Lord – Big City Lights (2012 újrakiadás)

A felületes szemlélőknek úgy tűnhet, hogy a Lord szinte folyamatosan jubilál. A Szombathelyről indult csapat 2012-ben volt 40 éves, melynek apropóján a Hammer Records elárasztott minket az újrakiadásokkal. Ennek nyomán olyan lemezek kerültek a lemezboltok polcaira, melyek hosszú évtizedek óta, vagy addig egyáltalán nem voltak elérhetők CD formátumban. Ezután jött a legutóbbi stúdióalbum, nemes egyszerűséggel Lord 45 címmel. A csapat mindezt a 45 éves jubileumi koncertjének megjelentetésével tetézte. A naptárra nézve pedig az 1972-ben indult zenekar életében vészesen közeleg az újabb kerek évforduló.

Mindennek tetejében az első Lord album idén töltötte a 35-öt. Gyors fejszámolás után, a CD-t elindítva egy olyan időszakba repülhetünk vissza, amikor a magyar heavy metal épp születőben volt. Már recsegtek a régi rendszer tartópillérei, de lemezes bemutatkozást még egyik hazai metal csapatnak sem sikerült nyélbe ütnie. Az egyeduralkodó Hungaroton ugyanis bármit lesöpörhetett az asztalról, illetve olyan előadókat emelhetett piedesztálra, akik az ideológiai elvárásoknak maximálisan megfeleltek ugyan, de a közönség igényével köszönő viszonyban sem voltak.

Az ország nyugati csücskéből, az aktuális nyugati korszellemnek megfelelő zenével előálló csapatnak a 80-as évek közepén esélye sem volt a hazai lemezes debütálásra. A 2017-ben elhunyt Vida Ferenc basszusgitáros 1972-ben indította a zenekart, a 80-as évek közepére viszont a számtalan tagcserének köszönhetően egyedüli alapítóként szerepelt az éppen aktuális felállásban. Ekkorra már a Lord tagja volt a manapság is a zenekar arcainak számító Pohl Mihály énekes és Erős Attila gitáros. Az ötfős felállást Mészáros Gábor billentyűs és Hollósi László dobos tették teljessé. Előbbi csak a bemutatkozó lemezen szerepelt a Lord soraiban, utóbbi pedig az áttörést hozó 1988-as Szemedben a csillagok album után távozott a csapatból. A tagok mellett nem feledkezhetünk meg a 2011-ben elhunyt Balogh József költőről sem, aki egy személyben jegyzi a Big City Lights összes dalszövegét, majd évtizedekig felelt a zenekar lírai oldaláért.

A korszakot felidézendő csak néhány hazai lemezt említek, melyek a bemutatkozó Lord albummal egyidejűleg kerültek kiadásra. P. Box: Ómen, Varga Miklós Band: Európa, Senator, a Karthago angol nyelvű lemeze, az Edda koncertalbuma, illetve Révész Sándor szólólemeze. Az Edda kivételével a felsorolásban szereplők valamennyien lépéselőnyben voltak, hiszen a fővárosból indultak. A hazai “mainstream”-ben pedig a Dolly Roll és az R-GO vezetésével tombolt a pop kultúra. Bár már a magyar társadalom túl volt az első zenei sokkon, melyet az Iron Maiden és Motörhead hazai közönség előtt játszott koncertjei váltottak ki, de magyar nyelven heavy metal-t legfeljebb élőben, illetve házilag sokadszor másolt kazettákon hallhattak az érdeklődők.

Ebben a zenei közegben látott napvilágot a szombathelyi ötös bemutatkozása, amit ugyan hiba lenne heavy metalként jellemezni, de a Big City Lights képében vitán felül lendületes hard rock muzsikát sikerült korongra préselniük. A lemezt keretbe foglalja a zenekar két emblematikus szerzeménye, a nyitó Kisfiú és az album végére illesztett Vándor. A jó értelemben vett slágerek, melyeket talán azok is fel tudnak idézni, akik nem ismerik behatóbban a zenekar életművét. Nem lövök nagyon mellé, ha azt írom, hogy a hazai rock/metal zene megkerülhetetlen klasszikusai ezek a dalok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a zenekar az első magyar kiadású lemeze, az 1988-as Szemedben a csillagok záró dalaként tárta a hazai közönség elé a Vándort, a Kisfiú pedig szélesebb körben az egy évvel később megjelent Ragadozók egyik húzónótájaként vált ismertté.

A további hét dal az évtizedek folyamán kissé elsikkadt, pedig legalább öt olyan további nóta szerepel közöttük, melyek szemrebbenés nélkül odailleszthetők a csapat klasszikusai mellé. A rendhagyó szerkezetű Mesedal, a lendületes, himnikus Fordul a föld, a lemezborítóhoz passzoló címmel ellátott Zaklatott fények, a slágeres Napvilág és a Kell az értelem nem vallanak szégyent a későbbi slágerek mellett sem. A Big City Lights, ahogy fent utaltam is rá, a ’80-as évek közepén nem kapott hazai kiadást. Az osztrák Oberschützenben Joe Schneider közreműködésével felvett debütáló album az SSM Records színeiben, Ausztriában jelent meg. A lemez első hazai kiadására végül 1994-ig kellett várni. A Vida Ferenc nevéhez köthető LMS Records ekkor egy módosított borítóval CD-n és kazettán tette elérhetővé az albumot. A rajongók öröme sajnos nem lehetett teljes, a CD-re került hanganyag ugyanis ingadozó minőségű volt. Teljeskörűen csak 2012-re sikerült rehabilitálni a debütáló korongot. A Hammer Records általi újrakiadás végre az eredeti LP verzió front és hátsó borítójával, Küronya Miklós remasterével vált elérhetővé. A dalszövegeket is tartalmazó, fotókkal gazdagon illusztrált booklet pedig minden rajongói igényt ki kell, hogy elégítsen.

Legutóbb a tavalyi FEZEN fesztiválon volt szerencsém élőben a csapathoz, ahol is a zenekar verőfényes napsütésben egy best of programot mutatott be az egybegyűlteknek. Legnagyobb lendületben épp a csapat két korelnöke, Pohl Mihály és Erős Attila voltak. A látottak és a hallottak alapján bizakodva várom a két év múlva esedékes fél évszázados jubileumot!

Az ajánlót írta: Andris

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!