bandából

A Nightwish egy 1996-ban alakult, finn heavy metal banda. Nemrég a zenekar basszusgitáros-énekese bejelentést tett: kilép a bandából és felhagy a zenéléssel is – jelentették be egy Facebook posztban, teljesen váratlanul. Marko 2001 óta tagja a zenekarnak, most pedig arra hivatkozott, hogy a piszkos anyagiak miatt hagyja ott a csapatot. A poszt az alábbiakat tartalmazza:

Kedves Mindenki! Távozom a Nightwish zenekarból és egyben vissza is vonulok a nyilvánosságtól.

Már jó néhány éve nem érzem azt, hogy értelme lenne ennek az életmódnak. A streaming-szolgáltatók azt követelik a művészi ihletettségükből élő zenészektől, hogy reggel 9-től délután 5-ig dolgozzunk, mintha valamiféle hivatalban ülnénk, miközben a profitot méltánytalan módon osztják meg a művészek között. Mi vagyunk a zeneipar banánköztársasága. A legnagyobb koncertszervezők még a saját merchandise-értékesítéseinkből is lenyúlják a százalékukat, miközben a közel-keleti tulajdonosaiknak fizetnek részesedést. Tulajdonképpen néhány olyan vallási diktatúra szerez pénzt a zenéből anélkül, hogy álszentnek tűnne, mely egyébként saját országában lefejeztetne vagy börtönbe dugna. Ez csak néhány példa erre.

Tavaly otthon kellett maradnom a járvány miatt és volt időm elgondolkodni a fentieken és arra jöttem rá, hogy rendkívül csalódott vagyok mindezekből kifolyólag. Úgy éreztem, hogy valóban értelmet kell találnom a saját életemben. Új inspirációt és célokat kell keresnem. Ráadásul krónikus depresszióval is küzdök, szóval ennek az egésznek a folytatása igen veszélyes lenne rám és a környezetemben lévőkre is. Mostanában elég sötét gondolataim is támadtak emiatt. De ne aggódjatok, jól vagyok! Két fiam, feleségem, családom, barátaim és kutyám is van, akiktől rengeteg szeretetet kapok.

És azt sem hiszem, hogy végleg távozom.

Persze manapság minden az összeesküvésekről szól. Akik szeretik az ilyesmit, azoknak elmondom, hogy január 14-én ötvenöt éves leszek és mára már minden bizonnyal eleget húztam le a zeneiparban. Ha például bárki Tuomas-t hibáztatná mindezért, akkor azzal őt és a szabad véleménynyilvánítási jogomat sértené meg. Ez az egész elég szomorú mindannyiunk számára, szóval legyetek erre figyelemmel. De biztos lesznek azért olyanok, akik majd ezzel próbálkoznak.

Néhány dologban még kisegítem a bandát 2021-ben, erről megegyeztünk. Egyébként pedig megkérem a médiát, a zenekarokat, a különböző csatornákat, hogy a következő évben ne keressenek engem ezzel kapcsolatban. Újra fel és ki kell találnom saját magam. Remélem, hogy 2021-ben majd újra beszélhetek nektek a terveimről, de ez sem ígéret.

 

Nagyon sajnálom.

Marko Hietala

Utóirat: Természetesen Tony Iommi kivételt jelent, ő bátran kereshet. A gyermekkori hősök elsőbbséget élveznek.

Köszönjük neki a sokéves munkáját! További sok sikert az életben! Az eredeti, angol cikket IDE kattintva érhetitek el!

További hírekért kövessetek minket:
Facebook: https://www.facebook.com/haverockkozosseg
Instagram: https://www.instagram.com/haverockkozosseg/?hl=hu
Weboldal: https://www.haverockkozosseg.hu

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Haverock Közösség nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!