Elhunyt Balázs Fecó

69 éves korában elhunyt Balázs Fecó, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, zenész, a Korál és a Taurus zenekar alapítója, frontembere, a Neoton egykori tagja. November 14-én még a saját lábán ment kórházba, koronavírussal, miután napok óta rosszul érezte magát, másnap már lélegeztetőgépre került, azóta küzdöttek az életéért az orvosok.

A tragikus hírt az Apostol együttes osztotta meg a Facebooon:

Ismét megtörve és megrendülve búcsúzunk zenész barátunktól.
Balázs Fecó, nyugodj békében!
Az Apostol együttes tagjai mély fájdalommal búcsúznak tőled.

Fecó 1967-ben tagja lett a Neotonnak, ahol aztán együtt játszott Pásztor LászlóvalDebreczeni FerenccelSom LajossalGalácz Lajossal. 1972-ben bekerült az első magyar hard rock szupergroupba, a Taurusba, ahol Radics BélávalSom Lajossal és Brunner Győzővel zenélt együtt. Két kislemez után 1973-ban feloszlott. 1978-ban megalapította a dallamosabb hard rock vonalú Korál együttes, mely kezdetben Koncz Zsuzsa kísérőzenekara volt, később önálló programmal álltak elő, nem titkolt céljuk volt, hogy a Taurus örökségét tovább vigyék. Az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal óriási sikert arattak. 1979-1984 között egymás után hatszor az év legjobb billentyűsének választották. 1986-ban a Korál feloszlott.

1986-tól Fecó szólókarrierbe kezdett. Filmzenéket komponált: (Gondviselés, Laura, Vakvilágban, A pókok, Nyolc évszak). Belefogott a romos sitkei kápolna a felújításába, megszervezte a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesületet, amelynek elnöke is lett, koncerteket rendeztek, és a bevételekből állták a felújítás költségeit. A teljes rekonstrukció 1991-ben fejeződött be. 1987-ben EMeRTon-díjat kapott. 1988-ban Kőfalak leomlanak címmel oratóriumot írt.

1997-ben 12 év után újra összeállt a Korál együttes, és egy koncertet adtak a Kisstadionban, amely elnyerte az év koncertje címet (EMeRTon-díj). 1998-ban Liszt Ferenc-díjat kapott és koncertezett a Budapest Sportcsarnokban, ahol Újjászületés című szintén 1998-ban megjelent lemezét mutatta be. 1999-ben jelent meg Évszakok című könyve, valamint a Huszka Jenő-életműdíjat is ez évben kapta. 2000 tavaszán jelent meg új nagylemeze, A csönd évei. 3 korábbi nagylemezét tükrözi, amelyek nem jutottak el a médiába. Az egyik lemez az 1990-ben készült Gyertyák a téren című, a másik 1993-ban Balázs Ferenc és a Korál címen jelent meg, illetve ugyanebben az évben adták ki Balázs Fecó szerzői lemezét, amelyen más előadóknak írt szerzeményei találhatók.

Az utóbbi években egészsége megrendült, többször kezelték kórházban szívbetegségével. Két hete sajnos elkapta a koronavírust, mélyaltatásban, lélegeztetőgéppel tartották életben, ám szervezetét végül sajnos legyőzte a kór.

Legyen Neki könnyű a Föld!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!