Divine Weep – The Omega Man (2020)

A lengyel Divine Weep ugyan még 1995-ben alakult, de nem hibáztathatjuk magunkat, ha semmit sem mond a csapat neve, ugyanis lemezek terén 2017-ig nem voltak túl aktívak. Olyannyira nem, hogy bemutatkozó korongjuk csak abban az évben jelent meg. A csapat elvileg folyamatosan létezett, az első demo 1997-es kiadása után azonban a következő életjelet csak 2010-ben adták magukról egy újabb demo formájában. A kezdeti dallamos black metaltól eltávolodva, de a gyökereiket nem megtagadva fokozatosan lágyítottak a muzsikán. A fentebb emlegetett Tears of the Ages című első albumhoz nem volt szerencsém, a The Omega Man révén találkoztam először a lengyel ötös fogat nevével.

A borítóképre nézve egy 2000-es évek elejének miliőjét idéző dallamos death metal korongra számítottam, amolyan Arch Enemy, Dark Tranquillity jelleggel. Ehhez képest a lemez egy olyan riffel indul, mint egy régi AC/DC korong, majd a nyitó nóta átmegy egy középtempós poweres heavy metal dalba. A himnikus Cold as Metal-ról leginkább a Hammerfall jut eszembe kb. a Renegade lemez időszakából. A tempósabb Journeyman-nek a címén kívül semmi köze a 2003-as Iron Maiden dalhoz. A Divine Weep tempós, himnikus részekkel is tarkított szerzeménye újfent svéd acélból lett legyártva. A ’80-as évekbeli Saxon stílusjegyeit magán viselő Firestone is egy riffgazdag nóta, az énekes Mateusz ebben a tételben teszi próbára leginkább a hangszálait, olyannyira hogy némi extrém metalos acsarkodás is került a dalba, árnyalati szimfonikus black metalos száguldással. A srácok tehát nem tagadják meg a black metalos gyökereiket, ez a kis kiszámíthatatlanság pedig jót is tesz a dalnak. A heroikus Riders of Navia a másik véglet. A lassan hömpölygő epikus nóta félakusztikus hangszereléssel a klasszikus, LP-s dalsorrend hagyományai szerint az A/4-es pozícióban foglal helyet. A dal második felében azért ezúttal is felpörgetik egy kicsit a tempót. A borítóképhez leginkább a The Screaming Skull of Silence címe passzol, mely egy pörgős heavy metal alkotás, ismét árnyalatnyi extrém énekfoszlányokkal megtámogatva.

A lemez leghosszabb tétele a Riders of Navia-hoz hasonló szerkezetű Walking (Through Debris of Nations). Ebben a kifejtős szerzeményben felvonul a Divine Weep teljes zenei palettája. Az egyik legerősebb dalt egy rövidebb, német beszédhangokat tartalmazó instrumentális átvezető után a korong végére tartogatták. A Mirdea Lake című szerzeményben a finom, emelkedett, valamint a kemény, power metalos zenei részek és énektémák váltogatják egymást. A lemez a hat és fél perces címadóval zárul, mely egy gitár gazdag (milyen is lehetne?) dallamos power metal vágta, rekesztős énekkel.

A Divine Weep nem reformálta meg az európai gyökerű power metalt, de törekedtek arra, hogy nem nyilvánvaló elemekkel is színesítsék a régi vásznat. A képlet pedig működik, jó kis dalokat sikerült összegyúrniuk. A fent emlegetett csapatok kedvelőinek érdemes utánanézniük a második Divine Weep korongnak!

Az ajánlót írta: Andris

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!