Carl Palmer, minden idők egyik legnagyobb elismerésnek örvendő dobosa küldetésének tartja, hogy újabb és újabb generációkkal ismertesse meg azt a komplex és különleges progresszív rockzenét, amit egykori zenekara, az Emerson, Lake & Palmer alkotott. 2020-ban lesz 50 éve, hogy az angol trió megalakult, és első koncertjét adta a Plymouth-ban található Guildhallban.
A BMG kiadó a legendás zenekar lemezeinek újrakiadásával ápolja az együttes emlékét, és a jubileumi évben több különlegességgel is készülnek, Carl Palmer pedig a színpadon idézi meg az ELP élményt, 2001 óta. Nemrég egy kétlemezes digipak kiadványt is kiadott a dobos: a Carl Palmer’s ELP Legacy Live első CD-jén a Tarkus lemez koncertfelvétele hallható 2015-ből, míg a DVD-n a 2016-ban, Miamiban rögzített Pictures At An Exhibition – a Tribute To Keith Emerson című program látható.
Carl a felvételeken, és a 2020-as turnén is a már jól ismert Paul Bielatowicz gitáros-énekessel és Simon Fitzpatrick basszusgitárossal lép színpadra. A turné eredetileg tavaszra lett meghirdetve, de a koronavírus-járvány miatt őszre lett halasztva: a hármas 2020. szeptember 7-én érkezik Budapestre, és szokás szerint az A38 Hajón játszik.
a Livesounds bemutatja: Carl Palmer’s ELP Legacy 2020. szeptember 7., hétfő 19 óra Budapest, A38 Hajó Carl Palmer’s ELP Legacy koncert Belépő: elővételben 6500 Ft, a koncert napján 6900 Ft Jegyek kaphatók az A38 Hajón, valamint a Ticketportal, a Tex hálózatában, és a www.tixa.hu és www.a38.hu weboldalakon.
Korábban jelzésre került, hogy a Concerto Music által, március 18-ára a Dürer Kertbe meghirdetett tAKiDA koncertet is érinti a kihirdetett veszélyhelyzet. Most rövid értesí…
Spirituality And Distortion címmel március 27-én jelenik meg a francia avandgardista, extrém metalos Igorrr negyedik albuma, amiről újabb előzetesként Camel Dancefloor dala ismerhető meg. A zenekar április 19-én pedig a Barba Negrában játszottak volna, de a koronavírus miatt a turnét elhalasztják. Erről az alábbi tájékoztatót adták ki: “Az Igorrr sajnos – ahogy az várható volt […]
Lukács Laciék úgy döntöttek, hogy akkor is koncertet ad a Tankcsapda a rajongóinak, mikor az személyesen nem lehetséges. Így a törvényi kereteket, és hatósági utasításokat is maximálisan tiszteletben tartva, hazai környezetben Debrecenben a Roncs…
Conspiracy Theorist címmel februárban jelent meg a kanadai death/thrasher BackStabber albuma, amiről most My Disclosure videójuk nézhető meg. “A My Disclosure a Conspiracy Theorist egyik legjobb dala, ezért is ezt választottuk a videóhoz. A videó egy fiatal lány elrablásának történetét meséli el, akit az idegenek vagy valamilyen titkos állami szervezett tengerimalaccá változtatnak… a videót meg kell nézni, […]
Végre új lemezt készített a debreceni Hanoi. A hardcore-banda vasárnap mutatta be a Vizek és Hegyek című albumát, melyet teljes egészében végighallgathatsz. Alighanem nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a banda fennállása tizedik évét, eddig megjelent legjobb albumával ünnepli. A szintlépés megkérdőjelezhetetlen, már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy szólnak az új dalok élőben. A […]
Már többször is beszámoltunk róla, hogy az utóbbi években a hazai black metal-színtér virágkorát éri. Egymás után bukkannak elő jobbnál jobb zenekarok, akik közül az egyik legígéretesebb a mosonmagyaróvári Witchthrone. A csapat még tavaly decemberben adta ki első dalát, most pedig itt a második szám, a Shallow, mely szintén a zenekar self-titled debütlemezén lesz. A […]
