Ismerd meg az Emphasist!

Kevésbé ismert nálunk az Emphasis, pedig a zenekar csaknem 10 éve létezik. A formációnak két hölgy tagja is van, egyikük Katya Gritskova basszusgitáros, másikuk az énekesnő Anna Ganina. Önmagukat progresszív metálosokként jellemzik, és olyan együttesek befolyásoljáj munkásságukat, mint pl. az Evergrey, Opeth, Arch Enemy, Radiohead vagy a Soilwork.

emphasis-band-pic-e1509025032254.jpg

Az együttest Katya és Pavel Korotaev gitáros alapították 2010-ben, két évvel később pedig megjelent első EP-jük, az öt számot tartalmazó Into Infinity. A középlemez pozitív visszhangra lelt Európában, az Egyesült Államokban és Latin-Amerikában is, a banda pedig szülőhazájában az összes neves zenei rendezvényen felléphetett.

2013 őszén csatlakozott hozzájuk Anna, aki képzett operaénekesnő, akivel felvették a Hopeless című számot, majd 2014 áprilisában az On The Wings Of Freedom-ot. Ekkor beindult végre a banda szekere, olyan nevekkel álltak egy színpadon, mint az Arkona, a Skyforger vagy a Testament. 

2015-ben adták ki első nagylemezüket Revival címmel az olasz Underground Symphony kiadó szárnyai alatt. 

Utolsó kiadványa a zenekarnak a Soul Transfer album volt 2018-ban, nemrégiben pedig egy vadonatúj dallal rukkoltak elő, amely az Electric Gold címet viseli:

 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémcsajok nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!