Aetherius Obscuritas – 10 év után újra színpadon

Viktortól érkezett a következő hírlevél.

Tíz év kihagyás után újra látható és hallható lesz élőben is a zenekar! Utoljára 2010-ben, hat állomásos mini turné keretei között lépett színpadra a csapat, bel- és külföldön. Aki a 2010-es Rockmaratonon látta az AO-t, talán is nem gondolta, hogy tíz évet kell várni a következő testközeli élményre. Azóta megjelent 3 lemez, a 2012-es “Ventus”, és 2015-ös “MMXV”, valamint a nemrég bemutatott “Mártír”. A lemezek közötti időt 2 single sűrítette, a 2013-ban megjelent “Az utolsó hangos ének” 7 bakeliten, és az “A harag lángja” kártya formátumú pendrive-on, 2016-ban. A duó formációt nehéz színpadra vinni, ez volt a fő oka, hogy ezidáig elmaradt a performansz.

Ezúttal a pécsi székhelyű, szintén blekker Gylliath teljes legénysége segít a dalok megelevenítésében. Az idei terveket szinte teljes egészében felforgatta a jelenlegi rendkívüli állapot, ezért a helyszínek és dátumok folyamatosan változnak.

November 21-én Budapesten, az Undead Fesztiválon tartja az Aetherius az idei első fekete miséjét!”

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!