Ronnie Atkins – ének Ken Hammer – gitár Rene Shades – basszusgitár Chris Laney – billentyűs hangszerek Allan Sørensen – dobok
Serious Black:
Urban breed – ének, billentyűsök, gitár Mario Lochert – basszusgitár Dominik Sebastian – gitár Ramy Ali – dobok
Sarah Teets – fuvola
Dalcímek:
Pretty Maids:
01. Intro 02. Serpentine 03. Firesoul Fly 04. Undress Your Madness 05. Will You Still Kiss Me (If I See You In Heaven) 06. Runaway World 07. If You Want Peace (Prepare For War) 08. Slavedriver 09. Shadowlands 10. Black Thunder 11. Strength Of A Rose
Serious Black:
01. Let Me Go 02. When The Stars Are Right 03. Solitude Étude 04. Fate Of All Humanity 05. Castiel 06. Heaven Shall Burn 07. Way Back Home 08. We Still Stand Tall 09. Come Home 10. Suite 226
Értékelés:
Az elmúlt időszakról szóló jelentésemben két páciens viselkedését kell kielemeznem. Mindkettő a bolondok házának – vagy hivatalos nevén elmegyógyintézetnek – vendégszeretetét élvezi, de míg az egyik meg akar gyógyulni („Vetkezd le az őrületed”), a másik kényelmesen elhelyezkedett a 226-os magánzárkában, lakosztálynak képzelve azt.
A magát Csinos Csajoknak (Pretty Maids) képzelő beteg kora 39 év, voltak jobb napjai a 80-as években, majd 20 év „elzenélgetés” után 2010-ben újra hatalmas formába robbant. Javulásában nagy szerepet játszott kiváló ápolónk, Jacob Hansen, aki a 2010-es ‘Pandemonium’ óta gondjukat viseli. Míg korábban néha csak magában beszélt (értsd: nem figyelt rá senki), új, XXI. századi hangzására sokan felkapták a fejüket. Lendülete azóta is töretlen, és a legutóbbi beszélgetésünkön igen sok érdekeset mondott.
Itt van például a szerpentinről szóló elmélkedése, mely magában foglalja azt a dögös, a korábbiaknál sokkal dinamikusabb hangzást, ami 10 éve jellemzi, mégis megvan benne az a fajta játékosság, dallamosság, amiért a 80-as években szerettük. Hasonlóképpen az Undress Your Madness című darabjában igen durva riffek vezetik be a mondanivalót, de amint énekelni kezd, felveszi az egészséges Pretty Maids-egyensúlyt. A Runaway Worldnek is ugyanez a receptje. Nem is kell neki felírni, tudja magától. Az If You Want Peace (Prepare For War) fenyegető képet rajzol a jövőről, és ennek megfelelően erőszakos a zenéje is. A Black Thunder is leginkább Soto új, erőszakos énjére emlékeztet.
Mindehhez elengedhetetlen az Allan Sørensen – Rene Shades ritmusszekció feszes játéka, melyre könnyedén építkezhet Ken Hammer stílusos gitárjátéka és Chris Laney színező billentyűvetései. És persze a meghatározó Ronnie Atkins dallamok. Az egész ügyesen egyensúlyoz a hard rock és a heavy metal határán. A Slavedriver egy kicsit töményebb még a többinél is, talán egy kis Dream Theater-íz is van benne.
Hogy oldja a feszültséget, két erőszakosabb megnyilvánulás közé mindig beszorít egy-egy könnyedebb villanást, mely szinte visszahozza a 80-as évek hangulatát. Ilyen például a Firesoul Fly, mely retró feelingjével, laza verzéjével, hatalmas refrénjével és gyönyörű dallamszólójával egy igazi gyöngyszem, ahogy a Ronnie rákos betegsége által kissé vészjósló színezetet kapott – egyébként szerelmes balladának indult – Will You Still Kiss Me (If I See You In Heaven) is. A Shadowlands már-már AOR-ba hajló dallamai és gitár-billentyű megoldásai, valamint az enyhén pszichedelikus ballada, a Strength Of A Rose is ebbe a sorba áll be.
