Fates Warning – Long Day Good Night (2020)

Az év elején az egyik kedvenc prog. metal zenekarom, a Psychotic Waltz egy remekbe szabott visszatérő lemezzel jelentkezett, az év vége felé egy másik favoritom, a Fates Warning is kiadta soron következő albumát. Tehát számomra szépen keretbe lett foglalva ez a sok szempontból katasztrofális 2020-as esztendő. A FW muzsikájára a 2000-ben megjelent Disconnected koronggal figyeltem fel, aztán persze szépen visszaástam magam a diszkográfiájukban. Bár a csapat első három lemezével a mai napig sem sikerült teljes mértékben megbarátkoznom (igen, leginkább John Arch orgánuma és szövegáradata tehet erről), azt elismerem, hogy a maguk stílusában azok is nagyszerű albumok. De én is azok közé tartozom, akik szerint talán érdemes lett volt azután nevet változtatniuk, mert a No Exit, vagy még inkább a Perfect Symmetry nem csak a vokált, de a zenét tekintve is új korszakot hozott a banda életében. Bár a korai időszakban még az új pacsirta, Ray Alder is előszeretettel mozgott, szárnyalt a magas hangtartományokban, később ezekből visszavett. És a két slágeres korong, a Parallels és az Inside Out után egy zeneileg jóval sötétebb, tüskésebb irányba fejlődött tovább a Fates Warning. Számomra a mai napig az A Pleasant Shade of Gray – Disconnected – FWX triumvirátus az alap, ha a zenekar szóba kerül. Hangulati és zenei szempontból is ezeket érzem magamhoz legközelebb állóknak. Persze az azokat követő két albummal is jó viszonyt ápolok (írtam is mindkettőről az oldal hasábjain), de mégsem hatottak már rám annyira, mint az említett “szentháromság”. Négy évvel a Theories of Flight-ot követően itt a csapat legfrissebb alkotása, ami egyben a leghosszabb is. Majd’ 73 percnyi varázslatos FW muzsika. Előzetesen nagyon színesnek, változatosnak ígérték a srácok az új opuszt. És úgy is lett! Kicsit összegző hatású, tehát szinte az összes korszakuk fölvillan a dalokban. A lemezt záró The Last Song-ot egyesek úgy értelmezik, hogy talán ez a zenekar “hattyúdala”, utolsó albuma. Én speciel nem tudok róla, hogy be szeretnék fejezni pályafutásukat, de ha mégis így volna, akkor a Long Day Good Night egy méltó zárás lenne.

Halkan, sejtelmesen kúsznak be a nyitó The Destination Onward első hangjai. Másfél perc után kezdenek megérkezni szépen, már nagyobb hangerőn a hangszerek, majd Ray, ezer közül is felismerhető szomorkás orgánuma. Az első három perc ebben a nyugodt mederben folyik, aztán szépen beindul a nóta, a rögtön rögzülő refrén pedig a zenekar legslágeresebb lemezén, a Paralells-en is jól mutatott volna. Még a háttérvokálok is azt a remekművet idézik. A ritmusszekció már ebben az első szerzeményben előrevetíti, hogy ebben a zenekarban nem csak szürke eminenciás a basszusgitáros és a dobos. Bobby Jarzombek anno tökéletesen levette Mark Zonder stílusát, ő is a tört ütemek mestere, sőt még Zonderen is túltesz technikai szempontból. És én Nagával ellentétben ezt nem bánom! 😀 Joey Vera bőgője eszméletlenül jól szól és bár anyazenekarában, az Armored Saint-ben is okosságokat játszik, amit ezen a lemezen művel, arra nem találok szavakat! Zseni a fickó! Bár ebben a bandában mindenki az! A Shuttered World is rendesen slágeres, viszont zenei, hangulati szempontból sötétebb, keményebb, súlyosabb, mint a ’90-es évek közepén íródott slágerlemezeik. Az Alone We Walk kezdő tompított gitártémája megidézi kedvenc FW korszakomat, a samplerek is finoman vannak adagolva, nem nyomják el a rockhangszereket, viszont hozzájárulnak a plusz atmoszféra megteremtéséhez. Jim Matheos riffelése hasít, az említett Fates lemez mellett még Ray modern metalos projektje, az Engine, illetve Matheos O.S.I. formációja is beugrik. A lemez abszolút slágere a Now Comes the Rain. Milyen érzelmi húrokat penget már Ray a verzékben! A lelkemig hatol a hangja! És az a többszólamú refrén! Csodálatos! Ez a nóta (is) jól mutatott volna Alder tavalyi szólólemezén.

