Mazikeen – The Solace of Death (2020)

A 2013-ban indult ausztrál Mazikeen debütáló „egészestés” CD-je érdekes hallgatni való minden, a szimfonikus/melodikus death-black metal stílus iránt rajongónak, nem csak fanatikusnak.  Engem minden hónapban elképeszt a különböző írott és elektronikus metal zenei sajtóban a sötét zenék undergroundjának sűrűsége. Így biztosra vehetjük, hogy a tőlünk messzi déli földrészen sem ez az egyetlen zenekar alkot ebben világban. Nem tudom, mennyire egyedi, vagy kiemelkedő a maga környezetéből, de a kiadványuk átgondolt a zenétől a fényképeken át a CD kiállításáig. Csak a zenét hallgatva minden társított ismeret nélkül mondhatom a The Solace of Death a dallamos black-death skandináv példákhoz mérhető erős alkotás.

Az album számomra egyetlen zavaró eleme – többszöri meghallgatás után is – amit a zenére nézve tán indokolatlanul riasztó alcímként adnék. Élménydús aláfestőzene egy dobgéphez. De ezt nem merném leírni, mert senkit sem szeretnék elrettenteni a hallgatás élvezetétől. Egyszerűen úgy érzem, hogy a hangszeres hármas-négyeshez képest a zenélésre, mint tornagyakorlatra tekintő dobos messze nem hozza ki a bőrökben rejlő lehetőséget. Igaz, a lemez közepén megcsillantja a változatosságot, és néhány percen át azzal hiteget, hogy ez mostantól így is lesz. Talán azért fakadt belőlem a kritika, mert a korong amúgy igazán átgondolt, erősen szól és sokszor villant fel ismerős pillanatokat, ezzel belopva magát a hallgató szívébe.

A magát egy DC Comics karakter, a pokolbeli démon, Lucifer tanítványa és testőre után elnevező banda alapvetően Andrew Shiells gitároshoz formálódott. 2017 óta hét kislemezt és egy EP-t jelentetett meg. A zenekar eredetét kutatva fellelt azonos című EP borítója külön borzongást keltett bennem mert mintha a Don’t Break the Oath megidézését látnám vörös-kékben. A The Solace of Death album idején a zenekar felállása: Andrew Shiells – gitár és basszus, Kris Merchant  – gitár, Marco Pitruzzella – dobok, Josh Young és James Cronovras – ének, Aretstikapha – billentyűk, továbbá Ian McLean és Ashahalasin  – háttérének.

A lemez frontjának grafikája az EP gomolygó elképzelését viszi tovább, minden benne van/lehet, amit a dallamok hallgatásakor lehunyt szemmel látnék. A felfeslett fonalak-rétegek fölötti meredt bámulás után antropomorf figurák táncolnak és majdnem elhiszem, amit gondolok a lemez hallgatásakor; majd hirtelen megriadok, amikor látom, hogy a logon egy szenvtelenül figyelő arc töviskorona alól néz velem szembe.

A címadó The Solace of Death egy távoli háború zaját sejteti, megnyílik a föld, sötét suttogás hallik. Robbanásszerű dobbal zúdul ránk a továbbiakban is kettős tónusó énekkel – a Bathory és a Death első lemezei óta ismert – változón hörgős, vagy orrfacsaróan fortyogós hang. A dob folyamatosan az előtérben van és állandóan géppuskaszerűn pereg. Végül a szóló hoz valami új színt a dalba, hidegen és visszhangosan a zene fölé emelkedik. A hörgő ének jobbról balra és vissza csapkod. A stílus jellemzőinek újabb hangszereivel, a billentyűk felett tiszta zongorahang színesíti a hangzást.

A második Apostate hirtelen kizökkent, ahogynekem megidézi a Dead Kennedys Kinkys Sex…-ét a Give Me Convincence…-ről. A fakó „felolvasás” homlokon vágja az embert az első szám dübörgése után. Szórakoztató, furcsán társul a zenén átsütő koncepcionális hidegséghez. Megnyugtatom a leendő hallgatót, ez az egyetlen hasonló motívum a korongon. A színtelen hangot felváltó mély kórus feltűnik, majd eltűnik és a gitár(ok) lebegő dallama, egyszerre technikásabb játéka, a ritmus egyre változatosabb zenét alkot. És végre, a dob nincs annyira az előtérben (vagy csak megszoktam?), hogy zavaró legyen változatlan pattogása. A hörgésbe-károgásba váltó énekkel komor hangulatot festve a nóta 10 percet kínál. Az ütemes ritmusváltások, gyorsítások, lassítások, szaggatások sorával felveszi a végső tempót. A nóta a színesítő kórusok, a ritmusgitár hangzását követő dallamok fel-lehullámzása alatt feltűnő dallamos, majd disszonáns billentyűs betéttel ér véget, szinte egy csapásra.

