El Misti – El Misti (2020)

A jól csengő névvel bíró El Misti egy angol duó, akik a hónap végén fogják megjelentetni self-titled debüt albumukat. A minimalista borítójú korong minimalista muzsikát rejt. Klasszikus akusztikus folk, rock and roll, nyugati parti pszichedelia és némi latin íz keveredik a Paddy Bleakley énekes/dalszerző, illetve Kieran Gilchrist gitáros által kreált zenében. Persze néhány vendég is közreműködik a két úriember mellett, van, aki mandolinon, más zongorán, orgonán, vagy épp hegedűn segíti ki őket. Már a borítónak is van egy retro feelingje, ezért szinte adja magát, hogy a CD is úgy néz ki, mint egy mini bakelit. Nem az első ilyen küllemű kiadvány ez, amivel találkozom, de azért túl sokszor sem botlottam bele ilyesmibe. Talán 2-3 alkalommal ezidáig. Hogy ki fog-e jönni ez a lemez vinyl-en nem tudom, de szerintem kicsi a valószínűsége. Mindenesetre illene hozzá ez a békebeli, manapság reneszánszát élő formátum. Simán el tudom képzelni, ahogy a nemrég vásárolt lemezjátszómon pörgetem ezt a korongot!

És láss csodát, most nézem, hogy a csapat facebook oldalán kiposztolt egy fotót, ami alapján biztos, hogy bakeliten is meg fog jelenni az album. Bevallom amikor elvállaltam ezt a lemez, nem pontosan arra számítottam, amit a korong egészétől kaptam. Történt ugyanis, hogy akkor még csak a The Rose That Poisoned the Ground című daluk volt elérhető. És utólag kiderült, hogy az a legkeményebb, legrockosabb nóta a lemezen. A többi inkább a nyitó Take Me to the Woods féle folkos, Nick Cave and the Bad Seeds-es (csak szélsőséges érzelmi kitörésektől mentes) szerzemény. Hangulatos, utaztató darabok mind, csak hát én nagyon, de nagyon ritkán hallgatok efféle muzsikát. Lassú, max. közepes tempók, sok akusztikus hangszer, minimál, de mégis fogós, atmoszférikus énekdallamok, sok háttérvokál. Utóbbira kiváló példa a The Rose That Grew on the Moon. Ez a dal sokkal gyengébb lenne, ha a refrén és a verzék egyes részei nem lennének erőteljes háttérvokállal ellátva. Kieran gitárszólói sem a technikás, virgázós fajták, hanem a lassú, blues-alapú ujjgyakorlatok. Néha a The Rolling Stones is be-beugrik az El Misti számait hallgatva. A Woman, Let Me Be a maga kimért, andalgó tempójával, kellemes zeneiségével mégis slágeres. Simán el tudom képzelni, hogy angol és amerikai földön játszanák is a rádiók. Hazánkban kizárt, mert roppant hangulatos, viszont csöppet sem felszínes.

A Devil Won’t Dance rendesen misztikus, hipnotikus tétel, aminek jól áll a majd’ 7 perces hossz. Itt kicsit több szerepet kap a torzított gitár, Kieran pengetései, szólói élmény számba mennek! Mondjuk a Hammond háttérből előbújó diszkrét duruzsolása is ínyemre való! Nick Cave zenekara mellett párhuzamként fölhozható még a The Doors is! 4:10-től, ahogy elkezdődik a hosszabb gitárszóló, alatta a hangsúlyos basszusfutamokkal, majd ahogy Paddy elkezdi skandálni a nóta címét, kifejezetten katartikussá válik a dal! A lemez egyik csúcspontja ez a szerzemény, illetve az ezt követő, elsőként nyilvánosságra hozott tétel, ami anno a recenzió megírására ösztökélt. Ez egy igazi rocksláger, kicsit még a The Cult-ot is megidézi, a torzított gitár pedig hasonlóan szól benne, mint Edwyn Collins örökbecsű slágerében, az A Girl Like You-ban.

A másfél percig csak zongorával kísért énekkel operáló, majd szépen kiteljesedő No One Remembers the Loser még Elton John-t is megidézi. Kieran gitárszólói nagyon jók, Daniel Axworthy klasszikus hegedűjátéka már-már komolyzenei magaslatokba emeli a dalt. A végére ez is begyorsul kissé és extatikussá válik.

Esik az eső a háttérben, miközben csilingel az akusztikus gitár, Paddy hangja pedig nyugtat, gyógyít az If I am the Sky-ban. Egy klassz film betétdalának is el tudnám ezt képzelni! Hasonló nótákat írt anno Eddie Vedder az Út a vadonba című mozihoz. Az 1983 egy vidám akusztikus folk’n’roll, a refrén meg a “Freedom”-ozás miatt nyilván csöppet hippies, Hair-es. A két záró tétel hozza azt a sztorimesélős érzést, ami a lemez egészére jellemző. Bár szerintem az El Misti muzsikája nem nevezhető egyértelműen elbeszélő folk, blues, rocknak, de érzés szintjén mégis olyan, még ha szöveg tekintetében nem is. A záró Take Back Control még gospeles részeket is tartalmaz! Igazi emelkedett darab, méltó zárása ennek a különös hangulatú lemeznek!

Mivel nagyon ritkán hallgatok ilyen stílusú zenét, nem merem teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy ez egy erős lemez. Az viszont tuti, hogy nekem tetszik. Nem kemény, nem metal, nem is vegytiszta rock, de őszinte, zsigeri, atmoszférikus.

Örülök, hogy megismerhettem az El Misti duóját! Több mint korrekt bemutatkozás ez a cím nélküli korong!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!