VAMPIRE – Horror és death/thrash, új klipes dal a nyári albumról: Rex

Rex címmel június 19-én jön ki az infernális hangulatú old school death/thrash metalt játszó svéd Vampire harmadik albuma. A 2017-es With Primeval Force album folytatásáról máris itt a legfrissebb előzetes dal, a klippel kísért címadó tétel, a Rex.

Az Autopsy, Possessed, korai Death, korai Celtic Frost vonalon mozgó göteborgi csapat 2011-ben állt össze és a következő évben kiadott demójuk azonnal óriási feltűnést keltett az underground világban, majd miután a Darkthrone vezér Fenriz is méltatta a blogjában, limitált példányos kislemez verzióban is kiadásra került. Ezt követte a 2014-es debütáló lemez...

A 2020-as album felvezetéseként a csapat már tavaly bemutatott egy új dalt, azonban még csak nyers keveréssel.



 

www.facebook.com/vampiretheband



"Akárcsak a With Primevil Force lemezt, az újat is Göteborgban rögzítettük a Nacksving stúdióban. Ezúttal is két részletben folyt a felvétel, és a kettő között több hónap is eltelt. Azért szeretünk így dolgozni, mert ezzel a módszerrel könnyen kiderülhet, hogy a friss anyag merre is akar elmozdulni. A dalírási folyamat során ez bizonyos kreatív rugalmasságot biztosít számunkra."

 


VAMPIRE - Rex (a 2020-as Rex albumhoz)




VAMPIRE - Melek-Taus (szöveges videó a 2020-as Rex albumhoz)












VAMPIRE - Wiru-Akka (2019, nyers verzió a 2020-as Rex album előzeteseként)








VAMPIRE - Rex
(06/19 - Century Media)

01. Prelusion
02. Rex
03. Inspiritus
04. Wiru-Akka
05. Pandemoni
06. Moloch
07. Rekviem
08. Serafim
09. Anima
10. Melek-Taus










 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) HammerWorld Forró Drót (hu/atom) nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!