METALLICA – Így még sosem álltak neki egy új albumnak

A Vinyl Guide-nak adott friss interjújában a Metallica basszusgitárosa, Robert Trujillo arról beszélt, hogy a világjárvány kapcsán hozott szigorító intézkedések ellenére elkezdtek az új dalokra koncentrálni. A legutóbbi Metallica album a 2016 őszén kiadott Hardwired volt, egy új lemez várható kiadási időpontjával kapcsolatban azonban még nincsenek terveik.

"Minden héten kommunikálunk egymással, ami óriási, hiszen így folyamatos a kapcsolat köztünk. Aminek már nekiálltunk, az a házi stúdióinkkal kapcsolatos, mert így otthonról is kreatívak tudunk lenni. Átnézhetjük az ötleteket és az új témákat is tovább tudjuk fejleszteni. Itt tartunk most. És izgatottak is vagyunk, hogy új témákkal foglalkozhatunk. Mindenkinek jó a hangulata, többnyire, és szórakozva akarunk haladni...

 

 



A turnék az utóbbi időben szóba sem kerültek. Nyilván a koncertezéshez előbb túl kell jutnunk ezen a karanténon, meg minden egyében, ami most zajlik.

Az mindenesetre óriási, hogy együtt tudunk dolgozni úgy is, hogy nem vagyunk ugyanabban a helyiségben. Otthonról is tudunk dolgozni, tudjuk fejleszteni a dalokat, így amikor újra össze tudunk jönni majd, már 40 lépéssel előrébb járunk majd. Így még sosem dolgoztunk korábban.
.."










 

 


 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) HammerWorld Forró Drót (hu/atom) nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!