MAHASZ Album Top 40 – Első helyen nyitott az új Kalapács lemez, összesen 6 kiadvánnyal szerepelnek a sikerlistán!

Első helyen nyitott a MAHASZ Album Top 40 slágerlistáján a Kalapács november 6-án megjelent “Világvégre” című új albuma, ám további 5 lemezzel szerepelnek rajta, melyek között harmadik helyen van a "Kikalapált dalok", a 30 zenekar részvételével készült dupla feldolgozáslemez is. Különlegességként “Az első merénylet” a 28. helyen áll; az idén 20 éves album bár Kalapács néven jelent meg, nem tekinthető a Kalapács zenekar lemezének, hiszen a Kalapács József és Paksi Endre (Ossian) irányítása alatt készült korongon olyan korai Pokolgép dalok hallhatóak, melyek akkor nem jelenhettek meg nagylemezen, a hangszerekért pedig az akkoriban frissen újjáalakult Ossian zenészei, Rubcsics Richárd (gitár, basszusgitár) és Hornyák Péter (dobok) feleltek. Ezek mellett a “Mítosz”, “Apokalipszis”, és a két éve megjelent “Örökfekete” lemezek is kifejezetten szép eredményeket értek el újra.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hírek nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!