Leprous: Pitfalls (2019)

Azzal kezdeném, hogy nem szeretem a progresszív zenéket. Nem kedvelem, mert öncélúnak, erőfitogtatónak tartom őket, ezen kívül idegesítenek a disszonanciák, amelyek gyakori szereplői az ilyen fajta muzsikáknak. Mégis van pár banda, akiket ennek ellenére kedvelek. Ők a Voivod, a Psychotic Waltz, a Dream Theater (első lemeze), a Cynic és a Leprous. Bennük progresszivitásuk ellenére mégis találtam valamit, ami megfogott. Hogy mi az, azt pontosan nem tudom. Valószínűleg a hangulatuk lehetett, mert nálam nagyon fontos, hogy egy zene lelkileg érintsen meg, és ne agyilag. Persze sokszor elképedek, hogy milyen elképesztő tudással matekoztak össze egy-egy nótát bizonyos zenekarok, de ha hiányzik mögüle az atmoszféra, akkor nem tudok mit kezdeni vele.

Ez az írás nem fog ömlengeni. Ez az írás szomorú lesz, mert ezzel a lemezzel elvesztettem valamit. Biztos mindenki volt már úgy vele, hogy azt gondolta, jó lenne, ha egy adott pillanatban megállna az idő, és ő ott maradna abban a szituban, amiben éppen van. Nekem ilyen pillanatokat okozott a szóban forgó zenekar több korábbi alkotásával. A legemlékezetesebb ilyen momentum a Slave című daluk volt, annak is a koncertváltozata. Na, ott és akkor azt kívántam, hogy most akkor egy kicsit álljon meg a nagy kerék, ne forogjon tovább. De a kerék tovább forgott, és sok csikorgás után megszületett ez a lemez. Megszületett, és én elvesztettem vele valamit. Már nem szeretném megállítani az időt, ha szólnak róla a dalok, sőt inkább siettetném, hogy minél előbb érjen véget ez a csapdahelyzet.

Mielőtt továbblépnék, ejtsünk pár szót a bandáról! Norvég a csapat, az énekes/szintis/dalszerző Einar Solberg és a gitáros Tor Oddmund Suhrke alapította 2001-ben. Solbergről tudni kell, hogy Ihsahn (Emperor, Ihsahn) sógora. Szerepelt is vendégzenészként több koncertjén. A megalakulást követően meglehetősen sokat, nyolc évet kellett várni első nagylemezükre, amely Tall Puppy Syndrome címmel jött ki 2009-ben.

Én a negyedik, The Congregation című albumukkal ismertem meg őket 2015-ben. Máig ezt a lemezüket tartom etalonnak (azért az azt megelőző Coal is nagyon jó), olyan nótákkal, mint a The Price vagy a már korábban említett Slave. Ezen a lemezen debütált a dobos Baard Kolstad dobos, aki olyan bandákban fordult már meg, mint a Borknagar vagy a Gaahls Wyrd.

Jelen lemezük a hatodik a sorban. A fentebb említett zenészeket egészíti ki Robin Ognedal gitáros és Simen Børven bőgős. A Pitfalls meglehetősen sokáig próbálkozik meggyőzni, több mint 55 perc hosszú és kilenc dalt tartalmaz. A nyitó tétel a Below, amihez kedvcsináló klip is készült, csakúgy, mint az ötödik helyet elfoglaló Alleviate-hez. Őszintén szólva, nekem egyik sem hozta meg a kedvemet, sőt…

Solberg, aki szinte az egész lemez zenei agya, azt nyilatkozta, hogy az elmúlt időszakban nagyon mélyen volt (mit össze tudnak depressziózni ezek a skandinávok! 🙂 ). Ez sajnos egyfajta nyálas, nyavalygós agóniában csapódott le a dalok szintjén. Nagyon lassú, nagyon vontatott lett a végeredmény, és egy cseppet sem metalos. Sokszor még a „rock” címkét sem nagyon tudnám ráaggatni. Pfff! Nagyon elvetették a sulykot. Hét számot kell végigszenvedni ahhoz, hogy eljussunk a lemez egyetlen használható és régi önmagukra visszautaló dalához, a Foreigner-hez. Ha ez a nóta nem szerepelne a lemezen, komolyan elkezdenék volna aggódni, hogy kész, vége. De így egy kicsit már bizakodóbb vagyok, hátha a következő albumra visszatalálnak korábbi önmagukhoz, és hagyják ezt a nyavalygós popzenét. Az anyag záróakkordja a tizenegy perces The Sky Is Red. Ez szintén egy jobban sikerült darab, ugyancsak bizakodásra ad okot.

A lemez most is az Inside Out Music kiadónál jött ki, a felvételek Svédországban készültek.

Lehet, hogy e sorokat olvasva most sokan nem értenek velem egyet, de nekem ez az album csalódás volt. Sokáig és sokszor próbáltam magamra erőltetni, hogy hátha egyszer majd csak megtetszik. Igyekeztem mindig más hangulatban hallgatni, egyre nyitottabban hozzáállni, de így sem sikerült megszeretni. Az utolsó két szerzemény viszont mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy még bennük van, amit szeretek, és ami talán legközelebb majd erőteljesebben fog kikívánkozni belőlük. Ez így nálam, figyelembe véve, hogy a Foreigner című dal nagyon tetszik róla, egy gyenge hármas. És ebben a díjazásban nagy adag jóindulat van!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rattle Inc. nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!