Csihar Attila limitált Mayhem relikviával és saját CBD olajjal jelentkezik!

Csihar Attila nem sokáig tétlenkedett a pandémia okozta zeneipari stopot, hiszen piacra dobta első CBD olaját és saját kiadójánál nemsokára megjelenik az igaz Mayhem relikvia is.

„Közel 100 koncertem maradt el a COVID-19 miatt, a legújabb Mayhem lemezzel volt lekötve egy turné, de a Tormentorral és több, más projekttel is lett volna fellépésünk. Sok dolog viszont mostanában érett be, többek között a De Mysteriis Dom Sathanas elmaradt jogdíjai kapcsán az akkori kiadó ellen indított jogvitában is megegyezésre jutottunk.” – mesélte Attila. A történet háttere az, hogy 1993-ban közreműködött a minden idők egyik leghíresebb black metal lemezében, viszont a jogdíjakból sosem részesült – hiába volt írásos bizonyítéka a megegyezésről. A kiadó nagyot kaszált, ám Attila csak annyit tudott elérni – egy csapat ügyvéd segítségével – , hogy kiadhassa azt az összesen öt számot limitált számban, amit ő maga vett fel kazettára a felvételek készítése során. Mindebből született meg a Life Eternal, amit már a saját kiadója fog jegyezni, a Saturnus Productions. Ez december 7.-én fog megjelenni és egy speciális merch csomagban elő is rendelhető.

„Nem vagyok az egészséges életmód bajnoka, hiszen évtizedek óta a legkeményebb rock and roll és metál életstílust élem, viszont mindig is úgy gondoltam, hogy ha sok buli ivászat stb. ára az, hogy romboljuk a szervezetünket, miért is ne kéne a másik oldalt is erősíteni, hogy visszaállítsuk az egyensúlyt. Ezért mindig is nagy figyelmet fordítottam a megfelelő vitaminok és kiegészítők fogyasztására is. Így jutottam el magához a CBD olajhoz is, amit évek óta használok.” – mesélte Csihar. – “Nem vagyok egy tétlen típus, már régóta megfogalmazódott bennem a saját CBD olaj terve, de idén tavasszal azt éreztem, most vagy soha!”  – folytatta a történetet. Nemcsak a nevét adja az étrendkiegészítőhöz, az aratásban is részt vett. A CBD olaj – amely egy vadkenderből kivont, kenderolajat tartalmazó szer, amik teljesen THC-mentesek – egyre népszerűbb, hiszen egyre több helyről hallani azt, hogy nagy szerepe lehet a rák megelőzésében, erősíti az immunrendszert, stresszoldó hatása van, segíti az emésztést, csökkenti az alvászavarokat, segíti a sérülések regenerációját – viszont a kutatások még ezt nem igazolták teljesen. Attilának pozitív tapasztalatai voltak ezzel, ezért döntött úgy, hogy saját márkát indít. A Life Eternal névre keresztelt olaj 6,66% CBD-t tartalmaz – az énekes további termékeket is tervez ,,kiadni”.

De hogy énekesként a zene se maradjon ki, a Tormentor zenekarral jelenleg is új lemezen dolgoznak, az Electhrone – ahol Joey Jordison-nal, Zilahy Pistivel (Plasma Pool) valamint a Nysrok-kal (Alien Vampires, ex-Aborym) és Nightstalker-rel (Alien Vampires) zenél Csihar – is aktív lesz hamarosan. Még egy Hiedelem album is tervben van, miközben egy kész Void Ov Voices anyag is kiadásra vár. Attila saját dalokon is dolgozik otthon kialakított stúdiójában, de elárulta, hogy ezek sorsa még a jövő zenéje – szó szerint.

Csihar Attilát az alábbi linkeken tudjátok csekkolni:
Facebook: https://www.facebook.com/attilacsiharofficial
Isntagram: https://www.instagram.com/attilacsiharofficial

Minket pedig friss hírekért kövessetek:
Facebook: https://www.facebook.com/haverockkozosseg
Instagram: https://www.instagram.com/haverockkozosseg/?hl=hu
Weboldal: https://www.haverockkozosseg.hu

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Haverock Közösség nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!