Rammstein – Új dalokat írnak

A 2019. május 17-én megjelent Rammstein album óriási siker világszerte, úgy is fogalmazhatunk, megérte a 10 év várakozás, ugyanis a német banda legutóbbi nagylemeze, a Liebe ist für alle da még 2009-ben jött ki. A szimplán Rammstein címen futó új album a világ legtöbb piacán a listák élbolyában, számos országban az első helyen kezdett, így többek között listavezető volt a banda Németországban, Svájcban, Belgiumban, Hollandiában, Dániában, Norvégiában, Svédországban és Finnországban is, de Nagy-Britanniában is a harmadik helyen indítottak. Hazájában elképesztő rekordot döntött az album: a streames-letöltéses átszámításokat is belekalkulálva 260 ezer példánynak megfelelő mennyiségben ment el az első héten, és ehhez fogható eredményre a 21. században eddig még nem volt példa a német lemezpiacon.

Úgy látszik a srácok nem várnak újabb 10 esztendőt a friss dalokkal, Christoph Schneider dobos legalábbis erre enged következtetni. A dobos a hétvégén az egyik német rádió vendége volt, ahol a műsorvezető arról kérdezte, hogyan foglalják el magukat a koronavírus-járvány idején. Schneider elárulta, hogy új számokon dolgoztak az utóbbi időszakban, ha már a turné nem jöhetett össze.

„Az első 2020-as koncertünk a múlt héten lett volna, és meg akartuk nézni, át akartuk gondolni, hogy idén mit is csinálhatunk a koncertezés helyett. Továbbra is nagyon sok ötletünk és befejezetlen dalunk maradt az előző album elkészítésének idejéből. Szóval, összejöttünk és dolgozunk az új dalokon. De mindentől függetlenül, hogy ezek mikor jelennek meg új albumként, jelenleg senki sem tudja.”

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!