Nem is értem, miért került ide a páciens, valami pillanatnyi elmezavar lehetett csupán, hiszen láthatóan jól van, a Ronnie Atkins – Ken Hammer szerzőpáros a kezdetektől együtt van, ismerik egymás minden rezdülését és ez meglátszik a produkción is. A többiek pedig szépen beilleszkedtek, Chris Laney hasznos segítője lett a gárdának billentyűs hangszereken, pár dalba (Undress Your Madness, Shadowlands) szerzőtársként is beszállt, mint annak idején Alan Owen, a ritmusfelelősök pedig a már említett módon teszik a dolgukat, hozzák a feszes alapokat, mely nélkül nem lenne ennyire erőteljes a Csinos Csajok megjelenése.
A másik páciens még csak 6 éves, de már sok megpróbáltatáson van túl. Kezdve azzal, hogy elvesztette egyik szülőjét (a zenekaralapító Roland Grapow-t), majd a helyébe lépő pótapát (Bob Katsionist) is. Talán ennek köszönhető a keményebb megszólalása, hogy a power metal műfajában utazik, és a disszociatív kórképe is, hogy többszörös személyiség jegyeket mutat. Ott van például Cipolla, a bűvész Thomas Mann ‘Mario és a varázsló’-jából. Mario (Lochert, basszusgitáros és társalapító) egyébként is meghatározó szerepet játszik a beteg életében, hiszen ő a megmaradt egyetlen szülő, ennek megfelelően gondoskodik gyermekéről, akkor is, ha az annyira szétesett, hogy kisbetűvel írja a nevét, mint nemecsek ernőét a gittegylet jegyzőkönyvébe (Urban breed). Cipolla személyisége pedig felvette a Mr. Nightmist művésznevet a ‘Magic’ albumra, és bár már a bolondokházában van, láthatóan nem tud elszakadni tőle. Most meg még azt is képzeli, hogy ő a hatalmas király, aki feudális kastélyában lakik, kurtizánok, jó ételek és borok veszik körül, és egy legyőzhetetlen hadsereg parancsnoka. Pedig az nem kastély, csak a „226-os lakosztály”.
Mario és Urban mellett a harmadik biztos pont a vizsgált személy életében Dominik Sebastian gitáros, aki eddig másodhegedűs volt, de előlépett „apává”, az új dalokban sokkal több szerep hárul rá, mint a ritmusozás és a hébe-hóba szólók. Ennek megfelelően be is veti magát, a ritmusok, riffek sokkal keményebbek, mint korábban voltak. A kemény riffek még keményebbnek hangzanak Ramy Ali őrülten energikus dobolása következtében. De valahogy a szólókra sokadik hallgatás után sem emlékszem (a Castiel kivételével), annyira jellegtelenek. Úgy érzem, Dominik nem tudott felnőni a vezető gitáros feladathoz.
A két előzetesen bemutatott dal annyira ugyanazokon a hangokon mozog, ugyanolyan sebességgel, mintha egy dal két tétele lenne. És egymás után is szerepelnek a lemez elején. Power metal, a tempó megvan, a kiállás is, de valahogy az igazán jó dallam hiányzik ahhoz, hogy átütő power metal himnusz váljon belőlük. Nem is értem, miért ezeket dobták be csalinak. (Bár, ha már választani kellene, a When The Stars Are Right jobb.) Én inkább a harmadiktól kezdem kedvelni a lemezt. Igazi metalos indítás vezeti be a Solitude Étude-öt, némi korai Kamelot hangulatot árasztva. A Fate Of All Humanity a dallamosabb oldala a betegnek, kicsit hasonlít a másik páciens, a Pretty Maids 80-as évekbeli remekeire.
