Ray Adler: What The Water Wants (2019)

yyyyyyy.jpg

Kiadó:
InsideOut

Honlap:
facebook.com/RayAlderOfficial

Világ életemben (illetve mióta a Fates Warningot ismerem) komáltam Ray Adler varázslatos hangját, és ez akkor sem változott, mikor első jeleit észleltem annak, hogy a kor kicsit bizony megcsócsálta a fölső tartományt. Csökkent hangtartomány ide vagy oda, a legutóbbi Fates Warning album az együttes egyik legerősebb anyaga volt, de Adler Redemptionben nyújtott teljesítménye sem volt kevésbé lelkesítő. Éppen ezért nehéz szívvel vettem tudomásul a Redemptionből való távozást, bár mint tavaly kiderült, a jól kitalált és ismert képlet Tom S. Englunddal (Evergrey) is kiválóan működik.

Az "Amit a víz akar" Adler első szólólemeze, így nem lehettünk biztosak benne , hogy mit várhatunk tőle. Azt jó jelként értelmezte minden rajongó, hogy az anyag az InsideOut kiadónál jelent meg, hiszen ez mindig garancia nemcsak egyfajta minőségre, hanem arra is, hogy a lemez zenei tartalmának köze van a progresszív rock/metál műfajhoz. Most, hogy túl vagyok pár hallgatáson, a minőséget nem is vitatom, viszont túl sok progresszivitást nem találtam a dalokban, mint ahogy metált is csak nyomokban.

Ez alapvetően egy atmoszferikus art rock album, amely ráadásul nem is túl egységes, hiszen gyakorlatilag 50-50 százalékban keverednek rajta a melankolikus, szinte Depeche Mode hangulatú nóták (pl. Crown Of Thorns, Some Days, The Road), ezeken többnyire Mike Abdow (a Fates Warning turnégitárosa) játszik, illetve a keményebb hangvételű, fémesebb élű dalok (Shine, Under Dark Skies, Wait, What The Water Wanted), melyeken Tony Hernando (Lords Of Black) pengette a húrokat. Az album mixelését Simone Mularoni (DGM, Empyrios) végezte, és ennek megfelelően a hangzással szemben aligha lehet kifogás.

Ez nem az a lemez, amelyik már az első hallgatásra bekattan, kell is hozzá hangulat, a csapongásoktól sem mentes, de Adler orgánuma és jellegzetes dallamvezetése miatt van valami bűvöletes hangulata, főleg a "The Road" című számnak, amit éppen huszadjára hallgatok meg, és nem a bónuszként lemezhez csapott akusztikus verzióban, hanem a tényleg Depeche Mode-ot idéző ambientes, szintipopos, "Violator"-környéki "villanyos" változatban (néha, mintha a Dream Theater "Space-Dye Vest"-je is beugrana róla).

Nem alapvetés ez a lemez, nem is hiszem, hogy fizikális valójában begyűjtöm valaha, de kb. a felét digitálisan eltáraztam az mp3 lejátszómba. Jó lesz rájárni, amíg az új Fates Warning meg nem jelenik a Metal Blades Records gondozásában - ha minden jól megy, jövőre...

Tartuffe

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Dionysos Rising nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!