Atramentus – Stygian (2020)

Néhány évvel ezelőtt egy korrekt death metal anyaggal mutatta meg magát a kanadai Chthe’ilist zenekar, akik azóta sem az aktív életvitelükről híresek. A közelmúltban azonban kiderült, hogy nemcsak ezen a területen nevezhetjük őket ráérősnek, mivel a zenekar Atramentus névvel elkezdett rögzíteni egy felvételt 2012-ben, ami aztán évekik formálódott és még többet töltött náluk a polcon. Még csoda, hogy a 20 Buck Spin kiadó nem hagyta ennyiben a dolgokat, mert most szegényebbek lennénk 2020 talán legjobb funeral doom metal albumával. A Stygian címmel megjelentetett anyag ugyanis kétségtelenül minőségi zenét rejt magában, amihez csak a stílus legnagyobbjai mérhetők minden tekintetben. A csapatra éppúgy hatást gyakorolt az ősi Thergothon, mint a fiatalabb generációt képviselő Ahab, de mindenképp megemlítendő a szép lassan zászlóshajóvá váló Bell Witch is. Még a csúszás mellett is kifejezetten örülök neki, hogy újabb zenekart sorolhatunk ahhoz a szűkös társasághoz, amiben a legjobb, legmaradandóbb temetési metal muzsikák gyülekeznek.

De nézzük közelebbről az albumot, amit nem is boríthatna más, mint Mariusz Lewandowski festménye, aki alaposan kijárta a Zdzisław Beksiński által megkezdett útvonalat: epikus méretű pusztításokat és rémálmokat jelenít meg. Nincs ez másként most sem: rideg, sötét szellemek vonulnak el az utolsó emberek kihűlt maradványai mellett.

Az album története talán még a borítónál is magányosabb és szomorúbb: Isten kiválasztott egy lovagot, akit megajándékozott/megátkozott az örök élettel. Elpusztíthatatlan, halhatatlan, aki az örökkévalóságig a Földön ragad. Végig kell néznie szerettei elvesztését, idővel pedig az ember pusztulását. De mindez csak a kezdet: hiszen a bolygó szép lassan megfagy, millió éves jégfogságba kerül. Főszereplőnk a kemény páncélt növesztő világban vándorol és várja azt a számára felszabadító korszakot, amikor a Nap végre őt is elemészti. Erről az alaptézisről eszembe jutott a kevésbé ismert és szerintem nagyon alábecsült Mesterséges intelligencia című sci-fi, ahol az első érzelmekkel megáldott android él át hasonló, önmarcangolással töltött évezredeket. Nagy szívfájdalmam is egyébként ez a keserédes alkotás, mivel ez lehetett volna Stanley Kubrick élettörténetének záró darabja és szerintem az Űrodüsszeia méltó párja, ám a mester előbb meghalt. Őtleteit végül Steven Spielberg vitte vászonra, a rá jellemző valamivel populárisabb felfogásban.

Tehát magányra ítéltetett lovagunk élete egybeforrt a bolygóval, egyetlen időtöltése pedig saját démonainak kergetése. Ennyi idő alatt volt ideje megőrülni, akár többször is egymás után, az biztos. Az album viszont nem a bomlott elmét helyezi előtérbe, inkább azt éri el, hogy társsul szegüljünk ebben a jég borítótta, kegyetlen világban. Ehhez beveti a műfaj hagyományos eszközeit, de tovább is bővíti azokat. Itt nem az ezredforduló környékén némileg megszaporodott szintis funeral doom kezdeményekre kell gondolnunk, hanem az elejétől a végéig megtervezett, nagyszerű hangzással ellátott tételekre, amiből kapunk szám szerint hármat. A hangszerek mély szakadékokból szólnak hozzánk, a billentyűhangok a szél fújását hivatottak megjeleníteni hol erős lökésekkel, máskor szomorú, folyamatos suhogással. A dalok hosszú perceken át épülnek, fejlődnek, miközben végtelenül gonosz morgások és hörgések zúgnak körülöttünk. Kifejezetten tetszett az anyagon megjelenő tiszta ének is, amit nagyon érdekes módon a háttérbe száműztek. Szinte már belső monológoknak tűnnek a nyersebb death/black vokálhoz képest. A Stygian ráadásul képes volt velem olyat is elfogadtatni, amit ritkán szoktam: hosszú dark ambient morajlásokkal tarkítja az összképet, amelyeket egy pillanatra sem untam meg ebben a finom környezetben. Talán ennek köszönhető az is, hogy a két monumentális (16 és 23 perc) és egy rövidebb tétel mellett itt még kedvencet sem volt érdemes keresgetnem, mivel az album egységes és tökéletes úgy ahogy van.

Ha a srácoknak ilyen ötleteik vannak, nagyon bízom benne, hogy a pozitív visszajelzések hatására inkább a mezei death metal vonalat hanyagolják, mert funeral doom területen bizony még nagyot alkothatnak…

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!