2020-01-08

Limp Bizkit

Sam Rivers májátültetés miatt hiányzott a Bizkitből

Az gondolom mindenkinek megvan, hogy Sam Rivers az utóbbi pár évben elég sokat hiányzott a Limp Bizkit turnéiról, amit a basszer egészségügyi okokkal magyarázott. Először hát- és gerincproblémákról volt szó, most viszont kiderült, hogy ennél sokkal durvább volt a helyzet – olyannyira, hogy a bőgősön 2017-ben konkrétan májátültetést kellett végrehajtani. Az ok természetesen a túlzott piálás […]

MORHORD

Morhord – Megjelent az új klip!

Kereken tizedik születésnapját ünnepli a dunaújvárosi banda, a jeles alkalomból pedig egy vadiúj klippel is előrukkoltak, ami hamarosan megjelenő, Bloodsheed című lemezük nyitó szerzeményéhez, az Inner Awakening című dalhoz készült.   A zenekar előző, Pre-Bloodshed című korongjának koncepcióját folytatja majd az új anyag: ez is a gonosz Morhord ténykedéséről fog szólni….

"Under The Sun"

Lord Of The Lost: új klipes dal érdezett a csapattól

“Renegades” címmel augusztus 16-án jelent meg az epikus folk és melodic death metalt ötvöző német EQUILIBRIUM hatodik albuma, amely az első lemezük az új basszusgitáros – énekessel, a Skar Productions Youtube csatornáról ismerhető Skarral, azaz Martin Bergerrel, és az új billentyűssel, Skadi Rosehursttel. Január 28-án a lemezt és az…

Insect Ark

Insect Ark – horrorisztikus sötétség

A horror filmek hangulatát, a pszichedelikus végzet és a nehéz ambient zaj elemeit ötvöző New York-i instrumentális, kísérleti noise/doom Insect Ark duó, február 28-án, The Vanishing címmel adja ki új albumát. A nem épp hétköznapi zenei megoldások…