Kurnugia – Forlorn And Forsaken (2020)

Rengeteg koponyás-kriptás old school death metal kiadvány lát napvilágot manapság, így megszületett az ötlet, hogy ezekből kiválogatom a kedvenceimet és minden nap megosztok veletek is egyet, melyek jöttére este 7 környékén számíthattok… A lemezekhez jár egy bónusz, ajándék demó bemutatása is az alvilágból… Ezek válogatásában a death metal nagy rajongója és régi tagunk, viribusunitis volt a segítségemre.

Végre itt a hétvége, itt a SZOMBAT. Rengeteget mocskot nyeltünk le a héten és eljött az ideje, hogy mindezt stílusosan visszajuttassuk a világba. Vallási és kultúrális nézőpont szerint ez egy pihenőnap, azonban számomra azon feladatok elvégzésének időpontja, amire egész héten nem jutott időm. Ennek megfelelően intenzív és lehetőleg kőbunkó zenére lesz szükségünk…

Ezt a célt mi sem szolgálhatná jobban, mint az amerikai Kurnugia nevű elvetemült death metal horda új lemeze, a Forlorn And Forsaken, ami egyébként még csak az első teljes értékű anyaga a 2012 óta létező zenekarnak. Dalszerzést illetően biztosan nem kapkodtak annak ellenére, hogy 2016-ban volt utoljára változás a felállásukban. A zenészek névsorát elnézve viszont biztosak lehetünk benne, hogy az elmúlt négy évben nem a gitárt próbálták meg megkülönböztetni a dobtól, vagy fordítva. A rutinos zenészek eddig szították a parazsat, hogy most szabadjára engedhessék pusztító tűzviharukat. A csapatot egyébként a basszer Brian Bergeron (Decrepit, Sanctorum, Nunslaughter, Delusion) és régi cimporája, Larry Kozumplik gitáros hozták létre, a többiek szép lassan szivárogtak köréjük, érezve, hogy itt valami komoly is kisülhet. Ilyen például Chris Dora dobos (Terror, Destruction, Mutilation, Soulless, Harlot’s Grip), Dylan Gordon gitáros (Forged In Gore, Limbsplitter) és végül Paul Gorefiend (Embalmer) énekes, aki a mély és agresszív hörgésért felel. Együttműködésük eredménye pedig egy nyers, mégis nagyon pontos és gépies, alaposan átgondolt death metal lemez.

A változatos tempók ellenére az összkép nagyon egységes, aminek köszönhetően igencsak kegyetlennek is mondható. Ezt alátámasztja a gyönyörű borító is, ami nem árul zsákbamacskát senki számára azt illetően, hogy mi rejtőzik a rajta látható torz pofa mögött: még több vértócsa és szenvedés. Érezhető, hogy a tagok tisztában voltak vele, mit szeretnének létrehozni: nem zenetörténeti eseményt, hanem egy szűk korlátok és szabályok mentén mozgó, régi iskolás anyagot.

Gyakran szidom, de itt kifejezetten tetszett a rövid szimfonikus intró, ami leginkább arra emlékeztetett, mikor Indiana Jones épp belépett valami dohos, elhagyatott kriptába. A Kurnugia történetében azonban nem sikerül ügyesen és leleményesen kikerülnie a csapdákat: bizony már a To The Cursed Depths felnyársalja és kizsigereli hősünket. Változó témái ellenére folyamatos lüktetésben tartja a pulzusunkat és a bólogató izmainkat, amire rátesz egy lapáttal a lemez slágere, a Crown Of Suffer is. Kifejezetten kívánja a dal a hangerőt, de ez elmondható az egész albumról is. Érdekes módon ahogy lépkedünk előre a dalokban, azoknak egyre hosszabb a játékideje, de azért az összesen 37 percnyi darálás végére is épp átlépjük a bűvös 5 perces határt. Azt gondolhatnánk, hogy itt majd jön az elmélkedés, de ezekben a tételekben is minimális a málházás, ami van, az pedig igencsak erőteljesre sikerült. A leglassabb dal az anyagon a másik kedvencem, a záró When The Moment Of Death Arrives, mégpedig azért, mert baromi jól dolgozik a tempóváltásokkal. Folyton ott van a levegőben egy robbanás szaga és rendszerint meg is érkezik…

Minden profizmusa ellenére azért könnyen találhatunk problémákat is a lemezt illetően. Először is nem szabadíthatom fel őket az olyan támadásoktól, amik hasonlónak fogják titulálni a dalokat, mert bizony azok. Mindben találunk igazán kiemelkedő pillanatokat, de a viszonylag egysíkú (ám minőségi) hörgés és a gitárok bizony gyakran összefolynak. Különösen a hangzást tartom ezért felelősnek, mert a két gitár mellett nem igazán enged teret a basszusnak és az egyébként hibátlan, sőt időnként kiemelkedően szórakoztató dobnak. Kicsivel nyersebb, élőbb hatás sem ártott volna neki, de ez már csak szőrszálhasogatás, mivel ez így is egy baromi erős bemutatkozásnak számít. Ha elég egy JÓ death metal lemez a teendők mellé és a hangerő is biztosított, akkor felveszik a versenyt számos bandával.

A demóval még tartozom…

A mai demós cucc egy hasonlóan ronda pofával vigyorog ránk, mint a Kurnugia, sőt, még a rövid intrója is a már ismerős horrorisztikus, filmes eszközökkel él. Viszont hozza azt a nyers őserőt, amit nem lehet különösebben tervezni, előállítani, csak ha teljesen magától jön. Ezt most az ukrán Temple Of Torment mutatja meg nekünk, akik már javában gyúrnak egy bemutatkozásra is… A démoni erők elszabadulását dalonként ITT tudod letesztelni.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!