Innen kezdődik a „hagyományos” Serious Black stílus, vagy ahogy én szoktam hívni, a „Masterplan 2”. A Castielt egy balladisztikus szép dallamszóló vezeti fel (Lanvall után szabadon?), majd begyorsít és Urban breed a legnagyobb magasságokba emelkedik. Szó szerint. A Heaven Shall Burn is hozza a Masterplan feelinget, de a Way Back Home – a nyitó dallamszólójától kezdve a letaglózó refrénig – egyenesen a zseniális Masterplan-klasszikus, a Kind Hearted Light szintjére repít. Csak egy jó szóló hiányzik belőle, a billentyűnek átpasszolt szólórész meg – amit több dalban is elsütnek – a halálom a hangszert samplerrel helyettesítő élő produkcióknál, amikor a gitárosok unottan riffelgetnek a playbackről bejátszott szintetizátor alá. Márpedig a Serious Black is így nyomul mostanában. A We Still Stand Tallt már a HammerFall előtt bemutatták (egyetlen dalként az új lemezről), ez is hozza ezt a vonalat, de itt már a Masterplant Kamelot-jegyekkel vegyítik, hogy még izgalmasabb legyen.
És ha azt mondtam, a két nyitó dal unalmas számomra, hát a két záró nóta még unalmasabb. Vannak csapatok, akiknek jól állnak a balladák, mint pl. a Scorpions vagy a fentebb tárgyalt Pretty Maids, másoknál meg csak erőlködés színezete van a dolognak. A Serious Black is ilyen. A Come Home semennyire nem tudott megfogni, a több mint nyolcperces címadó pedig azt mutatta meg remekül, mennyire nem áll jól a csapatnak a progresszívkodás. Keleties nyitás, de nem értem a koncepcióját, csak úgy ott van. Nem illeszkedik a zenébe úgy, mint a Myrathnál. Aztán ez a ritmusváltásokkal teli, progresszív muzsika, nos, ezt is sokan sokkal jobban csinálják. A dal közepén a lassú dallamszóló még a legjobb részek egyike, de a végére elfárad, mint Axel Rudiinstrumentálisa a legutóbbi lemezén. Ha nem variálod az alaptémát, egy idő után unalmassá válik.
A tagok előélete (Urban breed – Bloodbound, Tad Morose, Mario Lochert – Visions Of Atlantis, Dominik Sebastian – Edenbridge, Ramy Ali – Freedom Call, nem is beszélve a korábbiakról: Bob Katsionis – Firewind és Roland Grapow – Helloween, Masterplan) alapján ez egy igazi szupergrup, de mint sok ilyen esetében, a részecskék összeolvasztása nem adja ki a várt eredményt. Nehéz így egyenletes teljesítményt nyújtani, hogy a zenét meghatározó vezető gitáros személye folyton változik. (Olyan, mint Mario korábbi bandájában, a Visions Of Atlantisben, ahol a dobos személye volt az egyetlen állandó.) Nem is sikerült hozni a korábbi színvonalat. Bár sokan a Grapow által „Masterplan 2”-ként indított első lemezre esküsznek, nekem jobban bejött a két Katsionis-lemez. Ez viszont amolyan „szódával elmegy” kategória, olyan útkeresésnek tűnik, de szerintem inkább kellene keresni megint egy karakteresebb gitárost Dominik mellé.
Összegzés:
A bolondok házában dolgozom. Igazgató főorvosként megállapítom, hogy a magát Csinos Csajoknak képzelő páciens mondandója – Shakespeare-rel szólva – „őrült beszéd: de van benne rendszer”. A másik beteg, aki magát a ’Harry Potter’ egyik szereplőjének gondolja (Serious Black), inkább csak kóvályog a folyósokon, mintha be lenne gyógyszerezve. Időnként vannak jó pillanatai, de összességében zavaros. Így azt mondom, az egyik távozhat (9 pont), a másiknak pedig reménykedünk a javulásában (7 pont).
