Obscura – Klippremier – Emergent Evolution

Négylemezes, konceptuális sorozatának utolsó fejezetéhez érkezett tavaly a német Obscura, akik a Relapse-nél hozzák ki Diluvium című új nagylemezüket 2018. július 13-án. Steffen Kummerer alapító énekes/gitáros az eddigi legutolsó Obscura nagylemezt, a 2016-os Akróasist egy teljesen új felállással rögzítette, ám úgy tűnik, hogy a tagok megfeleltek a követelményeknek, mert az új korongon is maradt ez a tagság: Linus Klausenitzer fretless bőgőjátékát már a 2012-es Illegimitation című ritkaságválogatás újonnan rögzített feldolgozástételeiben is hallhattuk, gitáron a müncheni Guitar Institute-ban tanult, és a metal mellett jazz-mániákus Rafael Trujillo, illetve Sebastian Lanser dobos játszik a bandában. A Diluvium album producere ezúttal is V. Santura (Triptykon, Pestilence stb.) volt.

A tavalyi album Emergent Evolution dalához most elkészült egy nagyszabású videoklip. A forgatás miatt a banda tagjai év elején egy hetet töltöttek Szicíliában, hogy lenyűgöző felvételeket készíthessenek egy vulkán tetején, kénforrások és lávafolyamok között, továbbá a természetes kráterekben. A lenyűgöző végeredmény már megcsodálható:

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!