Satan Worship: Teufelssprache (2020)

Adott három név. Marc „Speedy” Reign dobost úgy gondolom, nem kell különösebben bemutatnom, jelenleg a Morgoth-ban is aktív zenész, megannyi formációhoz adta a nevét a múltban. Hozzáteszem, német származású „alanyról” beszélünk. Max „The Nekromancer” Riesebrodt gitáros – szintén német úriember – a brazil Sodomizer gitárosa, míg Fabiano „Leatherface” Teles basszusgitáros/gitáros/énekes brazil állampolgárként anyakönyveztetett. Ők hárman alkotják a Satan Worship tagságát. Annak a zenekarnak, amely kilenc éve, 2011-ben jött létre. A mostani legénységből kizárólag Leatherface az állandó tag, társai – előfordulhat – session zenészek, miután korábban többen is megfordultak körülötte. Egészen pontosan Uriel „Dekslayer” Juliatti basszusgitáros (ex-Wardeath, akivel egyébiránt együtt hívták életre a Satan Worship-et), Pierro Vendetta és Guilherme „Incitatus” (Harpago) dobosok, valamint Mictian gitáros/énekes (Tattered Soul, rövid ideig volt tagja a csapatnak, ő is német).

Mind ez idáig egy demót (Poison & Blood – 2015) és egy lemezt (I’m the Devil – 017) hagytak az utókorra, vagyis a Teufelssprache a második albumuk. A jelenlegi trió formációnak azért van jelentősége, mert a korábbi anyagokat Leatherface, illetve Incitatus kettesben készítették. Amíg elődje, az Iron Shields, úgy idei kiadványuk szintén a Folter Records égisze alatt látott napvilágot, ezzel is megerősítve a német kötődést. Az pedig már talán mellékes, hogy Marc „El Patron” Reign a rangidős a maga 49 életévével, mind Max, mind Leatherface fiatalabb nála, utóbbi konkrétan kilenc és fél esztendővel.

Alapvetően nem szeretek rövid ismertetőt írni az általam ajánlott hanghordozókról, esetükben azonban gondolataimat még ha akarnám, sem tudnám bő lére ereszteni. Az album azt a szellemiséget, gondolatiságot, mondanivalót közvetíti, amelyről a ’80-as évek közepén szárba szökkent nemzetközi extrém metal színtér megismertetett. Nevezetesen, minél gyorsabb, brutálisabb, primitívebb a zene, annál jobb. Nincsenek technikai bemutatók, csak maga a pőre agresszió. Hatásokként értelemszerűen a Motörhead, a Venom, a Sodom és a Bathory korai „zsengéit” hozhatom fel összehasonlítási alapként, vagyis a változatosságot ne ezen az anyagon keressük.

Hozzáteszem, a muzsikusoknak kifejezetten céljuk volt annak a kornak a megidézése. Mégpedig olyannyira, hogy a The Last Day of Paul John Knowles egyértelműen a Venom to Hell and Back tételéből merít, a Death Incarnate, az Under the Sign of the Reaper, a farkasüvöltésekkel, vonyításokkal kombinált Satanik Werewolves, a Motherfuckers from the Apokalipse, vagy a Massmurder pedig önmagukért beszélnek. Némi változatosságot a La Catedral lassú, akusztikus részekkel is tarkított bevezetése, lassabb tempói kínálnak, sőt, ha jól hallom, a dalt portugálul tálalták. A Sepultura Antichrist című dalának feldolgozása is a 35 évvel ezelőtti szellemiséget tükrözi.

Javukra írandó, hogy a hangzással semmi gond nincs: miközben mai színvonalú, a „hőskort” is reprodukálja, csörög a bőgő, ahogy kell, míg a többi szólam „a saját medrében” folyik. Úgyhogy ennek szellemében közelítsetek a produkció felé. Mindenesetre szórakoztató volt végighallgatni.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rattle Inc. nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!