Dreamshade – “Lightbringers” dalpremier

Miután november 27-én bejelentették a svájci melodikus metal titánok a várva várt új, teljes hosszúságú “A Pale Blue Dot” albumuk 2021. március 5-i megjelenési dátumát, a zenekar örömmel osztja meg az első dalát a “Lightbringers“-t.

https://youtu.be/jj1Vi3VjvkE

Ahogy az énekes Kevin Cali a dalszöveg mögötti ihletbe ad betekintést, egy a banda számára nagyon személyes üzenet rajzolódik ki. “2020-ban egy egyedi történelmi pillanatot élünk át, mikor is eltávolodunk egymástól, megtartjuk a távolságot és elveszítjük a kapcsolatot. Mindenki érzi a szükségét hogy visszatérjünk a fény felé és kitörjünk ebből a bezártságérzetből. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az első dal amit kiadunk az a “Lightbringers” lesz. Különleges dal számunkra. A karantén alatt írtuk és vettük fel. Tudtuk hogy egy olyan dallal akarunk visszatérni a rajongókhoz ami nagyot tud ütni, visszahozva és modernizálva sajátos “The Gift Of Life” lemezünk hangzását. Az eredmény egy pozitív, mély és lendületes dal feszes és ütemes riffekkel, de egyúttal meghintve hangulatos és elgondolkodtató pillanatokkal Dreamshade stílusában.

Egy érzelmi töltet ami egyenesen a szívedig hatol már az első meghallgatásra is. A címe magáért beszél. Hogyan jobban tudnánk visszahozni a reményt és erőt hallgatóságunkban mint egy ilyen hangulatú dallal? A szöveg arra szólítja fel napjaink generációit hogy gondoskodjanak egymásról és a minket körülvevő csodákról. Egyúttal hívja az ifjúságot a jövőn való gondolkozáson. Úgy érzem kötelesek vagyunk az életben az egyensúlyt megtalálni, hogy mindig jobbítsuk magunkat és hogy gondoskodjunk erről a kis kék bolygóról.”

Megjelenés dátuma: 2021. március 5.

Előrendelés: https://ffm.to/apalebluedot

A svájci (Luganó) banda 2006-ban alakult, a zenéjükre leginkább a rock/hardcore dallamos keveréke jellemző. A zenekar folyamatosan turnézott több kontinensen és új rajongók ezreit szerezte szerte a világon.

Kiadványaik:

  • To The Edge Of Reality EP (2008)
  • What Silence Hides (2011)
  • The Gift Of Life (2013)
  • Dreamers Don’t Sleep ‘single 2015
  • Vibrant ‎(2016)
  • Question Everything (2019)
  • A Pale Blue Dot (2021)

Tagok:
Kevin Calì – vokál
Fernando ‘Fella’ Di Cicco – gitár, vokál
Gian-Andrea Costa – basszusgitár
Luca Magri – gitár
Francesco ‘Fry’ Ferrini – dob

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Kronos Mortus nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!