Itt az Atreyu első dala Alex Varkatzas nélkül

Megjelent az első dal az Atreyu készülő új lemezéről, ami egyben a metalcore-banda új felállásának a bemutatkozása is. A zenekar szeptember végén vált meg az alapító frontemberétől, Alex Varkatzastól, aki helyett nem kerestek új tagot, hanem házon belül oldották meg a pótlást. Az üvöltős részeket mostantól Marc “Porter” McKnight veszi át, a dallamos éneket pedig továbbra is Brandon Saller hozza, aki viszont ezzel együtt kiszáll a dobok mögül. Az új dobos Kyle Rosa lett, aki a Hell or Highwater zenekarban is együtt nyomja Sallerrel.

Saller így nyilatkozott a lineup változásáról és a jövőre várható új albumról:

Szerintem egy új hang teljesen kiakasztotta volna az embereket, engem viszont mindenki ismer, minden Atreyu-rajongó ismeri a hangomat és hogy annak mi a szerepe a zenekarban, és ez nem változik. Egyszerűen annyi, hogy sokkal jobban bevontuk Portert az üvöltős részekbe. Én is ordibálok egy kicsit a lemezen, de a legnagyobb részét Porter nyomja. Ha ismered az utolsó 5 lemezünket, akkor az ő hangját is ismered, mivel itt volt a bandában, vokálozott a lemezeken, hallható volt. Szóval olyan ismerősnek hat az egész.

Valamiért sok ember azt várja tőlünk, hogy egy pop albumot adjunk ki. Ez a lemez valószínűleg a legkeményebb anyagunk, amit mostanában csináltunk. Nem azt mondom, hogy semmi popos cucc nincs rajta, mert van, mint ahogy minden Atreyu-lemezen. Az utóbbi tizeniksz évben minden egyes lemeznen voltak ilyen pillanatok, egyszerűen egy ilyen zenekar vagyunk. Brutális és mégis atreyus a számomra.

Hogy az új cucc tényleg brutális-e, vagy a kirúgott énekesnek van inkább igaza, aki szerint egy nagy kamu a beharangozott keménység, azt mindenki eldöntheti az alább bemutatott új single, a Save Us alapján.

//www.youtube.com/watch?v=bHZsEqQyfaE

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!