2020-03-11

MTV CityRocks

Elindult a jelentkezés Magyarország legnagyobb rockzenekarába

Szeged és Kecskemét után folytatódik a hagyomány: idén Dunaújváros ad otthont Magyarország legnagyobb rockzenekarának. A szervezők július 25-ikén a Szalki-szigetre most is több száz zenészt várnak a két órás koncertre. A résztvevők tizenkét számot adnak elő, valamint egy külön zenei blokkban tisztelegnek az idén hatvan éve alakult, meghatározó és legendás Beatles együttes előtt. A nagyzenekarhoz […]

Megkezdte új albuma rögzítését az Epica!

A holland zenemágusok legutóbbi nagylemeze 2016-ban került boltokba The Holographic Principle címmel, amely igencsak nagy sikert aratott, többször körbeturnézták a világot a kiadvánnyal Simone Simonsék.

Korábban már megtudhattuk, tervezik az új korongot, ám tavaly sem hagyta csemege nélkül rajongótáborát a banda: újra kiadták Design Your Universe című albumukat, amely eredetileg 2009 októberében jelent meg, valamint decemberben The Essence Of Epica címmel könyvet adtak ki.

Mark Jansen, a zenekar alapítója és gitárosa azt is felfedte: visszakanyarodnak a 2014-ben megjelentetett The Quantum Enigma címre keresztelt kiadványukhoz, és már javában írják a dalokat.

Most végre a hivatalos bejelentés is megtörtént, az együttes megkezdte a lemezfelvételeket.

Friss stúdió-vlogjában Simone Simons énekesnő így köszönti a rajongókat:

“Üdvözlünk Titeket az Epica 8. lemezének kulisszatitkaiban! Dolgozunk a lemezen és az első videoklipen is, ügyelve arra, hogy minden részlet tökéletes legyen. Sok időt töltök a zenekarral és Joost van den Broek-kel (a producer – a szerk.). Nagyon boldog vagyok, hogy alakulnak a dalok, és alig várom, hogy mindenannyian hallhassátok őket!”

Elkezdődött tehát a kemény munka a formáció számára, egy korábbi interjúban Mark pedig elmondta: csak akkor írnak új dalokat, ha késztetést éreznek rá, és nem azért, mert >>kell>összecsapott>töltelék

Íme, a videoblog!

 

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

House Of Lords – Dalpremier – One More

New World – New Eyes címmel május 8-án jelenik meg a James Christian énekes vezette amerikai dallamrocker House Of Lords tizenkettedik stúdióalbuma, a 2017-es Saint Of The Lost Souls lemez folytatása. Az új albumon az utóbbi években aktív bandamag, azaz James Christian énekes és Jimi Bell gitáros viszi tovább a zászlót, akik ezúttal a profi […]

betiltás

Veszélyhelyzetet hirdetett a magyar kormány: betiltották a nagyrendezvényeket

Rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet hirdetett a kormány az ország egész területére – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten. A rendeletek értelmében nem lehet 100 főnél nagyobb beltéri rendezvényeket tartani, ami nagyon sok szórakozóhelyet, színházat és mozit érint. Szerda délelőtt rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolt a kormánynak az Operatív törzs a koronavírus-járvány terjedése miatt. Tárgyalásuk után délután 2 órakor közös, sajtótájékoztatót tartottak ismertetve döntésüket. A kormány rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet hirdetett, ismertette rendeleteit, melyek visszavonásig érvényesek. A kormány döntése értelmében többek közt megtiltják a 100 főnél nagyobb beltéri rendezvények megtartását, ami szórakozóhelyeken szervezett eseményeket, mozikat, színházakat is érint. A rendezvények szervezőinek felelőssége, hogy […]

A Veszélyhelyzetet hirdetett a magyar kormány: betiltották a nagyrendezvényeket bejegyzés először a On Stage jelent meg.

Down For Whatever

USEME: Üveghegy / Tízállomásos turnén mutatja be a USEME harmadik nagylemezét

Lírikusabb hangvételű ballada, progresszívebb, kifejezetten technikás dal és poposabb hangvételű sláger is megtalálható a USEME új lemezén, az Üveghegyen. A hazai pop-rock színtér egyik legtudatosabban építkező zenekara az új albumon tehát műfaji sokszínűséget ígér, mégis ez az eddigi legegységesebb és legkiforrottabb anyaguk. A csapa tízállomásos turné keretében országszerte bemutatja az új dalokat, a budapesti lemezbemutató […]

Moons

Moons – …mert ideje van a riffeknek

Április 10-én, Go Out Swinging címmel érkezik az alacsony frekvencia számú ultralassú sludge/doom/stonert játszó Moons első lemeze. “Elkészítettük első lemezünket …mert ideje van a riffeknek!” – üzenik. Lemezükről elsőként Toneshaper d…