Gyakran unalmasnak találom az ismétléseket, de ebben a zenében a négynegyedben és négyes osztásban ismételt dallamoknak dramaturgiai szerepe van. Nem csépelik el mert ugyan kiszámítható, de várhatom a következő pillanatot. Az első két dal változatossága aztán megmarad az egész korongon, jóllehet, az ének tekintetében innen marad a vastag death/black ösvényen. A harmadik tétel, a Vexation through the Golden Sun a számomra az album első csúcspontja. Az ismét 10 perces dal külön érdeme, hogy a szinte az előző kettő track szakadatlan folytatását (hangnem, dallam, lüktetés…) ismétlő ütemeket, a golyózápor-dobot és a ritmusok tekerését egyszerre megszakítja egy nem is rövid, kellemes akusztikus gitár betét. A zenekar jól figyel arra, hogy mikor kell a nyugalmat megzavarni egy atomháború robajával, s vág bele a már ismert kínzó viharkeltésbe.

A negyedik dal, a Fractricide végül átszakítja az ismerős érzésekből szőtt bizsergő bőrt és a számomra felidézi a Nexus Polaris (Covenant) több tételének egy-egy dallamát. A változatlan intenzitású nóta végül nem sodor magával. A Psychotic Reing merengős indulása után egyre erősödő hangzásban a rövid szakaszokban pergő katonadob ezúttal jó ellenpontot szolgáltat az aláfestő zenében felhangzó zongoradallamokhoz és a felúszó hörgéshez, sóhajokhoz. A dal felében feltűnő szóló emlékezetes párhuzamos gitárokba fordul. A hatodik tétel, a Harrowing Cessation az előző dal végéből úszik át ugyanolyan lágy gitárpengetésen, mint ahogy akár a 70-80-as években Kerrs Pink progresszív rockot játszó norvég zenekar majdnem minden dala zeng, de említhetném akár King Diamond hangulatfestő átkötéseit is. Dramaturgiailag arra szolgál, hogy megpihenjünk az előző dal zúzása után (a dobos kimenjen végre vizet inni) és felkészüljünk az ezúttal hangversenyzongora hangzással játszott hetedik dalra, a Mors Vincit Omniá-ra. A lemez engem ezen a ponton emel fel ismét. A dal egy lassú levezetéssel és végül váratlan szünettel ér véget. A nyolcadik tétel, a Cerulean Last Night jól felépítve indul, sejtelmesen teljesedik ki. A lemez negyvenedik perce közelében már megszokottak a dallamok, de még mindig nem unalmasak. Ezzel együtt sajnálom, hogy a dob, mint hangszer lehetőségeit továbbra sem használják ki. Azon túl, hogy pereg és néha szaggat, ismét csak egy sportteljesítmény akusztikus lenyomatát nyújtja. Kimondottan ötletes, hogy a dal végén a gitár hangszíne kilép a stílus sematikus hangzásából. Kár, hogy a dalszerzők megelégedtek ennyivel, pedig ez a dal már-már súrolja a Nexus Polaris komplex hangulatát. Ezzel ér véget a zenekar albuma.

Felkerült a korongra négy feldolgozás a nagyhatású elődöktől. Arra mindenképpen alkalmasak, hogy elhelyezzék a Mazikeent a zenei térképen. Stílusban nem, de időben mélyről válogattak. A banda nem is vállal nagyot, inkább bemutatják, hogy eljátszani ők is képesek a számukra meghatározó zenekarok dalait. A Mayhem Freezing Moon-jában (1996) visszaadják a dal ősi brutalitását. A Dissection Night’s Blood-jában (1995) ezúttal jól hallható a basszus mielőtt a dal második harmadától tömör zúzássá változna. Ám a Dimmu Borgir The Mourning Palace c. dala (1997) a sordalok között is megtalálná a helyét. A sort a Transilvanian Hunger zárja a Darkthorne-tól (1994).

Akik szívesen hallgatják a melodikusabb black/death stílus nagyjait és biztosra akarnak menni a feltörekvő trónkövetelők között válogatva valószínűleg nem csalódnak a Mazikeen első teljes nagylemezének meghallgatásakor.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!