Nagyon intim, finom melódiákkal indít a The Way Home. Aztán 02:30-tól egy olyan frankó építkezés veszi kezdetét, amiben a Fates Warning-nak nem nagyon van párja. Milyen cinezéseket prezentál már Bobby! Jahhh és szerencsére a sound-ja is naturális, bár a természetes hangzás az album egészére elmondható, az összes hangszer úgy szól, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A “Hazaút” a második nóta a lemezen, amiben Michael Abdow is megereszt egy gitárszólót. A Shuttered World-ben bukkant fel először, majd később az album gigászában, a The Longest Shadow of the Day-ben végez roppant hatásos ujjgyakorlatokat. Az Under the Sun is két vendégmuzsikus közreműködésével készült. Rögtön ők indítják el a számot. Mika Posen hegedűn, Raphael Weinroth-Browne pedig csellón játszik szép témákat. Az akusztikus gitártól és Ray lélekemelő dallamaitól (már megint mekkora az a refrén!) válik a lemez egyik legbensőségesebb tételévé a “Nap alatt”.

„Hey, hey, under the sun

I’ll wait for you

Hey, hey, under the sun

I will wait there for you”

Istenem, milyen érzelmi töltet van már ennek a zseninek a torkában!

A szépség után jön a szörnyeteg. Ja nem, de azért a Scars címéhez hűen egy morózusabb, kemény, riffelős darab. A Disconnected-ről sem lógott volna ki! Ahogy a rövid leállós részben az akusztikus gitár ki van sztereózva! Tele van a lemez apró hangszerelési finomságokkal, szóval érdemes fejhallgatón is letesztelni! A Begin Again meg grunge-osan kezdődik, a laza verzék (már megint mit művel Ray dallamai alatt Joey és Bobby!) után jön a keményebb refrén, majd újra baromi jól kisztereózott megoldásokban gyönyörködhetünk, kicsit később pedig Jim gitárszólója kápráztat el minket.

A roppant atmoszférikus When Snow Falls-ban Gavin Harrison (ex- Porcupine Tree, The Pineapple Thief, King Crimson, stb.) dobol. Vagy épp az egyéb ütőhangszereket (xilofon talán?) kezeli? Netán mindenen ő játszik? Passz… Mindenesetre csodaszép nóta ez is. A Liar és a Glass Houses a fogós, modern rockos/metalos FW színekben pompázik, hogy aztán a 11 és fél perces The Longest Shadow of the Day olyan új színeket (a Color zenekar 2. albumának címe Új színek egyébként), amik korábban nem voltak jellemzőket a Fates Warning-ra. Az első 4-5 perc ugyanis jazz a javából! Még Joey is fretless basszusgitáron játszik. Mondanom sem kell, zseniálisan. Maga a szerzemény egy igazi “mű a műben”. Mestermunka! Az akusztikusgitáros, melankolikus, simogató, elbocsájtó szép üzenet a The Last Song képében ér minket. Nekem speciel föl sem tűnik, hogy majdnem 73 perces ez a lemez. Simán hallgatnám még tovább. Ennek hiányában pedig újraindítom. 🙂

Pár éve még engem is zavart, hogy a progresszív kifejezés kiüresedett. Már régóta nem azt jelzi, hogy valami mennyire előremutató. Manapság csak egy alműfaj, egy stílusirányzat megnevezése. A Fates Warning sem találta fel újra a spanyolviaszt, nem definiálta újra önmagát, és a progresszív metalt sem. Mégis olyan minőségben képesek zenélni, az én lelkivilágomhoz annyira közel állnak, hogy nem tudok a maximálisnál kevesebb pontot adni erre a nagyszerű korongra. Nagyon remélem, hogy nem ez az utolsó lemezük és úgy 3-4 év múlva előrukkolnak a folytatással! Bennük még sosem csalódtam és gyanítom, hogy sosem fogok. Szóval a 2020-as esztendő általam kiosztott második 10 pontját a Psychotic Waltz után most másik nagy kedvencemnek, a Fates Warning-nak is bevésem!

Van az a mondás, hogy „Jól csak a szívével lát az ember”.

Én meg azt mondom, hogy jól csak a lelkével hall az ember!

És én emiatt tökéletesnek hallom a Fates Warning 13. nagylemezét.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!